Ha valaki azt mondja nekem pár hónappal ezelőtt, hogy 2 hónapon belül kétszer leszek Brymir koncerten, nehezen hiszem el. Mégis így lett! Az augusztusi Hellsinki Metal Festival-on láttam őket először, most nemrég pedig október második napján volt szerencsém ellátogatni a lemezbemutató turnéjának tamperei állomására. A velük készült interjú után nagyon vártam, hogy végre megjelenjen a What We Leave Behind című 5. albumuk. A koncert előtt sajnos nem volt lehetőségem a teljes anyagot végighallgatni, így úgy érkeztem meg, hogy csak azokat a számokat ismertem korábbról, amik előzőleg megjelentek / single-ként kijöttek. Ám végül nem bántam meg, hogy így alakult, hiszen így volt lehetőségem élő környezetben hallani először a dalokat.

A buli előtt pár nappal láttam a közösségi média felületeken, hogy megváltozott a helyszín. Legnagyobb örömömre egy olyan klubba került át, ahol már jártam, így nem volt ismeretlen a terep. A fotózást a Brymir basszusgitárosával szerveztem le, aki volt olyan készséges, hogy külön tájékoztatott emailben a helyszínváltozásról. Ezen kedves élmények sorozata a helyszínen is folytatódott, rendkívül segítőkész és barátságos volt mindenki, a bejutás is egyszerűen ment. Ott külön fel is ajánlották, hogy elrakják a kabátomat és táskámat, ha éppen nem használom.

Kicsivel az első banda kezdése után érkeztem és egy meglepően telített nézőtér fogadott. Az estét a death metalos Omnivortex nyitotta, egy helsinki-i zenekar. Természetesen az este egésze finnül zajlott, így az egyes dalok közötti kommunikációból nem sokat értettem, kivéve amikor az alap beszámolások hangzottak el. Nagyon boldog voltam, amikor egy-egy számot vagy kérdést megértettem, hiszen már 6 hete tanulom intenzíven a nyelvet, így ez egy nagyon jó visszajelzés volt nekem arról, hogy a hiedelmekkel ellentétben nem lehetetlen megtanulni finnül. De térjünk is vissza a nyitó formációra. Korábban nem ismertem őket, így nem sokat sejtettem, ellenben kellemesen csalódtam. Nagyon egyben voltak a színpadon, aktívan nyomták és a zenéjük is megfogott. Körülbelül 35 percet játszottak csak, ám ez idő alatt hatalmas bulit csaptak, látszódott a közönségen is, hogy nagyon élvezik.

A helyszín hangosítása nagyon jól szólt az egész este alatt végig, alapvetően egy nagyon remek kis klub, a Fame. Viszont sajnos fotós árok nincs külön kialakítva, így az, hogy közelebbről készítsek képeket, néha egy igazi kihívás volt, hiszen ahhoz végig kellett furakodni a tömegen, beállni valaki elé, de szerencsére nagyon megértőek voltak a nézők és többször is előrébb segítettek, vagy félreálltak. Külön öröm volt ezt a mentalitást megtapasztalni, szinte mindenki végig mosolygós volt, amíg esetleg egy kicsit „útban” voltam nekik.

Egy rövid szünet után, ahol elmentem ingyen (!) vízért, már kezdődött is a következő zenekar, a szintén finn származású Horizon Ignited. Őket már egy fokkal jobban ismertem, bár nekik sem voltam korábban nagy rajongójuk. Na de ezután! Hihetetlenül megfogott a zenéjük, egyszerre volt dallamos, de zúzós is, pörgött az egész. Még a koncertjük kezdete előtt megérdeklődtem, hogy van-e lehetőségem a lezárt galériás részre felmenni fotózni és szerencsére engedélyt kaptam rá, így egy pár szám erejéig onnan élveztem és fotóztam a koncertet, ami szintén egy nagy pluszt adott az élményhez. Ők sem játszottak többet 40 percnél, azonban ez az idő csak úgy elröppent, hiszen nagyon élveztem az egész szettet. Főként a legutóbb, 2025-ben megjelent albumukról, a …-ról játszottak dalokat, amik utólag itthon meghallgatva is nagyon ragadósak, így ajánlom a zenéjüket mindenki figyelmébe, aki szereti a …. metalt. A színpadkép egyik előzenekarnál sem volt túlzásba víve, azonban nem is különösebben hiányzott valami nagy tárgy vagy molinó a színpadról.

Mielőtt kezdődött a Brymir, tartottam egy merch vásárlós kört, hiszen bűn lett volna kihagyni. A várva várt főattrakció tűpontosan kezdett, aminek kifejezetten örültem, hiszen már így is a megszokottnál később kezdődött az egész banzáj. Erősen kezdtek az egyik korábban ki nem adott számmal az új albumról, a Sleipnir-el, csak úgy felszántották a deszkákat már az első percekben. Az augusztusi fesztiválos fellépés után nagyon jó volt őket újra klub környezetben látni. 2022-ben jártak utoljára Magyarországon, azóta vártam erre a pillanatra. Az pedig, hogy ez a pillanat éppen Finnországban jött el, és az ő hazai környezetükben valósulhatott meg, minden várakozásomat felülmúlta. (Időközben természetesen számtalan élő videót néztem meg róluk és mindig csak ámultam, hogy mennyire jól áll nekik a színpad, a fények és hogy ilyen környezetben mennyire jó őket fotózni.) A kezdés után érkezett még egy szám az új albumról, az egyik személyes kedvencem, a Tempestbound. Ezek után pár nóta erejéig visszaeveztük a régebbi, klasszikusabb Brymir tételekhez, amit a közönség is nagyon díjazott. A zenekar összes tagja igazán kitett magáért, Viktor Gullichsen énekes szinte meg sem állt, pörgött, folyamatosan foglalkozott a közönséggel is. A szett közepén vegyesen voltak hallhatóak régebbi dalok és pár új is, ami így egy igazi izgalmas estét eredményezett. Kiválóan szóltak az újabb trackek is, de azért a szívemet a legjobban a Seeds of Downfall és Voices in the Sky melengette meg. Természetesen a szett vége felé előkerült az ikonikus lazac plüss is, hiszen ahogyan az interjúban is említették, nagyon sok kötődésük van a halakhoz és a horgászathoz is, így ezzel a kedves plüssel ezt az életérzést a koncerteken elő tudják hívni. A plüss szerepe legfőképp a szórakoztatás volt, számokon keresztül játszott vele a közönség, dobálták, adogatták egymásnak. Ezek után következett az új anyag nagy slágere, ami egy Scooter feldolgozás, a How much is the Fish, mely alatt fergeteges, hatalmas buli kerekedett ki a nézőtéren, mindenki ugrált és táncolt. Az est egyik sztárja számomra Joona Björkroth (Battle Beast) volt, aki olyan hihetetlen precizitással gitározott, hogy külön élmény volt csak őt figyelni. Ez alatt a koncert alatt is volt lehetőségem a galériára felmenni fotózni, ahonnan remek kilátás nyílt a nézőtérre, valamint a színpadra is. A koncertet két klasszikussal zárták, ami méltó befejezése volt ennek a tökéletes performansznak.

A buli után volt szerencsém pár szót váltani Jarkko Niemi-vel (basszusgitáros) és Patrik Fält-el (dobos), akik szintén végtelenül kedvesek voltak. Összességében fantasztikus estét zárhattam itt Tamperében, ami ez után a koncert után duplán örökre a szívemben marad. Nagyon szépen köszönöm a zenekarnak az ismételt lehetőséget és bizalmat, minden percét élveztem!

Írta és fényképezte: Csukás Nóri