Örömzenés lemezbemutató – Strength Of Will koncertbeszámoló

21231983_1492652157481153_544321091601200511_n

Fellépők: Hypocrites Breed, Vendetta Inc., Archaic, Strength Of Will, Vulgar Display of Cover

Helyszín: Dürer Kert, Budapest, Magyarország

Időpont: 2017.09.01.

Képek: Bands Through the Lens, Erdős Júlia

20157183_340309156404836_3465141774208230359_o

Vörös Attila anno még 2016 decemberében adta ki Strength of Will név alatt Blink of an Existence című szólóalbumát, részben öncélúan, részben terápiaként, ám mindezek mellett azért a közönségnek is célozva azt. Azóta eltelt egy kis idő, körülötte is fordult a világ, ám ha „csak” underground berkeken belül is, de lett visszhangja ennek a lemeznek. Nem siették el a srácok a dolgot, de végtére is egy zenekar formálódott az egész körül, akik legelső koncertjüket a naptári ősz első napján adták a Dürer Kertben.

Ott kezdődik az egész, hogy nem elég, hogy 500 forintos, lefogyasztható jegyért mehetett be a népsereglet a Dürerbe, de a Strength Of Will koncertje mellett három előzenekarra is bulizhatott a közönség, az afterpartyt pedig a Pantera zenéjének itthoni zászlóvivői, a Vulgar Display of Cover-ék adták. Ez igazán komoly ürügy volt arra, hogy a nyarat/ az őszt a Dürerben fejezzék be/ kezdjék el az arra fogékonyak.

Az estet a Hypocrites Breed nyitotta. Őszintén, a srácokat alig ismertem eddig, szóval először most hallottam a nevüket. Annál inkább meglepett, hogy a megboldogult Leander Rising háttérvédjeként is ismertté vált Németh Ádámot láthattam gitáros/vokalistaként a soraikban, emellett az énekesi poszton pedig Fehér Sándor hörögte ketté a mikrofont, akivel 2016 óta büszkélkedhetnek. Egyébként nem semmi a csávó, nem elég, hogy a hajunk felét leordította, de a HB mellett többek között a Wrong Side és a Sunset basszerosaként is ismerhetjük, ráadásul még roadkodik is itt-ott. Nem lehet rá mondani, hogy elaprózná a dolgot, ahogy a színpadon is igazán morcos és minőségi teljesítményt hozott. Bár csak szűk fél órát kaptak, emlékezetes kis koncert marad a zsúrjuk.

Átszerelési szünet után a Vendetta Inc. folytatta a bemelegítést. József Mátyás hangi adottságairól már írtunk egy korábbi Rockmaratonos megmozdulás kapcsán (itt olvashatjátok), ám tényleg hihetetlen, amit ez a srác művel! Hol így, hol úgy de lehengerlő módon énekel, hörög. Jó volt látni, hogy mellette a többi srácon is a zene iránti élvezet és alázat látszott végig. Zenéjükben sok hatás keveredik, de talán nem is kell ezt firtatni, lényeg, hogy földbedöngölően komoly, rifforientált számaik vannak, melyekkel tényleg érdemes megismerkedni! Hallhattunk több dalt is legutóbbi, Blight című lemezükről. Ezekre a dalokra már tényleg bemelegedett a nép, ha tehetitek, hallgassátok meg ezt az albumot és kapjátok el valamikor a srácokat élőben!

