“The best in Budapest!” – Beszámoló a Purci Dance Partyról

esemény_8

Fellépők: Skizo, Syk, Crippled Fox, Child Bite, Jucifer, Siberian Meat Grinder, Macabre, Possessed

Helyszín: Dürer Kert

Időpont: 2017. augusztus 7.

Augusztus 7-én egy kimondottan remek buli került megrendezésre a Dürer Kertben. A Cudi Purci Booking nevű koncertszervező ügynökség után találóan Purci Dance Partynak keresztelt eseményen pedig összesen hét zenekar képviseltette magát. Habár a program a koncert meghirdetése óta változott valamelyest, így is egy kiváló estének lehettünk részesei.

Noha a Dürer Kert kapui már öt órakor készen álltak a koncertre érkezők befogadására, jómagam és társam csak hat óra előtt pár perccel érkeztünk a helyszínre. Egy gyors mörcspult-szemle után a kisterem felé vettük az irányt, ahol az estét a Skizo nevű crossover thrash brigád nyitotta meg. Előzetes ismeret nélkül figyeltem őket, esemény_9de azonnal megvettek maguknak. A tempós, punkos thrash muzsikát a klasszikus négyfős felállás adta elő, és egyáltalán nem volt hiányérzetem az egy ritmusgitár miatt. Külön örömöt jelentett az, hogy a dalszövegek magyar nyelven szólaltak meg, és Csapó Péter úr ordibálása sem hagyott kívánnivalót maga után. A húszperces műsoridőt kihasználták amennyire lehetett, a színpadról csak úgy áramlott felénk az energia, mégsem voltunk olyan sokan a nézőtéren, 30 fő körüli volt a létszám. Hiába, ez a kezdőzenekarok átka.

Egy röpke szünetet követően a Room 041-ben a húrok közé csapott a talján Syk, akik kicsit kilógtak a műfaji felhozatalból. A legtöbb zenekar a thrash metal mezsgyéjén mozgott, legalábbis érintette azt, a Syk viszont kísérletező, avantgárd zenét játszik. Előzetesen hallgattam tőlük pár számot, és nem is esemény_4értettem, hogyan kerülhettek a képbe. Élőben viszont egyáltalán nem tűnt oda nem illőnek a zenéjük, elsősorban annak súlya miatt. A színpadkép egészen látványos volt, habár semmilyen molinó nem volt. Az érdekességet a két gitáros hangszerei adták, Stefano Ferrian ugyanis hét, Gianluca Ferro pedig 10 húrt bűvölt, igen nagy beleéléssel. Dalila Kayros énekesnő különleges hangja pedig tökéletes párhuzamban volt a zenével, ráadásul szépen is szóltak.

Tíz perccel később folytatódott a buli, ezúttal ismét a kisteremben, amely körülbelül félig megtelt a Crippled Fox koncertje alatt. Ismét egy rövid, 20 perces koncertet kaptunk, habár a srácoknál ez több, mint a saját albumjaik teljes játékideje. A budapesti zenekar crossover thrasht játszik, mégpedig a lehető legsebesebb tempóban. esemény_19Zenéjük másabb volt a Skizo-féle crossovernél, és számomra kissé egyhangúbb is. Persze tisztában vagyok vele, hogy a thrash metal és a hardcore punk sem a technikásságáról híres, de én mégis többet vártam tőlük a dallamok riffek terén. Félreértés ne essék, hiszen ezek után is kiválónak tartom őket, stúdiófelvételeket hallottam már tőlük, és élőben is igen erőteljesek. A poénra vett flegmaság itt is jelen volt, ezt főként a dalok között felhangzó „Kösz!”-ökre értem, de ez is teljesen rendben volt, illet a zenekar stílusához. Egyébként le a kalappal a Crippled Fox előtt, hiszen egy gitárossal kevesebben voltak az estén, mégis lenyomták a koncertet – úgy, ahogy kell.

A Room 041 színpadán a detroiti Child Bite következett, akik már egy kicsit hosszabb, fél órás műsoridőt kaptak. Mint később kiderült, a Sykkel való közös Európa-turnéjuk hozta őket Budapestre. A négytagú zenekar papíron post-punkot játszik egy kis metallal megspékelve, személy szerint viszont nem igen tudtam besorolni őket sehova sem. A hatások vitathatatlanok, a színpadról azonban olyan zene áradt a közönség felé, mely pörgős volt és súlyos, néha pedig egészen disszonáns hangokkal operált, és egészen sokféle műfaji jellegzetesség keveredett benne. Shawn King énekes pedig rászolgált a frontemberi címre, hiszen lehetetlen volt nem rá figyelni. Frappáns átvezető szövegek, köpködés (legalább négyszer – számoltam!), hangfalakra mászás, ugrabugrálás a közönség sorai között, és hasonló jelenségek vonzották rá a nézők tekintetét. Nekem élőben sokkal inkább bejött a zenéjük, mint stúdiófelvételen, de hát embere válogatja ugye. Egy kis figyelmet mindenképpen megérdemelnek.

