Wolfheart – Tyhjyys (2017)

wo
Előadó: Wolfheart

Album: Tyhjyys

Származás: Finnország

Megjelenés éve: 2017

Stílus: Melodic death metal

Honlap: http://wolfheartofficial.com/

Értékelés: 8/10

 

Tuomas Saukkonen egy ilyen projectes figura. Ő volt a mindenese az azóta inaktív Before the Dawn-nak, a Black Sun Aeon-nak, a Dawn of Solace-nak (a sort lehetne folytatni), aztán pár éve az összeset jegelte, hogy elindíthassa a Wolfheart-ot. A négytagú metalbanda azóta is (értsd: 2013) töretlenül halad előre, és 2017-re elkészítették a 3. stúdióalbumukat, Tyhjyys (magyarul: üresség) címmel.

A korongon 8 dal található, és igazi átható metalzenét tartalmaz. Indít egy fél-akusztikus intróval, majd a Boneyard képviseletében igazi klasszikus melodic death metal tekerés  veszi kezdetét. Kicsit modernebb formában, de nagyon is hűen viszi tovább a skandináv death metal hagyományt. Nem mondom, hogy teljesen sajátos ízzel, ugyanis hasonlóakat hallhatunk az Insomniumtól, az Omnium Gatherumtól, meg még pár zenekartól, de mindenképpen kiemelkedően – egész konkrétan Saukkonen úr kitűnő dallamérzékének köszönhetően. A már említett Boneyard számomra az album elsőszámú mesterműve. Olyan szinten bontják ki azt az emelkedett gitárdallamot más-más tónusokban, az egész egyszerűen fület gyönyörködtető. Loop bekapcsol.

Az egész anyag egyébként annyira finnes, hogy az valami elképesztő – sajnos nem rendelkezem az olyan szintű mély zeneelméleti tudással, hogy pontosan meg tudjam mondani, mitől is finnes ez a fajta dallamvilág és dallamvezetés, viszont szerintem mindenki, aki kicsit több finn zenekart hallott már életében, egy n+1-ediket bármikor felismer.

Az albumnak annyira szépen kevert és telt a hangzása, hogy sokszor már csak emiatt is jóleső élmény hallgatni. Sajnos néha azért így is elveszi a kedvem 1-2 dalrészlet, ami már számomra is túl agresszív és ordasan ordibálós, jobban szeretem inkább a csontig hatoló, magas hangokba is bele-bele kóstoló, melankolikus gitárdallamok atommetálhangzással való felturbózását. Ilyen például a World on Fire című (klipes) dal, ami már egy picit túl zagyva az én ízlésemnek, bár később található zongorás megnyugvás sokat segít a dalon, a középrész gitárja pedig kimondottan az Omnium Gatherum adult-oriented rock dallam-megoldásaira emlékeztet.  A Call of the Winter is egy nagyon fülbemászó dallamot vezet be, de a fődallamtól aztán eltérve inkább „keménykedésbe” megy át, már-már doomosan, amit az én gyomrom annyira nem vesz be. Ezek a részletek az agresszivitás megtestesítői, pedig igazán maradhatnánk a himnuszos hatású, jéghideg, de mégis szép dallamoknál.

Összegezve azért így sem tudom bántani az albumot, a már rosszallott durva részek mellett azért sokszor felbukkan a zongora és az akusztikus zongora is, amik tökéletesen ellenpontozzák a durva részeket (meg hát ugye azért mégiscsak metalról van szó, nemde? ;)), a dalok pedig kétségkívül nagyon jól vannak megírva, a vissza-visszatérő főtémák egytől egyig hangról hangra el vannak találva.

Be the first to comment on "Wolfheart – Tyhjyys (2017)"

Leave a comment