Viperatámadás Budapesten, avagy a Night Viper a Dürerben járt – koncertbeszámoló

vt

Fellépők: Night Viper (SE)

Helyszín: Dürer Kert, kisterem

Időpont: 2017. december 6.

Fotók: Tancsik Mátyás

Szerencsére nem gyakori, ám elszomorító jelenség, amikor egy, minden tekintetben helytálló zenekar munkásságát, és koncertjeit, esetleg turnéját nem övezi az a siker, amit egyébként abszolút megérdemelnének, még akkor is, ha egy feltörekvő, viszonylag friss alakulatról van szó. Bár a rockertársadalomról nem lehet mondani, hogy nem figyel oda az újdonságokra, és nem követi figyelemmel az új arcok felbukkanását a színtéren, még így is találunk szép számmal olyan zenekarokat, akik némileg mellékvágányon futnak. Ezt a néhány sort természetesen nem szemrehányásként írtam, hiszen az új bandák áradatát gyakorlatilag lehetetlen teljes értékűen figyelemmel kísérni, csupán sokszor elgondolkodom, milyen utat futhatna be egy-egy csapat valamivel komolyabb rajongói tábor, és rájuk figyelés mellett. Ezt a bevezetőt csupán azért írtam le, mert a Night Viper is azon csapatok között téblábol egyelőre, akikben megvan mindaz, (és nem is kis mennyiségben) ami egy igazán jó metálbandához kell, csupán két év, és két lemez elteltével is hiányzik egy erős rajongói tábor.

Az előbbit, és utóbbit is rendre alátámasztotta a decemberi találkozásunk, melynek ezúttal a Dürer kisterme adott otthont.

Viperék tavaly már bemutatkoztak a hazai publikumnak a Lizzies, és a Dead Lord társaságában, idén azonban önállóan vették nyakukba Európát, ami nem kis bátorságra vall egy olyan zenekar esetében, akiknek a neve még nem kifejezetten ismert szélesebb körökben, azonban úgy látszik, svéd barátainkban megvolt a kellő bátorság.

Mindebből kiindulva nyilván a legcsekélyebb mértékben sem számítottam teltházra, de arra sem, hogy mindössze alig két tucat verődik össze a teremben, ami még így is nagynak bizonyult a nagyobb maréknyi embernek (többször eljátszottam a koncert alatt is a gondolattal, mennyire másabb lett volna a buli a Rocktogonban, de hát ami van, azt kell szeretni, ugye…).

A közel negyed órás csúszást követően nem volt mire tovább várni, a svéd ötös becsületesen belevágott a műsorba, és hamar el is lőtték az első nagy adag puskaport a Summon The Dead-el, mint egyik legütősebb nótájukkal az új lemezről. Az első hat szám egyébként is az idei, Exterminator lemezről származott, (mégiscsak lemezbemutató turné), a bő egy óra második felében pedig az első lemezről csemegéztek. Ha szőrszálhasogató akarnék lenni, írhatnám, hogy ettől kiszámíthatóvá vált a performansz, és váltogathatták volna az újabb és régebbi szerzeményeket a listában, azonban az Exterminator komoly kis anyag lett minden tekintetben, így nem igazán tudok erre sem fintorogni.

Sophie Lee-Johansson énekesnőről most is kiderült, hogy a feszes bőrruhán, és a férfitekinteteket vonzó kinézeten túl a belső értékekre sem lehet panasz, még akkor sem, ha a hangja olykor-olykor némi bizonytalanságot sejtet, és nem igazán meri kiadni az igazi tartalékokat. Amúgy érezhető, hogy két év elteltével is ismerkedik még a színpaddal, a számok közötti átvezetés pedig még nem megy profin, ám ez esetükben inkább hat megmosolyogtatónak, mint kínos szituációnak.

Mindezen túl a zenekar többi tagja is odatette magát alaposan, veszettül feszesen daráltak végig, az egész buli alatt kaptuk az arcunkba rendesen a thrash, és heavy elemek összedolgozásának egyvelegét, bőven megvan az old school hangulat, nem is rejtik egy percig sem véka alá, hogy egyébként is ez a cél. Szólógitár fronton egyébként Tom Sutton tevékenykedik, (ex-Church OF Misery) aki egyben a zenekar atyja is. A dögös aprítás mellett korrekt szólókat vonultatott fel, a gitárosok közül abszolút elvitte nálam a pálmát (eddigi pályafutása szerint is a legtapasztaltabb zenész a bandában), alaposan megszínesítette azokat a tételeket is, melyek valamelyest kiforratlanabbak. Ezzel különösebb gond nincs is, hiszen pusztán két lemezzel a hátuk mögött be kell emelni a szokottnál valamivel több tölteléknótát is, hogy kijöjjön a játékidő.  Jonna Karlsson dobos játéka inkább magabiztos, mint technikás, nem hallhatunk tőle túl jellegzetes játékot, viszont tudása látszólag szilárd alapokon nyugszik, azt pedig, hogy egy zseniális arc, azt a közönséggel való kommunikációban, és szellemes beszólásaiban mutatta meg, amire a hazai közönség vevő is volt. A buli végére egyre jobban eluralkodott a családias légkör, svéd barátaink is lassan felengedtek, már-már inkább egy nyilvános főpróba íz lengte át az este javarészét, semmint az, hogy tulajdonképpen egy igazi koncert részesei vagyunk. Egyben ez tette különlegessé és emlékezetessé.

Szerethető csapat ők így öten, és ugyan nem ők találták fel a csövön a lyukat, az általuk képviselt vonal szcénájában ott a helyük. Most, hogy a metál ezen vonala is szépen kezdi a reneszánszát élni, komoly sikert érhetnek el, ha meg tudnak ebben a kezdődő hullámban valahol kapaszkodni.

Jelképesen is egy nagy adag hajrával tudom őket biztatni, remélhetőleg a következő találkozásig népesebb táborhoz is eljut a zenéjük.

Írta: Tancsik Mátyás

Tetszett? Oszd meg a barátaiddal \m/