A soron következő zenekar az USA-beli Jucifer volt, akik meglehetősen érdekes produkciót hoztak a Dürer Kert kistermébe. meglepődve tapasztaltam, hogy egy duóról van szó: egy énekes/gitáros hölgyről, valamint egy dobos úrról (akik minden bizonnyal Juci és Feri, innen a név). Az ő koncertjük alatt megértettem, hogy miért szidják néha a Dürer-beli hangosítást. A hangerő számomra kissé már túllépte az elviselhető határt, a Jucifer ugyanis mindenki másnál hangosabban szólt, aminek okát sajnos nem tudom. A két tag elég furcsán festett a színpadon, Edgar Livengood dobos ugyanis egy baseball-sapkában és egy szolid kis fekete pólóban nyomta le a bulit, míg társa, Amber Valentine akár egy black metal-zenésznek is elment volna a szerkójában. Énekesnőnk az egész koncert alatt lefelé nézett, és az alatta lévő mikrofonba hörgött. Ilyet se láttam még. Ezen felül gondosan ügyelt arra, hogy míg a mélyebbnél mélyebb hangokat megszólaltató gitárján játszik, szőkére festett haja tökéletesen eltakarja az arcát. Zeneileg egy igen brutális doom metal koncertet kaptunk, habár itt is feltűntek más műfajbeli elemek. A Jucifer karrierje egyébként egészen sokféle stíluson keresztülment már, volt például tiszta énekes pop-punkos korszakuk is. Nekem nem igazán tetszettek, nem fedeztem fel a zenéjükben semmi egyedit, ráadásul hiába volt Amber gitárja mélyre hangolva, nagyon hiányzott a basszusgitár. A koncert felénél tehát jobbnak láttuk távozni.

Egy fekete Krušovice elfogyasztása után újult erővel vágtunk neki az est hátralévő részének. A következő zenekar a Siberian Meat Grinder volt, akik a Dürer középső termét, azaz a Room 041-et vették a birtokukba. Az orosz zenekar megcsinálta a hangulatot, előmelegítve ezzel a terepet az est fő fellépőjének, a Possessednek. Kissé furcsálltam, hogy a korábbi zenekarok koncertjein nem indult be a esemény_18tánc, de a jég végül csak megtört, mégpedig az oroszok koncertje alatt. Az immáron csak egy énekessel rendelkező zenekar egy slágercsokrot hozott a Dürerbe látogatók számára, elhangzott többek között a Hail To The Tsar, a Walking Tall, a Face The Clan, de még az új albumról is kaptunk egy dalt, a No Way Backet, melyhez nemrég egy videoklip is készült. A csordavokál élőben kimondottan jól hangzott, és a hangosítással sem volt különösebb probléma.  A küzdőtéren kialakult kisebb balhét és egyéb nézeteltéréseket kivéve egy kitűnő koncert volt, merem állítani, hogy a Siberian Meat Grinder korunk egyik legegyedibb zenekara, hiszen annyi mindent magukba olvasztottak, hogy már ők maguk sem tudják se szerit, se számát. A koncert nagyon gyorsan elrepült, nem vagyok benne biztos, hogy a rendelkezésükre álló negyven percet maximálisan kihasználták.

Az utolsó előtti fellépő az amerikai Macabre volt, akik méltatlanul a kistermet kapták koncerthelyszínnek. A teremváltásoknak nyilván technikai okai is voltak, mégis többet érdemeltek volna. Nevükhöz hűen nem éppen vidám dolgokról szólnak dalaik, egészen konkrétan mindenféle gyilkosság, sorozatgyilkosok és a halál voltak a fő témák. A csavar az volt, hogy mindezt egy rendkívül mókás köntösben adták elő a nagyérdeműnek. A zenekar 1984-es indulása óta változatlan felállással működik, talán éppen ebben rejlett a három tag közötti összhang. Nefarious, aki a basszusgitárt nyúzta és néha hangját is hallatta, úgy festett, mint egy country zenész, Corporate Death énekes/gitáros pedig egy mosolygós nagypapa benyomását keltette. Ezt fokozta a dalok közötti átvezető szöveg, melyben új kedvenc frontemberünk egyszer sem felejtette el közölni, hogy a következő dal cselekményében ki kicsodát ölt meg, mivel és hol. Mindezt egy lágy, kellemes, meleg hangon. A dalok közben ez nemegyszer brutális death metal-hörgésbe csapott át, és éppen ez adta az egész zenekar abszurditását.

