Parkway Drive / Stick To Your Guns / Darkest Hour koncertbeszámoló

Fellépők: Parkway Drive (AUS), Stick To Your Guns (US),  Darkest Hour (US)

Helyszín: Barba Negra Track, Budapest, Magyarország

Időpont: 2017.04.18.

Setlist-ek: Parkway Drive, Darkest Hour

Képek forrása: Bands Through The Lens

PWD

Bármennyire is stílszerű lett volna, sajnos nem tűnt valami jó ötletnek szörfös rövidgatyában elindulni az idei Barba Negra Track-es Parkway bulira. Értelemszerűen nem vártunk kánikulát, de egy szabadtéri bulihoz azért még igencsak hideg volt. Szerencsére az eső nem eredt el, így kicsit jobban felöltözve, esetleg a tömegben ugrálva már lehetett élvezni a bulit. Egy nyári fesztivál legmelegebb napjára valahogy jobban illik az ausztrál banda, de így is igazán profi estében volt részünk.

Egy kis kitérővel kezdeném. Nem pontosan tudom, hogy ez a mérnöki precizitással kikalkulált folyamatos hangzás és hangerőkülönbség az egymást követő előadók között milyen hierarchikusan felépített hatalmi érdekeket szolgál a metálbandák között, de mindenesetre a jelenség él, ebben egészen biztos vagyok, és abban is, hogy ez nem feltétlen az éppen előzenekari posztot betöltő banda szakmabeli hiányosságainak tudható be.

DHA Darkest Hour utolsó pár nótájára értünk a helyszínre, amely távolról közeledvén egészen tisztának, érthetőnek és ígéretesnek tűnt, de sajnos bentről már közel sem volt ilyen egyértelmű a helyzet. Kissé tompa, halk, viszonylag azért egészen érthető hangzással és kellő odaadással tették oda magukat a
srácok, de sajnos így sem gyakoroltak valami nagy hatást ránk. Nem volt egyetlen igazán fogós daluk vagy témájuk sem, így elég jellegtelen fellépésként maradt meg, főleg a többi produkció fényében. Ez utóbbi sajnos nem tudható be, az egyébként tényleg nem valami ütős megszólalásnak.STYG

 

A Stick To Your Guns már jóval nagyobb hangerővel és dinamikával robbant be a színpadra. Sajnos egyik
előzenekar munkásságát sem igazán ismerem, de így élőben jóval meggyőzőbb volt a kaliforniai ötös, mindamellett is, hogy nem túl sok újdonságot véltem felfedezni a néhol punkrockos hardcore muzsikájukban. Cserébe a nem kicsit Hatebreed-re hajazó kiállásaik zsigeri fejbólogatásra késztettek, a színpadról sugárzó energia magával ragadó volt, szóval összességében élvezetes volt végignézni őket. Otthon meg is hallgattam néhány felvételüket, de sajnos nem hiszem, hogy az ő lemezeiket fogom pörgetni a közeljövőben. Élőben jobban átjön a mondanivaló és nem tűnik mesterkéltnek a HC attitűd.

A bandák közbeni szünet kicsit hosszúnak tűnt, de ezt inkább a hidegnek tudom be, kellemesebb időjárásnál szerintem nem tűnt volna fel. Az eddigi félházat betudtam az itthoni ‘engemcsakafőbandaérdekel’ hozzáállásnak, de közvetlen a Parkway Drive előtt már kicsit aggasztóbbnak hatott a helyzet. Miközben a hiányos létszám okán gondolkodom és sétálgatok a sörömmel vissza a domboldalra, egyszer csak berobban a ‘Wild Eyes’! Itt vált igazán szembetűnővé a cikk elején fejtegetett hangzáskülönbségbeli differencia. Jóval hangosabb és sokkal érthetőbb volt az egész, mintha egy másik szint tárult volna fel. A kontraszt az első pillanatokban annyira hatásos volt, hogy két szám erejéig egyáltalán nem kezdtem a hiányosságokra gondolni. Életre kelt a színpad. Fények, tűz, tűzijáték. Ez egy ideig ki is tartott, tényleg vonzotta a tekintetem a show.PWD 2

Egy dolog törte meg a hangzásélményt, de ez valószínűleg nem a zenekar és nem is a stáb hibája volt. Már az előzenekaroknál is hallottam, hogy néha mintha betompulna az egész, aztán újra kinyílna. Szerencsére ezen kívül és egy kis basszusgitár problémán kívül nagyobb probléma nem akadt. Jöttek a dalok az új lemezről, majd egy kis visszakacsintás a régi Parkway-es időszakra. Így egymásután igencsak szembetűnő az a változás, amelyen a banda keresztülment az idők folyamán. A klasszikus szétdarabolt metalcore dalok helyét átvették a pop dalok szerkezetére épülő gördülékeny témák, rövid dalok. Bár metál hangszereléssel és kétségkívül profi felépítéssel rendelkező nóták, műfajukat tekintve már inkább közelebb állnak a popzenéhez, mint a metalhoz. Ez nem vesz el a produkció szakmai értékéből, de tartalmilag inkább tűnik egy cirkusznak az egész, mint egy komoly jelentéssel felruházott zenei előadásnak. A pörgő dobszerkó kérdését inkább nem is feszegetem, technikailag csodálatos teljesítmény, de oltári nagy parasztvakítás.

PWD 3

PWD 4A zenei részét tekintve az volt még szembeötlő, hogy a kezdeti minőségugrásbeli élményt követően, az egyébként végig élménydús koncert mégis kicsit egyhangúvá vált és ezt mintha csak a setlist vége felé, a ‘Bulls On Parade’ Rage Againt the Machine coverje törte volna meg. Innentől a dobszólót leszámítva elérte a buli a csúcspontját, saját dalok közül a közönség visszahívására berobbanó ‘Crushed’ ütött a legnagyobbat és ott még a pörgő dobszerkó sem festett annyira
cirkuszinak. A befejező ‘Bottom Feeder’ is nagyon szép levezetés volt.

Összességében azt tudom mondani, hogy egy nagyon profi és hatásos produkciót láthattunk, amely már inkább egy show mint egy koncert. Bárhogy is, mi akik ott voltunk, kétségkívül nagyon jól szórakoztunk!

További képek: Bands Through The Lens

Beszámoló: Nimród