IAN HILL búcsúzik a JUDAS PRIEST-tól és a zenei színtértől egyaránt

2026. 10. 12. - 09:55

Egészségügyi okokból vonul vissza a zenéléstől Ian Hill, a Judas Priest egyik alapítója és basszusgitárosa. Ian 1970 óta oszlopos tagja volt a zenekarnak, távozásával a formáció az utolsó eredeti tagját is elveszítette. Innentől az énekes, Rob Halford marad a legrégebbi motoros, a maga 1973-as csatlakozásával.

 

A legendás zenekar Faithkeepers névre keresztelt 2026-os nyári turnéja nemrég ért véget, mely során szeptember 1-jén Budapestet is útba ejtették a Jelusick kíséretében. Itt még az eredeti felállásban láthatta őket a magyar közönség, Hill pedig látszólag ereje teljében volt. Ezt követően azonban szeptember 21.-én, a turné záróbuliján a London Eventim Apollo-ban, pályafutásuk során először Hill nélkül álltak színpadra. A 75 éves basszusgitáros ugyanis saját elmondása szerint évek óta komoly izületi problémákkal küzd, amelyek vállait, karjait valamint mindkét térdét érintik, és amiket különböző gyógyszeres kezelésekkel, fájdalomcsillapítókkal, krémekkel, de még kortizon injekciókkal is igyekezett enyhíteni. Nyilatkozatában, mely október 9.-én jelent meg a zenekar közösségi média felületein, kitért arra is, miszerint:

 

„Ugyan az új lemez basszustémáit még fel tudtam játszani, már egy ideje kérdéses volt, hogy képes leszek-e incidens nélkül végigcsinálni a jelenlegi Európai turnét…”

 

A bajt pedig csak tetézte egy, a zenész bal vállában történt szalagszakadás, amely a brüsszeli koncert során történt, két nappal a londoni esemény előtt. Ezt azt eredményezte, hogy jelenleg annyira sem tudja felemelni a karját, hogy a gitárja nyakát elérje. Így végső soron a Uriah Heep-ből és a Richie Faulkner nevével fémjelzett Elegant Weapons-ből ismert Davey Rimmer ugrott be Ian helyett, aki remekül helyt tudott állni, hiszen előrelátóan megkérték, hogy tanulja meg a setlist-et és álljon készenlétben.

 

Ian ezen a ponton végül belátta hogy az Ő ideje a színpadon bizony lejárt. Állítása szerint

 

„Jártam specialistáknál, akik szerint megúszhatom a dolgot műtét nélkül, de ha mégsem, akkor sincs garancia arra, hogy lesz elég erő a vállamban/karomban ahhoz, hogy teljes koncerteket képes legyek végigjátszani. Figyelembe véve mindezt, illetve a tény, miszerint ötvenhét évig elhanyagoltam a magánéletemet, úgy döntöttem hogy visszavonulok, és a hátralévő időt ennek pótlásával fogom tölteni, amíg még anélkül lehetek a szeretteimmel, hogy egyiküknek kerekesszékben kelljen tologatnia.”

 

Hill azt is elmondta, egyértelműen Rimmer a méltó utódja, valamint nem telik el úgy nap, hogy ne lenne rendkívül hálás a nem mindennapi életpályáért, melyet maga mögött tudhat. A zenekar tagjai fájó szívvel ugyan, de természetesen megértik és elfogadják Ian döntését, minden jót kívánnak neki, és ugyanakkor szeretettel üdvözlik Davey-t a Priest Family-ben. Ő azonban továbbra sem hagyta ott korábbi csapatát, a Uriah Heep-et, akik éppen a The Magician’s Farewell búcsúturnéjuk keretein belül járják a világot 2025 februárja óta. Kiadtak egy közleményt, melyben kijelentik, hogy abban az esetben, ha a két zenekar koncertjei között átfedés van, beugró basszusgitárossal lépnek majd fel Rimmer helyett, így ő zavartalanul képes lesz folytatni zenei pályafutását 2027-től, immáron a Judas fedélzetén.

 

 

Nekünk, földi halandóknak pedig nagy szomorúságunkra, de el kell fogadnunk, hogy a legnagyobb élő legendák sem lesznek már fiatalabbak. Szépen lassan kénytelenek ők is megpihenni, amit egy Ian Hill-éhez hasonló életutat követően teljes mértékben meg is érdemelnek. Addig pedig igyekezzünk minél több nagy név koncertjére eljutni, mert ki tudja? Lehet, hogy hamarosan már nem lesz rá lehetőségünk. Éppen ezért ilyen módon fel is hívom minden kedves Olvasó figyelmét a Uriah Heep közelgő, október 28.-ai budapesti koncertjére, akik szintén már csak egy eredeti taggal büszkélkedhetnek Mick Box személyében.

 

Az eseményt ide kattintva éred el.

        

LEGFRISSEBB CIKKEK

Meghallgattuk az ARCHGOAT pár hete megjelent hatodik nagylemezét

Meghallgattuk az ARCHGOAT pár hete megjelent hatodik nagylemezét

A Nightbringer, Lightbringer öt év várakozás után pontosan azt adja, amit egy Archgoat-lemeztől akarok, és közben még annyit hozzátesz a saját világához, hogy ne érezzem rutinmunkának. Mocskos, bestiális és súlyos, de az orgonák és az egész rituális atmoszféra miatt több történik benne puszta zúzásnál.

LEGKÖZELEBBI KONCERTEK

LEGÚJABB TERMÉKEK A WEBSHOPUNKBAN