Nosztalgia- és érzelembombával, profi, de emberien szerethető produkcióval, és rengeteg piróval vette be a finn Nightwish a budapesti Arénát.
Nosztalgia- és érzelembombával, profi, de emberien szerethető produkcióval, és rengeteg piróval vette be a finn Nightwish a budapesti Arénát.
Igazán minőségi koncertet kaptunk az egyik leghíresebb finn bandától, a Lorditól, akik a rock slágerek mellett még színpadi performansszal is fűszerezték az élményt.
Ez a projekt az egyik legígéretesebb dolog, ami a súlyosabb stílusok világában történt az utóbbi időben. Velejében progresszív, de semmi kamuszaga nincs a dolognak zeneileg.
Egészen egyedülálló összeállítást hallhattunk múlt vasárnap az A38-on: az oslo-i experimentális rockot – metált játszó Astrosaur utánra nem mást, mint a Ne Obliviscaris-t kapta meg a minőségi metálra kiéhezett közönség. De nem ért ám itt véget az este, jött a hab a tortára. Egy szóban: Ihsahn.
Hatásos death metal szeánsznak lehettünk tanúi mindannyian, akik ellátogattunk az Anticult Balkan Tour budapesti állomására, még akkor is, ha a közönségre nem alkalmazhattuk a „tömeg” főnevet.
Elmondhatatlanul meggyőző estén vagyunk túl – a Watain és a Rotting Christ is bőven megérdemli, hogy a nagyon közt emlegessük őket – már ami a sötétebb műfajokat illeti.
„Rocker szívet-lelket melengető arra gondolni, hogy negyed évszázad elteltével is a magunkénak tudhatjuk őket, és nem kell velük kapcsolatban azon matekozni, mikor intenek búcsút nekünk, mert ennek egyelőre a legcsekélyebb nyoma sincs…”
Olyan este volt, amely a zenekarok, és azok műsora miatt valószínűleg senki nem távozott keserű szájízzel, ha csak nem Nightwish megidézést vártak.
Időszerűnek érzem, hogy egy új lemezzel is előrukkoljanak, mert még most is annyi üzemanyag van a tartályukban, hogy azzal hosszú évekig tudnak gazdálkodni. Azt kaptuk tőlük, amire befizettünk, és ez pont így volt jó.
Tényleg minden tekintetben odavertek, még fejhez szorított pisztollyal sem tudnék hibapontot említeni.
LEGFRISSEBB CIKKEK
Az okkultizmus, a mágia és a mitológia témájánál tűz lobban a szemében – ő Proscriptor McGovern az Absu dobosa és énekese, akit Bécsben, a Trivax-szal és az Ancient-tel közös fellépése előtt kérdezgettünk.
A Beyond The Blacket a SETYØURSAILS és Seraina Telli kíséri a turnén.
A grandiózus, modern black metalt játszó Der Weg einer Freiheit zenekar szellemi atyjával, Nikita Kampraddal ültünk le beszélgetni budapesti fellépésük előtt.
Külföldi koncertekre utazós sorozatunk legutóbbi állomása a Sabaton The Legendary Tour elnevezésű turnéjának koppenhágai koncertje volt.
Az Ahriman és a Gire koncertjén jártunk Szegeden.
LEGKÖZELEBBI KONCERTEK
LEGÚJABB TERMÉKEK A WEBSHOPUNKBAN