Underground zenei ajánló #1 – Black metal 1. rész

mayhem_6

Korábban is írtunk már arról, hogy a black metal már jócskán túlnőtt egykori önmagán. A stílus számtalan oldalágat növesztett, melyek néhol keresztezik is egymást, létrehozva ezzel nem feltétlenül szokványos zenét játszó együtteseket. Az újgenerációs zenekarok sem játsszák minden esetben a régi hangzású, klasszikus blacket, inkább vegyítik és színesítik azt a legkülönfélébb műfajokkal. Ez nyilvánvalóan nem igaz minden újonnan alakuló black metal zenekarra, sokan még mindig a régi ösvényeket járják, mások viszont az újulást tartják fontosnak.

Rendhagyó cikkünkben olyan kevésbé ismert kortárs csapatokat szándékozunk bemutatni, akiket bátran ajánlunk a sötétebb zenék iránt érdeklődőknek, hiszen tehetségükkel igazi vérfrissítést jelentenek a black metal számára.

1. VOUÏVRE

A Peste Noire név talán ismerősen csenghet sokak számára, a francia brigád ugyanis már 2001 óta létezik. A zenekar főnökének tekinthető Ludovic Faure (aka Famine) a Malsaint énekesével, Sünnel összefogva egy új projektbe kezdett, mely két év után végre testet is öltött. A Vouïvre névre hallgató formáció első EP-jét idén szeptemberben adta ki Au Gouffre címmel. A zene fő ihletőjeként a projekt két agya a Franciaországban mostanság megtapasztaltakat, illetve az azokkal kapcsolatos érzéseket nevezte meg. Famine és Sün is rendelkezik NSBM-háttérrel, utóbbi emberünk azonban úgy nyilatkozott, hogy a Vouïvre létrejöttének az egyik fő oka éppen az, hogy az új projektjét fontosnak tartotta elkülöníteni a nemzetiszocialista tartalommal megtöltött alkotásaitól. A Vouïvre formájában tehát nem egy NSBM zenekart kap a nagyérdemű.

Maga a zene nagyon izgalmas, a torz gitár az alaphangulatot az EP elején kitűnően vezeti fel, a nyers hangzás régi időket idéz, Sün károgása úgyszintén. Az EP első két dalában közös, hogy míg mindkettőben a hagyományos, kissé kásás hangzás a jellemző, a riffek nem igazán követik a klasszikus black metal sémákat, az eredmény viszont éppen így lesz egyedi. Famine tiszta éneke is csak tovább színesíti a produkciót.

Az EP a digitális formátumon kívül vinyl-ön is elérhető,  ahol talán jobban érződik az A és B oldal közötti kontraszt. Míg az A oldalon tisztán metalos alkotások kaptak helyet, addig a lemez másik fele egy-egy dark ambient szerzeményt rejt, melyeknek létrejöttében vendégzenészek segédkeztek.  Itt ismét előjönnek a klasszikus hatások, gondoljunk csak a Burzum elektronikus szerzeményeire, melyeknek hatása a záró tételben a legnyilvánvalóbb. Egyébként mindkét szintis dal kiváló alkotás, akárcsak az EP első felének dalai. Az Au Gouffre tehát egy igazán kiváló bemutatkozó album, mely a zenekar nevéhez hűen  úgy csap le az ártatlan hallgatóra, akár egy kiéhezett sárkány.

2. PAARA

A finn black színtér kimeríthetetlen, a Havukruunu névre hallgató formációról már írtunk korábban, most pedig a helsinki Paara kerül terítékre. A dalszövegek témáit a finn népi hiedelemvilágból vevő Paara 2011-ben alakult, egy évvel később pedig kiadtak egy azonos nevű dalt, melyet 2015-ben az Yön Olevainen Puoli című nagylemez követett. A finn ‘paara’ szó egyébként egy szellemet jelöl, ami elhagyatott majorságokban, régi tanyákon kísért, a zenekar neve tehát hűen tükrözi a dalszövegek témáit. A dallamos black metalt játszó csapat egy rendkívül üde színfoltja a nemzetközi színtérnek. Ennek több oka is van, az egyik fő tényező pedig a kellemes hangzású finn nyelv, ami a rengeteg magánhangzójával gyakorlatilag bármiféle dallammal összeegyeztethető.

