Itt nem igazán volt az, mint ami a Xandriánál, ezeknek a nagyszakállas, gonoszarcú férfiaknak tényleg elhittem, amit csinálnak, abszolút hihető volt a produkció, de mindemellett emberközeli is – rengeteget kommunikáltak a maguk módján, az egyik gitáros csaknem a közönségből gitározott
Ettől a pontól kezdve a koncert végéig, az új és a régi Sepultura legnagyobb klasszikusait válogatták össze a legnagyobb örömünkre. Refuse/Resist, Arise, Ratamahatta, majd a Roots Bloody Roots zárta a sort. Igencsak hatásos befejező szett, össze is kellett szednünk magunkat, hogy bírjuk szusszal. Személy szerint először láttam a bandát élőben és egyáltalán nem csalódtam. Bármikor elmennék újra szívesen. Méltó lezárása volt a 2017-es Rockmaraton nagyszínpados programjainak.
Szerencsére már készül az új album, de addig is még egy kicsit turnéztatják az előzőt, de lehet, hogy már ők is egy kicsit unják, ezért egyre több régi dalt és ősdalt szednek elő a koncerteken. Lehet, hogy ez volt az egyik oka annak, hogy az idei ’Maratonos bulijuk annyira nem jött át? Természetesen szívesen néztük őket, de mintha valami hiányzott volna… Rövid is volt a buli, és valahogy hiányérzetet hagyott bennünk.
Tomi Joutsenre ezt mondta: „Hihetetlen, hogy ez az ember mindenhogyan tud énekelni; nem Finnország, de Európa legjobb torka az övé!”, míg az egész zenekarról a következő gondolatokat mondta: „Ezek aztán megdolgoznak a pénzükért! Ők Igazi (!) zenészek!” És mindez szerintem jellemzi az egész koncertet, tökéletes, minőségi finn metal muzsika, Amorphisosan. És nem is kell többet mondani.
Bár akadt egy-két apró probléma is, a dunaújvárosi zenekaroknak szánt 0. nap összességében jó ötletnek bizonyult, méltó bemelegítést adott a ’maratonnak és jó hangolódás volt a fesztivál 1. napjára, mely elsősorban a folk metal és a punk jegyében fog telni.
Egyszerűen az első dalok alatt (na jó, végig) teljességgel hihetetlen volt, hogy én most őket látom, és mindezek az egzotikus hangszerek ott vannak és szólnak a színpadon. Körülöttem is mindenki arcán hasonló érzéseket láttam kiülni.
A domoszlói srácok elindultak anno világot látni, de meg is kaparintották azt azzal, hogy 19-re mindig lapot húztak és a 21 mindig kijött. Ilyen este volt ez is, kívánjuk, hogy ameddig tudnak, bandukoljanak fölfelé azon a létrán, ahogy kell.
Egy hétköznapi, nem hétköznapi koncerten jártunk május utolsó napján a Dürer Kert 041-es termében. A bandák és a fellépő zenészek neve egyaránt impozáns, elvárásokkal teli, de a koncert végére ez szinte lényegtelenné vált, teljesen eggyé váltunk a produkciók jó kétharmadával. Vendégszerkesztőnkkel, polgári nevén Bütch-el indultunk neki a Dürer Kertnek szerda este, még amolyan rendes kispolgárként…
Az első pillanattól kezdve adott volt a jó hangulat és a felhőtlen szórakozás, ami a koncert végéig sem veszített a lendületéből. Jó volt látni, hogy a pécsi alakulat mennyire kinőtte magát
Összességében egy nagyon jó este volt, szimpatikus az új Niburta, és nagyon örülök, hogy megismerhettem az E-an-nát. A Niburtával nyáron még biztosan találkozunk, de remélem, nem ez volt az utolsó alkalmam a többi zenekarral való bulizásra sem.
LEGFRISSEBB CIKKEK
Lángba borul a színpad.
A beszélgetés központi gondolata, hogy a járvány utáni időszakban a klubrendszer és az élőzenei infrastruktúra még mindig nem állt teljesen talpra.
A Mayhem új kislemeze, a Weep For Nothing a halandóságtól való félelmet kinyilatkoztatásba fordítja, egy himnusz ahol a gyász értelmetlenné válik.
Az amerikai black metal démonok rémálmokból és pokoli víziókból szőttek hálót figyelő szemeinkre. Az Akhlys koncertjén voltunk.
Meghallgattuk az új Signs of the Swarm albumot.
LEGKÖZELEBBI KONCERTEK
LEGÚJABB TERMÉKEK A WEBSHOPUNKBAN
