Let freedom ring with a shotgun blast… – Machine Head beszámoló

 

Fellépők: Machine Head (US)

Helyszín: Barba Negra Music Club, Budapest

Időpont: 2018. április 20.

22051043_1566704556701694_768744838595987428_o

Tagadhatatlan tény, hogy az Machine Head legújabb anyaga enyhén szólva is megosztotta a rajongókat, amin a frontember Robb Flynn egészen erős, megjelenést megelőző kijelentései sem segítettek túl sokat. Ennek ellenére a mostani koncertre már hónapokkal ezelőtt elkeltek a jegyek, ami tanúsítja, hogy a zenekar életének munkássága már-már örök érvényűnek mondható. Az is biztos, hogy a közönség jogosan készülhetett arra, hogy az este végére nem marad kedvenc dalai nélkül, ugyanis legutóbbi, 2015-ös koncertjükhöz hasonlóan ismét előzenekar nélkül, több órás monstre műsorral érkeztek, amely minden igényt kielégítő műsort vetített előre.

MHMH2

Valóban, az elvárásoknak megfelelően egy olyan, közel 3 órás szettel lepték meg a hazai közönséget, hogy kénytelenek vagyunk bemásolni ide, mert így összeszedve látszik csak igazán, hogy milyen terjedelmű műsorról is volt szó.

Imperium
Volatile
Now We Die
Beautiful Mourning
The Blood, the Sweat, the Tears
Kaleidoscope
Clenching the Fists of Dissent
Guitar Solo
(Phil Demmel)
Darkness Within
Catharsis
From This Day
Ten Ton Hammer
Is There Anybody Out There?
Locust
Beyond the Pale
Drum Solo
Declaration
Bulldozer
Killers & Kings
Davidian

Ráadás:
Behind a Mask
Exhale the Vile
Triple Beam
Aesthetics of Hate
Game Over
Blood for Blood
Halo

30742175_10211323776629818_5393518148181819392_nMár ránézésre is leesik az ember álla, főként ha az ember belegondol, hogy egy ilyen turné alkalmával, ezeket a hosszúságú műsorokat szinte megállás nélkül, minden nap leadják, fáradhatatlanul. Nem volt ez másképp ezen a kellemes tavaszi péntek estén sem. A színpadról sütött az energia, a zenekar teljes erőbedobással és láthatóan nagy élvezettel játszott. Nyilván ez valahol a profizmussal jár és nem kifejezetten csak az adott közönségnek szól, de tagadhatatlanul meggyőző és hiteles, egyáltalán nem keltett művi érzetet. Robb valószínűleg végül megtalálta kitűnő társait, akikkel fékezhetetlen természete kiteljesedhet, akikkel végül képes ilyen műsorokat összehozni. Phil Demmel és Dave McClain már egészen hosszú pályát tudhatnak maguk mögött a zenekarban, de a 2013-ban csatlakozott Jared MacEachern is olyan otthonosan mozog a srácokkal, mintha oda született volna. Irigylésre méltó teljesítmény, maximális tisztelet.

A műsor pontban fél 9-kor az Imperium-mal robbant be és egy gitárszólót, valamint egy dobszólót leszámítva nem volt megállás. Az új dalok nem kaptak túlzott szerepet, amit véleményem szerint a közönség egy része nem is bánt annyira. Ellenben már az elején előkerültek olyan csemegék, mint a Beautiful Mourning, amely talán a legjobban sikerült lemezükről, a Blackening-ről, a legkeményebb szörnyeteg, amelyet a zenekar valaha írt. Egyébként már itt is feltűnő volt a kifejezetten igényes színpadkép, ahol látványelemeknek sem voltunk híján, de nem ment a zene rovására. Ennél több egy ilyen típusú zenekarnál már inkább cirkuszi show, amely inkább elvesz, mint hozzáad. (Azért a Halo végén a konfetti eső már súrolta a határt, de hazugság lenne azt állítani, hogy nem őrültünk meg érte.)

MHMH

A műsor a közepénél sem laposodott, a dalok a zenekar különböző időszakaiból nagyon vegyesen következtek, ami mindig okozott valami meglepetés érzetet. Az egyetlen negatívuma a koncertnek az volt, hogy a dalokkal egyetemben a hangzás is nagyon vegyes volt, csak sajnos ez inkább rontott a színvonalon, mint javított. Néhány esetben kifejezetten jól szólt, érthetőek voltak a hangszerek, viszont elhelyezkedéstől, illetve időtől függően voltak mélypontok. Tipikus itthoni jelenség, hogy a lábdob mélyei minden más hangszer rovására mennek, ez sajnos néha itt is tapasztalható volt.

A közönség nagyon kitartóan és lelkesen nyomta végig a bulit, természetesen a Davidian ütött a legnagyobbat és azért azután akadtak néhányan, akik nem hitték, hogy ezek után még lesz ráadás(azt végképp nem, hogy még 7 dal) és a pult felé vették az irányt. Azért a végén még olyan ínyencségek is belefértek, mint a Burn My Eyes-os Blood For Blood, ami az utolsó csepp izzadságot is kifacsarta a helyi B középből.

31073052_10155679436083823_6105653167859433472_o

Egy szó, mint száz, az élő Machine Head ismét nem okozott csalódást, sőt, talán a 2015-ös bulit is überelte. Bennünk hiányérzet szemernyi szikrája sem maradt, reméljük sok hasonlóban lesz még részünk!

Tetszett? Oszd meg a barátaiddal \m/