“The past is alive” – Mayhem / Sear Bliss / Inferno koncertbeszámoló

Fellépők: Inferno (CZ), Sear Bliss (H), Mayhem (NOR)

Helyszín: Dürer Kert

Időpont: 2017. április 15.

chgjfghk

A norvég Mayhem első nagylemezének, a De Mysteriis Dom Sathanasnak hazai bemutatására április 15-én került sor két kiváló zenekar, a cseh Inferno, illetve a magyar Sear Bliss társaságában. Eredetileg az Inferno Dragged Into Sunlight Mayhem hármas lépett volna fel, de a brit zenekar helyére a Sear Bliss ugrott be – őszinte örömömre.  Ez volt egyben az első black metal koncertem és az első Dürer-beli bulim (már ha bulinak nevezhető az, amit a koncertre látogatók kaptak), így hát meglehetősen izgatottan vártam az estét.

A hét órai kapunyitás után értünk oda, az Inferno fél nyolcas kezdéséig tehát még volt idő egy gyors terepszemlére. A Dürer összességében tetszett, minden volt, ami kell: csocsó, becsületkasszás mosdó, a különösen hangulatos udvaron pedig étkezési lehetőség, valamint egy (kissé magas árazású) italpult. Amikor kinyílt a nagyterem bejárata, meglepve tapasztaltam az arányokat: a terem az alacsony színpadhoz képest nem tűnt elég szélesnek, a hossza viszont meghaladta az elképzeléseimet. Hatalmas dicséretet érdemel viszont a benti italpult kiötlője, hiszen így ketté lettek osztva az italra vágyók, a végtelenbe vesző soroknak nyoma sem volt.

Éppen a merch-pultnál lévő termékeket nézegettem, amikor az Inferno belekezdett a 2013-as nagylemezük első dalába, a The Firstborn from Murkba. Ekkor közvetlenül a színpad elé álltam, onnan szemlélve a produkciót. A színpad nem volt túl nagy, de a cseheknek nem is kellett sok hely, tökéletesen kihasználták a színpad adottságait. Noha a háttérben már ki volt feszítve a Euronymous, Attila és Hellhammer arcával fémjelzett fekete-fehér lobogó, a fények máshova terelték a nézők figyelmét. Ezt segítették elő a színpad mindkét oldalán állványokon égő gyertyák., illetve az emberi koponyákat ábrázoló zászlók. Adramelech énekes okkult szimbólumokkal televarrott fekete, bő lepelbe burkolózva hörögte a cseh és angol nyelvű dalokat, melyek valósággal végigpusztították a közönség sorait. Az idén már több, mint 20 éves zenekar frontembere a black metalban népszerűbb károgás helyett a mélyebb tónusokat választotta, mégsem lehet azt mondani, hogy nem illett volna a hangja a zenekar egyedi, tempós zenéjéhez. Ska-Gul és Morion gitárjátéka viszont oly mértékben elegyedett Crudelis basszusával, hogy a létrejött fekete masszából épp hogy csak ki lehetett venni a dallamokat. Habár black metalról van szó – ami valljuk be, nem a legdallamosabb műfaj – mégis majdnem odaveszett a csehek kevés kis melódiája. Később kiderült, hogy a fellépő zenekarok mindegyike saját hangtechnikussal dolgozott, tehát a rossz hangosítás nem róható a Dürer Kert számlájára. Az énekesen kívül egyébként az Inferno minden tagja, még a session-dobos Vlad Necromaniac is kendőt viselt az arca előtt, ami szerintem egyáltalán nem illet a zenekar imázsába, egyfajta keleties elemet hozott a színpadra, amiről akaratlanul is a jeruzsálemi Melechesh zenekar jutott az eszembe. Összességében jó koncert volt, csak kissé rövid a maga 40 percével, és a hangosítás se volt a legtökéletesebb. Mindezektől eltekintve sem lett kisebb az élmény, hiszen a csehek nagyon jól összerakták ezt a sötét hangulatú muzsikát.

hfmgfn

Az Inferno és a Sear Bliss közti szünetet az udvaron töltöttük egy-egy korsó sör társaságában. Nagyjából fél órával az Inferno után felharsantak a Two Worlds Collide nyitóriffjei, úgyhogy besiettünk a nagyterembe, ami már jócskán tele volt, úgyhogy csak a keverőpult mellett találtam helyet magamnak, az udvarra nyíló ajtóval szemközt. Örültem a zenekarnak, noha nem vagyok nagy rajongójuk és a zenéjüket is csak érintőlegesen ismerem. A színpadi díszlet ugyanaz maradt, habár a Sear Bliss tagjai nem viseltek semmiféle jelmezt, de ez így is volt jól. Nem volt szükség ilyesmire, maga a zene elég volt ahhoz, hogy odavonzza a figyelmet.

