A Kissin’ Dynamite név hallatára valószínűleg ezidáig kevesen kapták fel a fejüket a magyar közönség soraiból, holott a csapat már 2006 óta tolja a közönségnek a glam és heavy metal egyvelegével sűritett muzsikáját.
A Kissin’ Dynamite név hallatára valószínűleg ezidáig kevesen kapták fel a fejüket a magyar közönség soraiból, holott a csapat már 2006 óta tolja a közönségnek a glam és heavy metal egyvelegével sűritett muzsikáját.
„Változtunk az elmúlt évekhez képest, viszont mindig is az olyan dalokat részesítettük előnyben, melyeket hallgatva megmozgatnak az emberekben valamit, gondolkodásra késztetik a hallgatókat, illetve a saját magukénak is érezhetik azt.”
Visszatér a szörnyshow – gyertek november 14-én a Barba Negrába!
Az őszi koncertszezon – amelyik sokkal intenzívebbnek tűnik, mint a sokéves átlag – megkezdődni látszik. Ennek első lépéseként október 10-én a Sinsaenum és vendégei léptek föl a Dürer Kertben.
Gyertek el október 26-án és 27-én a Trip hajóra egy sokzenekaros halloweeni partira!
Összesen 50 millió forintos előzenekari támogatást ad az NKA Hangfoglaló program előzenekari koncertek szervezésére. Október 24-ig lehet leadni a jelentkezéseket! "Már a Hangfoglaló Program első évében egyértelmű volt, hogy a könnyűzenei támogatási rendszerben szükség...
Fogalmazzunk úgy, erősen a levegőben volt, hogy mind a Leaves’ Eyes, mind pedig a Kamelot háza táján készülődik valami nagyobb lélegzetvételű dobás, azontúl, hogy mindkettőjük új stúdiólemezzel rukkolt elő az idei év folyamán.
Október 28 fontos nap lesz a metalzene kedvelőinek. Budapestre érkezik a világ talán leghíresebb, metalban utazó énekesnője, Tarja Turunen.
Október 23 ezúttal nem csak a nemzeti ünnepről fog szólni, hanem a metalosok is külön ünnepelhetnek egy kicsit. Ezen a napon érkezik a Barba Negra színpadára két olyan zenekar, akik már bizonyították, hogy ott a helyük a stílus nagyjai között. Ennek az eseménynek a...
„Hazánk egyre jobban kezd azon országok közé tartozni, ahol évről-évre egyre nagyobb csapatok fordulnak meg, egyre nagyobb gyakorisággal, így őszintén remélem, hogyha ezen csapatok újra útnak indulnak, ránk is gondolni fognak.”
LEGKÖZELEBBI KONCERTEK
LEGÚJABB TERMÉKEK A WEBSHOPUNKBAN