Pogány éjszaka – Primordial, Moonsorrow koncertbeszámoló

Fellépők: Primordial (IRL), Moonsorrow (FI), Der Weg Einer Freiheit (D)

Helyszín: Barba Negra Music Club, Budapest

Időpont: 2018. április 23.

24059253_1596490217056533_4193501293433019455_n

 

2018 április 23-án zárta a Hammer Concerts a (zárt) klubkoncert-szezont, a Moonsorrow, a Primordial, és a Der Weg Einer Freiheihet koncertjével a Barba Negra Music Club-ban. A koncertet minden bizonnyal a vidéki érdeklődők igényeihez igazították, ugyanis  magyar támogató zenekar nélkül is délután 6-kor volt kapunyitás, hogy a koncert végeztével mindenki elérje a hazavonatát, stb-t.

Szépen kezdett megtelni a terem, amikor a német atmoszférikus black metalosok a színpadra léptek. A klasszikus, vagy raw black metal sosem volt az én zeném, azonban ez a típusú, atmoszférikus zene nagyon bejövős, és élőben is elképesztő sötét hangulatot tud teremteni. Egy kis baki ellenére (megkérdezték, hogy ugye várjuk a Moonspell buliját… ?!) azért nagyon élvezhető volt a buli. Keményebb, blastbeates, hajlóbálós részek váltották az akár több percre nyújtott csendes részeket is. Ilyenkor sajnos csak samplerről ment bejátszva a muzsika, de pont ez az éles kontraszt adta meg a koncert fílingjét. Ha épp nem a csonthideg riffeket hallgattuk, akkor percekre csendben megállva képzelhettük magunkat egy másik világba, a zene dallammenetét követve. Szintén sokat adott hozzá az élményhez a fényjáték, nagyon ízlésesen volt megvilágítva a színpad, egy-egy dalnak más hangulatot tudtak biztosítani azzal, hogy épp kék szembefény, fehér villódzás, vagy sárgás, színpad kontúrját kiemelő világítás volt. Taps a fénytechnikusnak!

Végre színpadra lépett a Moonsorrow, akik már túlságosan sok éve nem jártak hazánkban. Ha jól láttam, rájuk is voltak a legtöbben kíváncsiak (vagy Primordialra simáncsak ugyan az a tömeg sűrűbben állt, az is lehet.) Tavaly előtt jelent meg a finn pagan folk/black metalosok új albuma, a Jumalten Aika (Istenek Kora), amely egyrészt folytatja a zeneiségüket, másrészt kiegészíti ezt egyfajta sámánisztius/törzsi misztikummal, másrészt viszont úgy érzem, azt is eredményezte, hogy bizonyos dalok a korábbi Moonsorrow eposzokhoz képest egyszerűbbek lettek.Gondolom így nem meglepő, hogy nem feltétlen repestem az örömtől, hogy három dal is erről a korongról hangzott el, a Voimasta ja Kunniasta-ról pedig egy sem. Eljátszották a Mimisbrunn-t, a Suden Tunti-t, és a Ruttolehto-t, ami viszont nagyon ütött élőben – az idézős kántálások, és az énekeltetős részek nagyon jól működtek! Nagy örömömre szolgált viszont az, hogy a Pimeä-val kezdtek. Egy olyan dal, ami egyszerre black metal, színtiszta blackes ízű riffekkel, viszont a stílustól kicsit idegen módon egyben nagyon dinamikus is – koncertkezdésnek tökéletes. Kimondottan érdekes az ilyen tételeket annak tudatában hallgatni, hogy a finnek nem hajlandóak samplert használni, tehát csak azt halljuk, amit élőben is tudnak reprodukálni (persze szinti van a színpadon), és törekednek mindent eljátszani, így igazi organikus live koncertélményt kaphatunk. A vérfestést már csak visszafogottan használó zenészek azért nem csak az újabb érákból  szemezgettek, kicsit talán megszakította a koncert menetét, de nosztlgikus hangulatot idézett a Kivenkantaja, ami nagyszrű lehetőséget biztosított egy kis közös óbégatásra-kántálásra, kinek mi. A Varjoina Kuljemme Kuolleiden Maassa albumról szerintem közönségbarátabb dalt is választhattak volna, mint a blackes, ultrahosszú, Kuolleiden Maa, lehetett volna mondjuk egy jó kis Huuto, de most a folkos-epic vonal helyett inkább a blackes, vagy épp a „headbangelhető” dalokat részesítették előnyben… Valamelyik Sankari… azért elfért volna. Mindenestre nagyszerű koncert volt, a két frontemberként „dolgozó” Ville Sorvali és Mitja Harvilahti nagyon élte, amit csinál, pózoltak, amikor kellett beszéltek, bár csak takarékon, és profin szolgáltatták a zenét. Remélem, a következő koncertre nem kell ennyit várni.