Amiért én különlegesnek tartom a zenekart, az elsősorban a harsona, ami egy igazán egyedi ízt ad a zenének. Pál Zoltán kifogástalanul játszott, hangszerének minden hangját tisztán lehetett hallani. A hagyományos „metál-hangszereken” és a harsonán kívül szintetizátor keltette hangok is szóltak a hangszórókból, billentyűs azonban nem volt, mint ahogy a stúdiólemezeken sem alkalmaznak erre külön embert 2002 óta. A közönségen érezhető volt a zenekar iránti tisztelet, illetve szeretet, amit a Nagy András vezette csapat teljességgel meg is hálált. A koncertidő felénél egy bejelentésre is sor került, miszerint a zenekar az új nagylemezén dolgozik, ami várhatóan még az idei évben meg is fog jelenni. Sajnos egy dalt se játszottak el róla, viszont a tavaly már 20. évét betöltő Phantoms lemezről két szerzemény is elhangzott. A koncertjük egyetlen negatívuma a hangosítás volt, ugyanis Kovács Attila és Vígh Zoltán gitárjátéka közül az egyik olyannyira halk volt, hogy alig lehetett hallani. Ettől eltekintve egy élvezetes koncertet adtak, az egész zenekar odatette magát úgy, ahogy kell.

A Mayhem produkciója előtt vetettünk még pár pillantást a merch-standra, ahol mindhárom fellépőtől lehetett vásárolni valamit. Jómagam a három darabos Mayhem kitűző-pakk mellett döntöttem, és egy ingyenes képet is elvettem az Inferno zenekarról. Ekkor kondultak meg a kísérteties harangok, jelezvén a koncert kezdetét. Szerencsére sikerült viszonylag előre furakodnom egy előre igyekvő férfi nyomában. Végül a keverőpult előtt egy kicsivel álltam meg a bal oldali lépcső mellett. 185 cm-es magasságom alig volt elég ahhoz, hogy mindent lássak, az alacsonyabbak vizuálisan egyáltalán nem tudták élvezni a showt, hacsak nem az első sorban voltak. A hangzással nekem nem volt különösebb gondom, habár Teloch gitárjátéka egy kissé elnyomta Ghulét. A hangzás egyébként sokak szerint kifogástalan volt, mások szerint viszont annál kevésbé – szerintem a Mayhem alatt egészen rendben volt, de lehetett volna kissé gitárorientáltabb. Mindenesetre teljesen élvezhető volt – legalábbis ott, ahol én álltam.

3

Ahogy a zenekar rákezdett a Funeral Fog című nyitódalra, felgyúltak a fények is, és a füstgép is munkához látott. Olyan erőteljesen, hogy legalább a koncert feléig alig lehetett látni. Hellhammer dobszerelésének is csak a körvonalai rajzolódtak ki halványan, ahogy mindent ellepett a köd. Maga a színpadkép eléggé látványosra sikeredett, pedig a De Mysteriis Dom Sathanas Alive című koncertlemezen lévő díszletből nem sok elem maradt meg. Egészen konkrétan csak az oltár, de azt is csak a show felénél hozták be. Voltak még ponyvára festett ördögi alakok, amik csak akkor látszódtak, hogyha hátulról megvilágították őket – ez a módszer minden kétséget kizáróan igazán egyedi látványelem volt. Attila hozta a tőle megszokott színvonalat, mind az éneket, mind a színészi játékot illetően, kellően felcsigázva ezzel a közönséget. Arcát vastagon borította a festék, testét pedig szaggatott csuha fedte, amiben leginkább egy oszló szerzetesre emlékeztetett. A két gitáros arcát a fekete csuklyák miatt nem láthattuk, a basszusgitár mögött tevékenykedő Necrobutcher arca is csak ritkán villant ki a fekete lepel alól, Hellhammer pedig elveszett a füstgépek kereszttüzében. Voltaképpen tehát nem is lehetett látni a zenekart.

A Mayhem mindenkinek valami mást jelent. Szerintem egyáltalán nem bulizene, a cél a sötét atmoszféra megidézése – számomra legalábbis. De vannak, akiknek nem ezt jelenti. A Freezing Moon című dalra ugyanis egy spontán pogó is kialakult, amit nem is tudtam hova tenni, de mindenkinek szíve joga úgy tenni, ahogyan szeretne. Különösebben nem zavart, jóval odébb voltam, mint a ”táncolók”.

A dalok közötti átvezető hangok megegyeztek a koncertlemezen lévőekkel (ami természetesen kapható is volt az eseményen), az utolsó szám előtt pedig itt is történt egy kis díszletmódosítás: a hátulról megvilágítandó alakok helyére csuhás csontvázak kerültek. Az utolsó dal után a zenekar el is tűnt, Attila maradt csak pár elismerő pillantás erejéig, de még Hellhammer is megmutatta magát és mosolyát. Aki ott volt, az láthatta, hogyan lehel életet a Mayhem a De Mysteriis Dom Sathanas lemezbe. Különleges élmény volt ez, hiszen Mayhem koncert viszonylag gyakran van Magyarországon, (de) De Mysteriis Dom Sathanas turné viszont annál kevésbé.

Köszönjük az élményt!

 

A cikket és a koncertfelvételeket Béres Mátyás készítette.

A Sear Bliss koncertről készült képek Máté Évi (photographic.hu), a Mayhem koncertről készült képek pedig Bende Csaba (zenefesto.hu) munkái. Még több képet IDE, illetve IDE kattintva találtok.