Szépen alakul a jövő évi program.
Szépen alakul a jövő évi program.
Ködben úszva – The Sisters Of Mercy // The Hiveminds: ilyen volt a legendás gót formáció a Dürer Kertben.
Nem egy stúdiólemezek közé ékelt, kötelező élő kiadványt hallok benne, hanem egy olyan koncertdokumentumot, amelynek valóban van létjogosultsága. Mert az Inquisition esetében nem pusztán az a kérdés, hogy élőben el tudják-e játszani azt, ami a lemezeken hallható. El tudják. Ketten is. A sokkal nehezebb feladat az volt, hogy abból a különös, sötét és szinte rituális atmoszférából is sikerüljön valamit rögzíteni, amellyel koncertjeiken maguk alá gyűrik a közönséget.
Epikus dallamok és pogány hangulatok, amelyek később is meghatározták a zenekar világát. A mostani CD-újrakiadás a remaszterizált felvételek mellett a Cry Raven, Cry koncertváltozatát is tartalmazza. Kritikánkban felidézzük, mitől különleges ez az anyag. 🤘
ASGRAUW új albuma, a Solips sűrű, komor rétegekkel és fékevesztett energiával idézi meg a kilencvenes évek skandináv black metalját. Nem akarja újraírni a műfaj szabályait, de amit vállal, azt meggyőzően teljesíti.
A Krallice első budapesti koncertjén voltunk.
Tegnap este a moziban újra átélhettük azt a napot, amely egyszerre volt ünnep és szívszorító búcsú: Ozzy Osbourne és a Black Sabbath utolsó koncertjét. A Back to the Beginning nem egyszerű koncertfilm. Több mint kétórányi rocktörténelem, amelynek minden pillanatában ott a tudat, hogy egy korszakot látunk lezárulni.
A Haenesy új lemezének a bemutatóján jártunk. A képletet a BORU és a black particles súlyosbította tovább.
Underground death metal est a Gólyában.
Moshra fel – itt a Torn It All!
Hoztunk nektek jó pár izgalmas programot a Fekete Zaj szervezésében.
November 1-én magasan áll az égen a dallamos, északi power metal csillaga: ekkor játszik majd a Barba Negrában a Beast In Black, a Sonata Arctica és a Frozen Crown.
Letaglózó erejű black metal koncerten jártunk a Riff Budapestben.
Eltelt három évtized, és bár mindannyian változunk, talán nem nagy merészség kijelenteni, hogy egyvalami nem változott: a banda világa. Még akkor sem, ha időről időre más zenei eszközökkel mesélik tovább ugyanazt a történetet
Új szöveges videóval jelentkeztek a Red Swamp-es srácok, a Peace and Hate című legutóbbi nagylemezről.
LEGKÖZELEBBI KONCERTEK