Az Yön Olevainen Puoli letisztult hangzásával szöges ellentétben áll a korai black metal albumokkal, melyektől a Paara első nagylemeze nem csak ebben különbözik. Az üvöltözés mellett a tiszta ének és a kórus is szerepet kap az albumon, sőt a záró, Aikaan Hautautunutban egy lágy, lírikus rész keretein belül egy csodás női hang, név szerint Natalie Koskinen is megszólal. Az albumon a különféle melódiák mellett egy-két thrash metalos rész is helyet kap, melyek miatt az Yön Olevainen Puolit nem lehet egyszerűen beletenni a black metal skatulyájába.

3. ANTIMATERIA

A szintén finn Antimateria már hagyományosabbnak mondható terepen mozog. Az egyszemélyes projekt atmoszferikus black metalt játszik, a bemutatkozó nagylemez pedig a tavalyi év szeptemberében látta meg a napvilágot Valo Aikojen Takaa címmel. A melankolikus muzsikát a főnök Ahma kisegítő zenészekkel már többször színpadra vitte, a visszajelzések alapján pedig a világegyetem dicsőségét hirdető Antimateria élőben is legalább olyan erőteljes, mint stúdiófelvételen. A hagyományos metal-hangszereken túl Ahma a szintetizátor nyújtotta lehetőségeket is kihasználta, ez pedig valóban hozzáad egy kis pluszt az Antimateria zenéjéhez. A középtempós riffek megírásakor Ahma más műfajokból is merített, ezeknek a hatása nagyon érződik, ugyanakkor mégsem teszi műfajidegenné a produkciót.

A Valo Aikojen Takaa az intrón túl hat számot tartalmaz, melyek nagyon hasonlítanak egymásra, mégis megvan sajátos karakterük. Ennek ellenére az album egyben meghallgatva nyújtja a legnagyobb élményt, mondhatni így lesz teljes a kép. Epikus gitárriffekből sincsen hiány, melyekhez a károgós éneken túl gyakran tiszta énekhangok is társulnak, de néhol akusztikus gitárelemek is feltűnnek. Ahma nagyon érti a dolgát, sikerült azt a földöntúli hangulatot megteremtenie a zenéjével, amelyet minden bizonnyal akart.

4. HELLERUIN

Cikkünk utolsó zenekara a holland Helleruin, mely szintén egyszemélyes projekt, mégpedig a több hangszeren játszó Carchost agyszüleménye. A 2015 óta létező formáció eddig két anyagot adott ki, 2016-ban az egyszerűen csak Demo ’16-ra keresztelt demót, idén pedig a Triad című splitet két másik holland black metal csapattal, a Vorc Vermaledidével és a Standvasttal közösen. A Helleruin eddig csupán nyolc szerzeményt tárt a nagyérdemű elé, számomra ez mégis elég volt, hogy meggyőzzön arról, igenis van helye ezen a listán. A hangzás a demón és a spliten is nyers és karcos, ahogyan azt a klasszikus black metal megkívánja. A dalszövegek a háborúról szólnak, körbejárva annak mindkét oldalát: a borzalmakkal telit és a dicsőségeset is.

A gitár-basszusgitár-dob triumvirátusán kívül zongora is erősíti a hangszerek sorait, ezt az elesettek előtt tisztelgő Voor de Gevallenen című dalban hallhatjuk, helyesebben szólva csak a zongorát halhatjuk. Ez a projekt egyetlen instrumentális száma, a többi mind a bevált, hagyományos norvég recept alapján íródott, habár ami lényeges különbség és mindenképpen megemlítendő, az a sebesség. Carchost nem a szélvész tempók híve, ebben a projektjében legalábbis nem igazán részesíti előnyben a gyorsabb részeket. Ennek eredményeképpen a Helleruin névvel fémjelzett szerzemények nagy része középtempósra sikeredett. Főleg a demóra igaz ez, a splitre kevésbé, de ott sem beszélhetünk túlnyomóan szélsebes száguldásokról. Ez viszont abszolút nem negatívum, mindenesetre fontos tényezője a Helleruin zenéjének, mely a demó óta mindenképpen érettebbé vált, és őszintén reméljük, hogy ez a folyamat nem áll meg.

Cikkünknek folytatása következik!

Írta: Béres Mátyás

Tetszett? Oszd meg a barátaiddal \m/