Bevallom, az este főfellépője számomra a Moonsorrow volt, a Primordial munkássága sosem fogott meg annyira, bár profizmusukat és zenéjüknek minőségét elvitatni nem lehet, így természetesen megnéztem őket. Ami azonnal feltűnik, és már korábbi bulijukról is az emlékezetembe égett, az a frontember, Alan. Az embernek akkora karizmája, és olyan kiállása van, hogy szemünket is nehéz volt róla levenni. Bár a hangszínével nem vagyok kibékülve, nem igazán tudok mit kezdeni ezzel az 1-2 hangon történő, olykor inkább beszélő énekléssel, de az biztos, hogy az egész pasi nagyon szuggesztív.

IMG_4609

Az új albummal vagyok leginkább képben, rögtön ezzel is kezdtek (Nail Their Tongues), és beindították a bulit, egész dinamikus, hamar felvehető dallammal rendelkező számokkal, viszont az egész egy idő után a “kisebb” rajongók számára igencsak egyhangúvá vált, és monotonitásba fulladt. Nagyon doomosba tud olykor váltani a zenéjük, és néha tényleg az volt az érzésünk, mintha ugyan azt az egy dalt játszanák körbe és körbe, csak néha kicsit felgyorsítva, vagy lelassítva. Persze ez nem a zenekar baja, ugyanis a rajongóikat teljes mértékben kiszolgálták. Úgy tűnt, hogy még a nekik megszabott időnél is többet játszottak, 12 szám hangzott el, ami kevésnek tűnhet, de ha megnézzük az egyes dalok hosszát, mindjárt máshogy hangzik a szám. A hozzáállásuk is jófej volt, amikor már másodszor kérdezték, hogy ,,We told you this was going to be long… Is that still okay?”, még hozzátette Alan, hogy „We know how much the fucking tickets cost”… Szimpatikus volt, ahogy mondta, hogy igen, ha valaki már megveszi a jegyet, eljön, kapjon teljesértékű, hosszú koncertélményt. Valószínűleg hasonlóan gondolkodhattak a Machine Head-es srácok is, akik gigantikus hosszúságú koncertet adtak. Játszhattak volna kicsit többet a Moonsorrow-ék is, kibékültem volna azzal is, de sajnos mindent nem lehet.

Vissza a Primodial-ra: ez még a Moonsorrownál is inkább hangulatkoncert volt, és még kevésbé bulikoncert. Nem volt teltház, viszont akik ott voltak, nagyon élvezték, és hatalmas élményekkel térhettek haza, a Primordial megdolgozott „a pénzéért”, végig pontos játék, lelkesedés, és minden, ami kell. Úgyhogy, köszönjük a fénytechnikusnak a fényeket, a hangtechnikusnak a nagyszerű megszólalást (bár a Primordialon elöl elég hangosan röfögött a basszusgitár, de ez igazából egyáltalán nem volt probléma), a szervezőknek a szervezést, az íreknek-finneknek-németeknek meg az élményt és a zenéjüket!

Cikk és fényképek: Vica

Köszönet a Hammer Concerts-nek!

Tetszett? Oszd meg a barátaiddal \m/