Maori zene metal módra – Alien Weaponry koncertbeszámoló

Tavaly – utólag sokszorosan visszagondolva – kissé, a fenét, nagyon elhamarkodott kijelentés hagyta el a számat, mely szerint a thrash műfaj sok újat nem tudott nekem mutatni az utóbbi időben, már ha a kulturális berkeken belül gondolkodom. Ezután nem sokkal később, szinte bumeráng-szerűen vágták hozzám az új-zélandi Alien Weaponry első, debütáló korongját, akikkel csak annyi találkozásom volt odáig, hogy már olvastam valahol a nevüket, de tényleg semmi több. A lemezhez sem nyúltam hozzá sokáig, rakosgattam ide-oda, aztán egy keresetlen pillanatban mégis betoltam a lejátszóba, és összeállt a kép, micsoda hibát is vétettem, amikor ennyit halogattam, ráadásul az előző kijelentésem is villámgyorsan szívtam vissza, mert bizony ez a trió tudott újat mutatni, méghozzá jelentősen újat.

Csak hogy tegyük tisztába a dolgokat: az Alien Weaponry egy új-zélandi, elsősorban thrashes vonalon daráló, hármas formáció, akik egy hatalmas zenei/piaci rést megtalálva (bár gondolom, egyértelmű, hogy nem ez volt, vagy nem ez a fő mozgatórugójuk), maori nyelven tolják a thrasht, az egész történethez pedig hozzátartozik, hogy a csapat tagjai még szinte abban a korban vannak, amikor más srácok még éppen hogy elkezdenek komolyabban zenekarban muzsikálni, és az első szárnypróbálgatásokat tudhatják magukénak. Ők ezzel szemben még szinte huszonévesen sem már turnéznak, és már olyan színpadokon fordultak meg, mint a Wacken Open Air, azt pedig már említeni sem érdemes, milyen zenekarok előtt léphettek fel az elmúlt időszakban, mert az bizony szép hosszú lista lenne. Bárki megtalálhatja egyébként, ha felcsapja az internetes böngészőt, és kicsit utánakeres új-zélandi barátaink életművének. A fiúk tavaly adták ki relatíve hosszú idő után az első nagylemezüket, és az egy dolog, hogy nekem levitte az arcomat tőből, úgy látszik, még pár ezren voltunk így ezzel, ugyanis komoly ázsióra tettek szert, idén pedig nem kevesebb célkitűzésük volt, minthogy Európát is a nyakukba veszik, és elhozzák erre az égtájra is az új lemezt, köztük Magyarországra. Sokáig úgy tetszett, avagy nem tetszett, hogy ez a találkozó kimarad, ám végülis sikerült úgy ütemezni a dolgokat, hogy szerda este egyszer csak a Dürer Kert középső termében találtam magam, Alien Weaponry bulin.

A hétköznapra tevődő koncertek egyik átka, hogy sajnos nem tudok mindig, és időben elindulni a tett helyszínére, és aznap a sors is úgy gondolta, tréfát űz velem, így útban a Dürer Kert felé még egy szerda délutáni dugóba is belefutottunk a buszon, így az előzenekar, és Cryptodira buliját körülbelül teljes egészben csúsztuk le, szó szerint ezt úgy kell érteni, hogy amikor SOS-ben berohantunk a terembe, a zenekar az utolsó szám utolsó riffjét sütötte el. Sajnáltam, mert ezzel a csapattal komolyabb ismeretségem volt előzetesen, szívesen bólogattam volna a new york-i progresszív death metalra, így erről komolyabb véleményt nem tudok mondani, no de bíztam abban, hogy a maori-thrash mindezért a gikszerért kárpótolni fog, így már nem is nagyon váltogattam az állást különböző helyeken, így a kezdésig, ami körülbelül húsz perc volt, stabil helyet foglaltam magamnak körülbelül a harmadik sor bal szélén, várva a nem mindennapi találkozásra.

 

Tulajdonképpen fogalmam sem volt, nézőszámot illetően mire lehet számítani, mert hát valljuk be, a csapat még nekünk, és a környező országok közönségének számára kissé még ismeretlenül hathat, és még nincsenek abban a pozícióban, hogy komolyabb embertömegeket mozgassanak meg, azonban egy Dürer középső terem színültig megtelt, így a helyválasztás, pozicionálás remek volt. Érdemes megjegyezni, hogy előzőleg a kisterem volt a fiúknak kijelölve, ám a nagy érdeklődésre való tekintettel a buli előtt néhány nappal átkerült a középső terembe, ez már önmagában is borítékolta, hogy valószínűleg nem csak fél tucat lézengő ember lesz a publikum.

