“This is a story about Elizabeth Bathory…” – avagy a Tormentor visszatérő koncertjén jártunk

mayhem_9

Fellépők: Cult Of Fire (CZ), Perihelion (H), Tormentor (H)

Helyszín: A38 Hajó, Budapest

Időpont: 2018. április 21.

Tormentor képek: Zenefesto

Cult Of Fire / Perihelion képek: Infinite Beat

28460702_1659493607468960_107176169_o

2018. április 21. Történelmi jelentőségű nap volt ez a metalzene történelmében, ehhez semmi kétség nem fér. A Tormentor klasszikus felállása közel 30 év után tért vissza, a turné első állomásán pedig nem is akármilyen színvonalú koncert részesei lehettünk.

Érkezésemkor az A38 Hajó gyomra még zárva volt, úgyhogy felbaktattam az orrteraszra, és szétnéztem a merchpultnál, ahonnan pár ezer forinttól megszabadulva folytattam tovább utamat a ruhatár felé. Miután a táskámban lapuló Anno Domini vinillemezt és az egyik jó barátom számára vásárolt felvarrót biztonságba helyeztem, kinyíltak a pokol kapui, én pedig minden reménnyel felhagyva léptem be rajtuk…

A Cult Of Fire kezdését a Planetnoir Industries szervezői 19:45-re ígérték, a Tormentor viszont a Facebookon este nyolc órát írt a csehek kezdésével kapcsolatban, és végül a Tormentor-féle információ látszott valósnak. Nyolc óra környékén tehát a húrok közé csapott a cseh black metal csapat. Kissé különös választásnak bizonyultak, hiszen merőben más zenét játszanak, mint a Tormentor – black metal ide vagy oda. A Tormentor akkor alakult, amikor a fekete fém még csak kiforróban volt, a Cult Of Fire pedig 2010 óta létezik, a black metal alműfajainak száma pedig már akkor is a végtelenbe veszett… Az eredendően háromtagú csapat igazán egyedi zenét játszik, egészen konkrétan a hinduizmussal foglalkoznak. Hogyha valaki nem ismerte a zenekart, és vetett egy pillantást a teátrális színpadképre, akkor is rögtön rájöhetett zenéjük témájára. Az együttes négyfős élő felállásából mindenki csuklyás talárokba burkolózott, arcukat maszkokkal fedték el, a színpadon pedig két oltár állt koponyákkal, gyertyákkal és füstölőkkel megrakva. Sokan nem kedvelik az efféle dolgokat, nem egy véleményt hallottam már, miszerint ez ”bóhóckodás”, szerintem viszont a vizuális hatások is fontosak, és hogyha a zenekar koncepciójába illik az ilyesmi és segíti az atmoszféra megteremtését, akkor miért is ne?

ghost_2

A hindu mitológia egyik lényeges alakja, Káli számtalan helyen megjelent a színpadi látványelemeken, de ezen felül a zenében is tökéletesen fellelhető volt az istennő. Káli Siva feleségének, Párvatinak az egyik megjelenési formája, jelentéskörébe pedig olyan fogalmak tartoznak, mint a pusztulás és megsemmisülés – mindez annak érdekében, hogy valami új születhessen. A két gitár, a dob, az ének és a néhol felbukkanó effektek tökéletesen átadták ezt a hangulatot, melyet a füstölők illata és a sejtelmes fények csak tovább fokoztak. Az egyetlen zavaró tényező egy srác volt, aki valamiért nagyon mosholni akart, de szerencsére lecsillapodtak nála a kedélyek. Még most sem értem, hogy egy ilyen érzelemdús zene, mint amit a Cult Of Fire is játszik, hogyan válthat ki bárkiből is késztetést egy kis pogóra, de talán mindegy is… A lényeg, hogy a közel egy óra nem telt tartalommentesen, a zenekar a lélek legmélyére hatolt, és a részemről legelsőnek megkedvelt Cult Of Fire-dal, az On The Funeral Pyre Of Existence is elhangzott. Ha bárki is engem kérdezne, öt csillag!

havu_1

Másodikként a post-black metal hazai zászlóvivője, a Perihelion lépett színpadra. Azt kell mondjam, hogy Vasvári Gyuláék zenéje sokkal nagyobbat üt élőben, mint stúdiófelvételen. Hogy őszinte legyek, csak felszínesen ismerem a munkásságukat, de azért egyet s mást tudok a csapatról, sőt, annak idején az Égrengető című daluk elég sokáig a kedvenceim között volt. Lenyűgöző hangulata van annak a dalnak, ez pedig a Perihelion egészére is jellemző. Noha ők szerintem inkább játszanak avantgárd post-metalt, mint black metalt, a közönség ugyanúgy élvezte az ő koncertjüket is.

A látványvilág az ő performanszuk alatt kimerült a fényekben és a frontember előtt fekvő hatalmas pedál-rengetegben, de a zene önmagában elég volt ahhoz, hogy magával ragadja a jelenlévőket. A Cult Of Fire koncertjén már szinte teljesen megtelt a terem, a Perihelionnál viszont mintha egy kicsivel kevesebben lettek volna, és hogyha így is volt, nem volt lényeges azok száma, akiket nem érdekelt a zenekar.

havu_2

A színpadon egy tökéletes egységben lévő zenekart láthattunk, Vasvári Gyula énekhangja még mindig bámulatosan erőteljes, gitárjátéka pedig szintén lenyűgöző. A dallamok, amiket kicsikar hangszeréből, spirituális szinten igencsak megérintik az embert. Libabőr tehát volt. A zenekar elődjének is mondható Neokhrome-ban már Gyula társa volt Katonka Barna, ő azonban nem is látszott ki a dobok mögül a koncert közben úszkáló homályban… akár a hajnali köd. És hogy megnézem-e őket még egyszer? A válasz egy határozott igen!

