Metal Attack koncertbeszámoló

NECRONOMICON 1

Fellépők: Zsarnok, Hurut, Caterina Nix, Necronomicon (egyéb fellépők: Sunset Symphony, Türböwitch, Maradandó Károsodás, Dogma, Mag)

Helyszín: S8 Underground Club (az est eseménye)

Időpont: 2017. 09. 29.

Fotók: Tancsik Mátyás

21686820_1470540543000489_3514885347861384998_o

Azt finoman szólva sem lehet mondani, hogy Volker „Freddy” Fredrich bandája, az idén már harmincnegyedik évét ünneplő Necronomicon fennállásának elmúlt évtizedeiben gyakran megörvendeztette volna a hazai thrash rajongókat, vagy gyakran adtak volna hírt magukról. A német gyökerekkel rendelkező banda kezei közül 1988-ig már kikerült egy demó, és négy nagylemez, azóta pedig kisebb-nagyobb megszakításokkal, de a mai napig a pályán maradtak. Bár az új lemezeikkel valahogy sosem tudtam igazán megbarátkozni, (ellenben az első néggyel, amelyek a mai napig a favoritjaim) számomra nem volt kérdés, hogy a szeptemberi hónap utolsó péntek estéjét az S8 Underground Clubban töltöm, ahol Metal Attack néven egész minifesztivál avanzsálódott számos hazai névvel, és a headliner Necronomiconnal.

A Sunset Symphony bulira ugyan nem értem oda, de a Zsarnok bulijának kezdését már kényelmesen elértem. Az egykori C-DEXTRIN zenekar folytatásaként alakult Zsarnokhoz már volt szerencsém néhány buli alkalmával, nem volt kérdés, hogy most is megnézem a nyolcvanas évek hangzásvilágát idéző négyest.

ZSARNOKSzokásos nyers brutalitás mind zeneileg, mind szövegileg, semmi finomkodás, vagy cicoma. A szűk egy órás műsorba tizenegy nóta fért bele, olyan klasszikus tételekkel, mint az Éljen a háború, Húsevő Baktérium, vagy a Szteroid. Ötödik számként helyet kapott egy Kreator feldolgozás, az 1985-ös Endless Painről a Tormentor (hatalmas nagy piros pont a srácoknak érte!). Egy órára visszarepülhettünk az időben, a felvarrós dzsekik, töltényövek, magasszárú fehér edzőcipők világába a szűk, fülledt levegőjű teremben, az üres sörösüvegek csörömpölésének hangjával két szám között. Becsületükre legyen mondva, korrekt, nagyon erős bulit kaptunk tőlük, tökéletesen megalapozta az este további hangulatát. Ebben a teremben a többi zenekart már nem néztük meg, csak a crossover-hardcore egyvelegében utazó HURUT zenekar utolsó két számába lestünk bele az este zárásaként.

Caterina Nix volt ezen az estén a másik headliner név a plakáton, később világossá vált számunkra, hogy nem véletlen egybeesésről van szó, amikor a Necronomiconnal egy este vannak itt: valójában közös turnét tolnak, előzenekarként kísérik az ős-thrashereket. Caterina neve, és munkássága már nem volt számomra ismeretlen, azonban gyanítom, kevesen voltak aznap este, akik bármit is hallottak már a hölgyről korábban, és a közönség létszáma sem mutatott kimagasló érdeklődést. Az egyébként chilei gyökerekkel büszkélkedő hölgyről korábban már hallottam, első komolyabb bandája, a jó néhány évvel ezelőtt alakult Aghonya kapcsán, majd az ex-Stratovarius főnök, Timo Tolkki miatt terelődött a figyelmem felé, amikor 2014-ben Tolkki az akkori projektjében kiadta az Angels of Apocalypse lemezt, ahol Caterina olyan nevek társaságában tűnt fel, mint Elize Ryd, vagy éppen Floor Jansen. Ezt követte a 2015-ös CATERINA NIXChaos Magic lemez, szintén Tolkkival kollaborálva, ahol, mint egyedüli énekesnő bukkant fel, az egyébként rendkívül összetettre, és nagyszerűre sikeredett lemezen. Ezek után nem volt kérdés, hogy megnézem a buliját, ami nagyszerű lehetett volna, és mégsem lett az.

Az intro után felcsendültek az I’m Alive nóta első akkordjai, amin fellelkesültem, gondolván, hogy a műsor javát főleg a Chaos lemez nótái fogják adni, azonban ez a buli végére megcáfolódott, csak néhány tételt emeltek be a lemezről a műsorba, nagy bánatomra. Sajnos a második szám végére nyilvánvalóvá vált, hogy vannak problémák a hangzással, ami jelentősen lerontotta az élményt, még a Chaos nótái sem jöttek át negyedannyira sem a buli során, mint azt a lemez után vártam. Minden zenekarnak vannak olyan fellépései, amelyeket nem sorolhatunk a legerősebb produkcióik közé, és most ez történt. Nem tudtam akkor sem eldönteni, hogy a fáradtság, vagy a foghíjas közönséget látván a „nemtörődömség” uralkodott-e el rajtuk, de mindvégig úgy éreztem, nincsenek ott igazán lélekben a színpadon, és üres az előadás. Ennek ellenére keserű szájízzel néztem végig, ha legközelebb erre veszik az irányt, adok nekik még egy esélyt, elvégre mindenki hibázhat egyszer, vagy lehet rossz napja.

Ezek után a várva várt Necronomicon buli következett, alig 15 perces átszerelés, és néhány perc hangolás után Freddyék végre belecsaptak a húrokba, egyből érződött, hogy a közönség java része mégiscsak a német thrasherekért van itt, ők pedig német precizitással tolták végig a nekik kiszabott egy órát, 11 nótában. A buli előre haladtával világossá vált, hogy aki a régi Necronomicon nóták reményében érkezett ide, az csalódottan fog távozni. A műsor gerincét az utolsó három lemez nótái képezték, ezen a bulin a nyolcvanas-kilencvenes évekbeli remekművek tételei teljes mértékben hiányoztak. Megértem, hogy az új számok vannak minden zenekarnál elsősorban terítéken egy-egy lemez megjelenése után, vagy az újabb művekből válogatnak, de számomra teljesen érthetetlen volt, hogy egy-egy mára klasszikussá vált nóta miért nem csendült fel akár a Necronomicon, akár Apocalyptic Nightmare lemezről. A műsorban így is találtunk olyan tételt, amit minden szívfájdalom nélkül bátran mellőzhettek volna.

Látszik, hogy a Necronomicon még ereje teljében van, és rendesen teszik a dolgukat, koncerteznek, lemezt készítenek. Bár a hiányérzet megvolt bennem a buli végén, úgy érzem, ennek ellenére is korrekt, erőteljes műsort kaptunk tőlük, az pedig, hogy az új lemezek már nem váltak a kedvencemmé, tudjuk be a saját hibámnak.

Írta: Tancsik Mátyás

Tetszett? Oszd meg a barátaiddal \m/