Harmadik, egyben utolsó előzenekarként a tíz év után hamvaiból újraéledt Archaic dörzsölte le az arcunkat. Újraéledtek, de még hogy! Nem elég, hogy az eltelt évek után először adtak a Dürerben nekünk koncertet, de egyből új dalokat hoztak, a várhatóan idén megjelenő lemezükről. Oké, nevük arra utalna, hogy eléggé arhaikus, klasszikus elemekre épülő thrasht játszanak, ez jelen is van, ám mégis újító módon, egyedinek vélhető elemekkel adják elő azt. Nehéz- és talán nem is kell sorba állítani a dolgokat, de a három előőrs közül talán a legkiemelkedőbb zúzdát hallhattuk és láthattuk a zenekar és a közönség részéről egyaránt. A megújult felállásban ezúttal egy kis váltás is történt a színpadon, az előadás felétől Erdélyi Pétert Sipos Andris váltotta, ám mind a ketten nagyszerűen szállították a masszív riffeket. Náluk masszívabb hangokat már csak a kiállásában is meghökkentően tiszteletreméltó, ám tökéletes smirglihanggal rendelkező Jósa Tamás szolgáltatott. Tényleg nagyot ütöttek az olyan számaik, mint a True Death of Life, a Bulletproof vagy a záróakkord After a Kill. Reméljük nem kell újabb tíz évet várnunk a következő koncertjükig!

Egy hosszabb átszerelési szünet után végül a Strength Of Will is belecsapott a belecsapni valóba. A Blink of an Existence összes dalát hallhattuk sorrendben a performansz folyamán, egy kivételtől eltekintve, ugyanis az egyébként is bónuszdalnak számító Scar VII-t nem tolták le. Talán nem is baj, a címadó tökéletes befejezés volt. No de erről majd később…

Sajnálatos, de a beharangozáshoz képest nem tudott minden vendégénekes részt venni a partyn, így különböző-, ám érthető okok miatt Csongor Bálint, Csihar Attila és Farkas Zotya is távol maradtak. Sajnos a dolog különösen rosszul jött ki annak fényében, hogy a két külföldi vendégénekes, Dan Sanders és a Hatesphere-es Esse Hansen is részt vettek a bulin. Minden esetre a kezdeti aggodalom ellenére talán a Csihar Attilával készült Pharao-ban tűnt föl leginkább a mester hiánya, egyébként ének terén tökéletesen elő lett adva az Electrify, illetve a House Of Cards is, egy cseppnyi hiányérzetet sem hagytak maguk után. Kókai Barnabás személyében a SOW egy lehengerlő és különösen energikus énekest talált. Látszott rajta, hogy igekszik 120%-on teljesíteni és ezzel meg is győzte a hallgatóságot. Legalábbis engem biztosan.

Sorra kaptuk az egyre durvább és egyre sötétebb, ám mégis igényes számokat, melyekre a közönség nem kicsit volt vevő. A My October alatt már erősen hallható háttérvokál-támogatás érkezett a dühöngőből. Egy valamit hiányoltam és sajnáltam, ez pedig az, hogy Vörös Attila talán kevesebbet hallatta a hangját, mint azt várni lehetett volna. Persze folyamatosan vokálozott, ám a többiekkel együtt, így például a My October-, lemezen általa elénekelt refrénjénél Jozzy és Horváth István hangját is bőven hallhattuk. Persze ez nem volt baj, ám jópárunkat érdekelt volna Attila szóló-orgánumára is, hiszen tud ő, ha akar! Talán szólóénekének hiánya leginkább a koncert közepén előadott Menny és Pokol között esetén volt érezhető, hiszen ezt a számot ének terén eredetileg Attila kezdi, ám itt az AWS Siklósi Örse énekelte végig az egész nótát. No nem baj, mert egy mesteri előadást kaphattunk tőle is! Adalék, erre a számra Horváth Istvánt Vörös Attila öccse, Beni váltotta föl a basszerosi poszton. Bár a srác kicsit megszeppentnek tűnt, hibátlanul szállította a dörmögést, zenei háttér tekintetében keresve sem találhatna jobb mestert, az biztos!