A fél tízes kezdéshez stabilan tartották is magukat, így ahogy az óra elütötte a “kilencharmincat”, a srácok besétáltak, azaz dehogy besétáltak, berobbantak a színpadra olyan energiabombaként, hogy felocsúdni sem volt sok időm, máris eszeveszett zúzás vette kezdetét a PC Bro nóta keretein belül, én csak lestem, hogy uramisten, hát mi lesz még itt, ha ilyen erős az indítás? Első percben kiderült, hogy a hangosítás remek, az emberek vevők a bulira, és a csapat is nagyon jó formát hozott, szinte egy levegővel tolták el az ezt követő Holding My Breath, és Rage számokat, majdhogynem csak ezután következett némi kommunikáció a közönséggel, amit akár kötelező formalitásnak is tekinthetnénk, de ennyire nem akarok gonosz lenni, már csak azért sem, mert tök őszintén látszott rajtuk az öröm a népes tömeg láttán, arról pedig száz százalékos tanúbizonyságot tettek, hogy ez színtiszta örömzenélés, és inkább több, mint kevesebb. A játékidőre előzetesen körülbelül egy órát saccoltam, ennek ellenére több, mint másfél órás settet hoztak, gyakorlatilag az egész lemezük terítéken volt, hihetetlenül feszesen játszották végig, még azt sem ment a darálás rovására, hogy alig volt olyan összefüggő két perc, amikor egy helyben a mikrofon előtt álltak volna, helyette maximálisan kihasználták a rendelkezésükre álló, viszonylag aprócska teret, így volt rohangálás, ládára felállás, na és nem utolsó sorban közönségbiztatás a mosh pitre, amit a tömeg azonnal levett, és a buli közepétől kezdve komoly “harc” keletkezett a nézőtéren. Egyébként jócskán megszemlélhettük mindkét, elöl álló arcot, ugyanis sokszor váltogatták egymást a két mikrofon állvány mögött, így olybá hatott a dolog, mintha nem is egy húzó-frontember, hanem egyenesen kettő lenne, én ezt az abszolút koncertképes húzások közé soroltam magamban. Direkt nem írom, hogy fiatal koruk ellenére nagyon otthonosan érzik magukat a színpadon, mert azért komoly koncertmúlt van a hátuk mögött nagyobb színpadokon, így rutinosan, profikat meghazudtoló kiállással dörgették végig a nekik kiszabott időt.

Az igazi csemegéket természetesen a buli második felére tartogatták, és az igencsak bemelegedett hangulatra még ráfejeltek a fotózkodás után egy Kai Tangata-Raupatu párost, mi pedig akkor már egy az egyben a tenyerükből ettünk, annyira más világba repítettek minket. Nem volt semmi felesleges mellébeszélés, tényleg a végletekig maxolták ki a nekik kijáró időt, pontosan erre számítottunk, avagy ez várható el egy zenekartól. A buli végén még a srácok megjegyezték, hogy remélik, mihamarabb újra jöhetnek, ezzel pedig nem tudok vitatkozni, tényleg őszintén remélem, hogy a közeljövőben egy nagyobb, hazai helyszínen viszontláthatom őket, és ha lehetek kicsit telhetetlen, akkor addig egy új lemezt sem vetnék meg.

Az Alien Weaponry jött, zenélt, és bizonyított egy hatalmasat, tuti, hogy ezzel a koncertkörúttal számos új rajongót bezsebelhettek maguknak, üde színfoltjai a thrashes/groove-os metalnak nem mindennapi produktumukkal. Jegyezzétek meg szavaim, sokszor és sokat fogunk még róluk hallani, ezek a fiúk tényleg a színpadra születtek. Bár a helyszín tökéletes volt nekik, tényleg abban bízom, hogy legközelebb már nagyobb helyen csípem el őket, egy szabadtéri fesztiválos buli lenne az, ahol tényleg kiteljesedhetnének! Tovább a világcsúcsig, nem is lehet kérdés!

Írta: TM

Köszönjük a lehetőséget a New Beatnek!

A borítókép, és a cikkben szereplő utolsó kép az Alien Weanpory hivatalos Facebook oldaláról származik.

Tetszett? Oszd meg a barátaiddal \m/