A szervezés talán egyetlen hibája az volt, hogy a Perihelion és a Tormentor között körülbelül fél órát kellett várni, de az is lehet, hogy többet. Nem akarok valótlanságokat állítani, illetve az időérzékem is csalhatott egy keveset, de hogy nagyon sokat vártunk, az biztos. Hiába végzett hamarabb a Perihelion, és hiába történt meg gyorsan az átállás, valamint hiába volt már bent mindenki a teremben, nem történt semmi. A közönség szájából jó párszor felharsantak a „Tormentor, Tormentor!”-féle kántálások, a szervezők és a zenekar valamiért mégis tartotta magát a fél tizenegyes kezdéshez. Talán az éjjel egykor esedékes meet & greet miatt, más tippem viszont nincsen.

Aztán ahogyan az óra fél tizenegyet ütött, felharsant az 1976-os horrorfilm-opusz, az Ómen betétdala, az Ave Satani, a színpadra pedig szépen lassan felszivárgott Csihar Attila, Buday Tamás, Farkas György, Szigeti Attila és Machát Zsolt.

esemény_11

A koncert előtt majdhogynem több angol és német szót hallottam, mint magyart, később pedig megtudtam, hogy volt, aki Chiléből érkezett az A38-ra csak a koncert kedvéért! Talán mindenki nevében kijelenthetem, hogy a Tormentor című dal nyitódallamaira egy emberként töltött el mindenkit a boldogság. Az egybegyűltek magját azok adták, akik régen is szerették a jó hazait – így pedig a Tormentort –, esetleg koncerten is jártak hajdanán, így sokaknak hatalmas élmény volt, hogy ennyi év után újra színpadon láthatják az extrém metal színtér egyik kultikus zenekarát. A hatalmas élmény nálam is megvolt, noha én édesapám szellemi örökségéből ismertem meg a Tormentort még jó pár évvel ezelőtt.

mayhem_9

Gyakorta hivatkozok a tavaly augusztusi Possessed koncertre, és most is így fogok tenni. Ennek oka az oldschool szellem, ami most is belengte az A38 Hajót. A tavalyi Dürer-beli Possessed buli azért volt különleges, mert új album híján kizárólag a metal hőskorából való dalokat játszhattak, a helyzet pedig a mostani Tormentor koncerten is igen hasonló volt. A 2000-es Recipe Ferrum lemez már más felállással és más stílusban született meg, erről az albumról nem is hangzott el semmi, elvégre a klasszikus Tormentor felállás visszatérése volt ez. A régi idők metal-szellemét legutóbb a Possessednél éreztem, aznap azonban Tormentor alatt is megszállt valami, melyet én egyáltalán nem bánok.

A zenekar tagjai mind ki voltak festve – ki így – ki úgy, feltételezem, hogy ez a régi idők megidézésnek céljából is történt. Csihar nyakában ráadásul egy igen méretes fordított kereszt is csüngött, mellyel a koncert alatt sokszor játszadozott is. Emberünk egyébként nemcsak hogy zseniális énekes, de tehetséges színész is, az őrült frontember szerepébe pedig nagyon jól bele tudja élni magát. Ezt a tavalyi budapesti Mayhem koncerten is tapasztaltam már, most azonban az ottani önmagának egy felturbózott változatát láthattuk.

IMG_20171115_232209

Feltűnő volt, hogy Csihar a többiekhez képest sokkal inkább hozzá van szokva a színpadhoz, ami nem is csoda, hiszen életvitelszerűen énekel stúdióban és koncerteken egyaránt. Ellenére annak, hogy általában az énekes van mindig a középpontban, és Farkas György a Bornholmban, Buday Tamás pedig a Nifelheimban játszik, mégis Csihar uralta a színpadot, egyfajta porondmesterként is irányítva a koncertet.

Örömteli volt látni és hallani Szigeti Attila és Machát Zsolt gitár-, illetve dobjátékát is, hiszen közel húsz éve már, hogy felhagytak a zenéléssel, mégis minden tökéletesen szólt. A hangosítás szintén hibátlanul működött, a Transylvania táncba hívó nyitóriffjei, az Apocalypse refrénje, valamint az Anno Domini dalai után következő Mephisto mind-mind hatalmas erővel csaptak a közönség soraiba, úgyhogy nem igazán tudnék egy dalt sem tetőpontként megnevezni. A zenekar ígéretéhez híven a teljes Anno Dominit eljátszotta, utána pedig még négyet a 7th Day Of Doomról, úgyhogy senkinek sem lehetett hiányérzete.

Habár a koncert utáni meet & greeten már nem voltam ott, úgy vélem, hogy az este anélkül is hatalmas élmény volt mindenki számára, ez a koncert pedig igen esélyes az év bulija címre. Őszintén remélem, hogy a hét állomásos visszatérő turné valami újnak a kezdete!

Írta: Béres Mátyás

Tetszett? Oszd meg a barátaiddal \m/