Örs előtt még Áron Andrist (Apeyt) is vendégként láthattuk a színpadon, aki két számban is vendégeskedett; az Endless Horizon után a chilles, akusztikus, elmerengős, érzelemdús Bon Voyage-t is előadta a srácokkal. Az Endless Horizonban egy úthenger hatásával egyenértékű duettet hallhattunk Apeytól és Barnitól, ám ezt követően Barni szinte teljes egészében átadta a porondot a vendégeknek. A Bon Voyage-ban a zenekar leült egy kicsit pengetgetni az akusztikusokon, felemelő kis nóta volt ez. Egyébként hihetetlen, hogy Apey-nak minden jól áll! A Horizonban szinte végig hörögve üvöltötte ki a lelkét, míg utóbbiban enyhén folkosan, füstösen, ám tiszta énekével varázsolt el minket. Apey esetében csak az volt zavaró, hogy a szöveget néha-néha olvasnia kellett. Persze nem látványosan és biztos meg volt az oka rá, ám emiatt a feeling nem tudott kiteljesedni.

A címadó előtt még két szám hangzott el, Dan vendégszereplésével a The Blindfold, melyet elsők között ismerhettünk meg még az album megjelenése előtt, valamint Esse vendégletével az Insolence. Így színpadon és ilyen komoly torokkal rendelkező énekesekkel sokkal komolyabbat tudtak ütni ezek a számok, mint lemezen hallgatva. A The Blindfold végeztével a megboldogult Blind Myselfből megismert Horváth István arra kérte az egész közönséget, hogy üljünk le a nézőtér padlójára, ráadásul ő is lejött közénk. Nem volt szó itt semmiféle játékosdiról, egyszerűen csak ülve, elmerengve hallgattuk végig a hihetetlen módon megkomponált Blink of an Existence-t. Itt ütött ki legjobban, hogy miért is Vörös Attila szólólemezét hallhattuk itt élőben. Hol érzéki módon, hol észvesztően tekerve gitározott, és nem csak itt, de az egész koncert alatt, amit öröm volt nézni és hallgatni egyaránt. Tökéletes befejezés volt a címadó, amit akár háromszor is végig hallgattunk volna.

Talán kicsit sokat kellett várnunk ezen formáció összeállására, ám annál jobb, hogy végül sikerült megszületnie ennek a koncertnek. Bár ez volt az első teljes értékű előadásuk így együtt, ennek ellenére egy összeszokottnak tűnő baráti társaságot láthattunk, akik nem más érdekektől vezérelve, hanem azért álltak össze, mert szeretik a SOW számait, no és persze azért, mert imádnak együtt zenélni és örömből teszik azt.

A végső feszültségoldást utóvédként a Vulgar Display of Cover szolgáltatta, ám mire ők színpadra kerültek, a csúszás már az egy óra felé közelített. Az egész koncertjüket végül mi nem vártuk meg, ám így is nyakizom-szaggatóan komoly dallamokat hallhatuk az idén húsz éves Pantera kiadványról, az Official Live-ról. Tényleg profi munka, amit csinálnak, ám emellett mégis buli és felszabadultság az egész. A party és az örület hevében még a korábban vendégeskedő Dan Sanders is fölugrott egy szám erejéig! Egyébként többek között olyan örökérvényű alapvetésekre ereszthette ki a nép a gőzt, mint például a 5 Minutes Alone, az I’m Broken vagy a Fucking Hostile. Tökéletes stressz-levezetés történhetett azok számára, akik végig maradtak.

Hibátlanul összeállított ötös, hibátlan koncertek, ám a hangsúly mégis a Strength Of Will-en volt és a föntiekből kiderült, talán senkinek nem okoztak csalódást. Innen is udvariasan szeretnénk kérni őket, hogy mihamarabb jelentsék be a következő koncertdátumot! Lenne rá kereslet!

 

(Ha többet akartok megtudni a Strength Of Will-ről, az album megszületéséről és körülményeiről, valamint az egyéb háttérfolyamatokról, akkor olvassátok el korábbi, Vörös Attilával készült interjúinkat: I/1., I/2., II)

 

Írta: Vágány Norbert

Tetszett? Oszd meg a barátaiddal \m/