A Crippled Fox énekese korábban valahogy így poénkodott (ám akkor még nem sejtette, hogy a szavai valósággá fognak válni): „Tök szar itt egy helyben állni, fogok venni egy headsetet, mint ami Britney Spearsnek van, és abba fogok énekelni. Leszarom, hogy gáz, nem érdekel.” Corporate Death pedig pontosan egy ilyet viselt a koncert alatt, és abba hörgött, illetve énekelt. Zenéjükben a thrash és a death metal keveredett a grindos témákkal, melyhez a ”murder metal-tematika” nagyon is illett. Egy újabb abszurditás volt a rendkívül laza, kissé műfajidegen The Bloody Benders című dal, de a koncert gerincét durvább szerzemények adták, mint például a Nero’s Inferno, a Zodiac, vagy a záró tétel, a Vampire of Düsseldorf.

Az estét a kultikus amerikai thrash/death csapat, a Possessed koronázta meg. Vitathatatlanul az övéké volt a legjobb produkció, mely minden tekintetben megnyilvánult. A koncert egyfajta időutazást jelentett, hiszen a klasszikus felállás 1987 óta nem adott ki új dalokat, ezáltal csak oldschool szerzemények hangozhattak el a koncerten. Noha a hajdani felállásból mára már csak az énekes Jeff Becerra van a zenekarban, és a Possessed 2007-es újjáélesztése óta már többen is megfordultak az együttesben, az összes zenész odatette magát, felejthetetlen élményt nyújtva ezzel. Azt hittem, hogy a Room 041 túl kicsi lesz a Possessed számára, hiszen – valljuk be őszintén – egy elég nagy névről beszélünk. Végül tévedtem, a terem megtelt, kint pedig csak az maradt, aki kint is akart maradni. Amikor a kerekesszékes Jeffet felsegítették a színpadra, a közönség hatalmas tapssal köszöntötte őt. A zenekar nem sokat teketóriázott, egy röpke intrót követően felharsant a The Eyes Of Horror című ’87-es EP nyitódala, a Confessions. A hangzás meglepően jó volt, ezúton köszönjük a hangtechnikusoknak a belefektetett energiát, ugyanis kitűnő munkát végeztek.  A koncert első részében az urak egy az egyben eljátszották az imént említett EP anyagát, habár az eredetitől egy kicsit másabb sorrendben. A legtöbb dal természetesen a death metal alapműről, a Seven Chruches című albumról hangzott el, de annak utódjáról, a Beyond The Gatesről is hallhattunk három dalt. A koncert tetőpontja számomra a The Exorcist című dal volt az mayhem_3intróval együtt. Ez az a dal, ami önmagában képes arra, hogy oldschool-hangulattal árasszon el, és megmutassa, hogy mi fán terem a metal. A legnagyobb öröm ezen a dalon kívül két új szerzemény bemutatása volt. Az Abandoned és a Shadowcult című dalok ugyanis a jövő évben megjelenő új album előzeteseként szolgáltak – engem pedig igencsak meggyőztek. Emilio Marquez dobos játéka pedig legalább annyira lenyűgöző és látványos volt, mint a háttérben lévő Possessed-logóra rávilágító vörös fények, melyek igazán pokoli hangulatot teremtettek. A nagyérdemű itt sem bírta ki tánc nélkül, Emilio Marquez még egy circle pitre is invitálta a közönséget (nem kellett kétszer mondani). A Syk és Child Bite zenekarok közvetlenségét (és Possessed-rajongását) mutatta, hogy mindkét formáció vokalistái együtt tomboltak a magyar közönséggel, mely egy kimondottan nívós estet köszönhet a Cudi Purci Bookingnak.

Mindegyik zenekar egyedi zenét játszott, melyben több műfaj formálódott azzá az eleggyé, mely mindegyikük zenéjének a jellegzetes ízét megadta Köszönjük szépen ezt a remek bulit, amely Jeff Becerra szóviccét ismételve: „The best in Budapest!”

Írta: Béres Mátyás

Képek: Imre Norbert (még több képért katt IDE)

Koncertfelvételek: Buzás Krisztián (még több felvételért katt IDE)

Tetszett? Oszd meg a barátaiddal \m/