Septicflesh – Codex Omega (2017)

mayhem_4

mayhem_4

Előadó: Septicflesh

Album: Codex Omega

Származás: Görögország

Megjelenés éve: 2017

Stílus: Szimfonikus melodeath

Honlap: https://www.septicflesh.com/

Értékelés: 8/10

 

Mintha csak most jelent volna meg a görög szimfonikus death metal horda, a Septicflesh Titan című albuma, pedig annak is már több, mint három éve. A társaság azonban ez idő alatt sem lazsált, hiszen szeptember 1-én napvilágot látott legújabb kiadványuk, a Codex Omega. Az egyik kedvenc zenekaromról van szó, akikben nem igazán csalódtam az eddigiek során sem, így hát hatalmas öröm volt az, amikor a hivatalos megjelenés előtt egy nappal a Season of Mist kiadó az összes dalt feltöltötte a legnagyobb videómegosztó oldalra.

Az újabb lemezeiket többre tartom a koraiaknál, ennek fő oka pedig a szimfonikus nagyzenekari hangszerek intenzívebb jelenléte, illetve az érettebb hangzás. Számomra valahogy jobban egyben vannak Sumerian Daemonst követő lemezek, így hát a Codex Omega megjelenésének időpontját is izgatottan vártam. A léc igencsak magasra volt téve, hiszen – habár szívemnek a The Great Mass a legkedvesebb – a Titan is egy igencsak erős lemez lett.

A Codex Omega felvételeinél ismét hatalmas szerepet kapott a Prágai Filmharmonikus Zenekar, akikkel a Communion lemez óta minden albumon együtt dolgozik a Septicflesh. A prágai szimfonikusok kimondottan arra specializálódtak, hogy különböző művészek keze alá dolgozzanak, neves énekeseken kívül volt már közös alkotásuk a Blind Guardian és a Helloween zenekarral is, soraik között pedig a Cseh Filharmonikusok, illetve a Prágai Szimfonikusok elismert tagjai is zenélnek. A szimfonikus részeket ismét Christos Antoniou gitárosnak köszönhetjük, aki nem mellesleg a Londoni Zeneakadémián végzett zeneszerzői szakon, hozzáértése tehát a komolyzenéhez nem lehet kétséges.

Az albumon egyébként tíz dal található, de a limitált verzióhoz jár egy bónusz CD, amelyen három tisztán komolyzenei tétel is helyet kap. A dalok hozzák a már megszokott Septicflesh-színvonalat, komolyabb hiányérzet sehol sincsen. A dobjátékban nem tűnik fel a változás, de ezen a kiadványon debütált az osztrák Kerim Lechner dobos, aki az előző album megjelenése után érkezett a csapatba. A tempó ismét sebes ahol annak kell lennie, Kerim pedig kiválóan végzi munkáját akkor is, ha nem is egy játékát mindenhol kiszínező dobos.

esemény_7

A szimfonikus részek hihetetlenül jól illeszkednek a dallamos death metal témákba, sokszor át is veszik a dallamot a gitártól – ez egyébként eddig sem volt teljesen idegen a zenekartól. Kiemelni nem tudnék egyetlen szimfonikus részt sem, egyszerűen minden a helyén van. Epikus dallamokból sincs hiány, de hátborzongatás is akad bőven, vegyük csak például az Enemy of Truth című dal kezdetén felhangzó hegedűket, melyeknek hangja akár egy horrorfilmbeli jelenet aláfestő zenéje is lehetne. A Dark Art elején felhangzó zongorabetét is kifejezetten kellemes, ezt egy döngölős rész követi, és Spiros Antoniou hörgése mellett Sotiris Vayenas is énekel a dalban. Utóbbi emberünk hangja egyébként kifejezetten kellemes, ezt már volt alkalmunk korábban is tapasztalni.

A gitárjáték kiemelkedő pillanatai közé tartozik az Our Church below the Sea (melyben Sotiris szintén hallatja a hangját) és a záró dal, a Trinity, mely dallamvilágában azokat a régi Septicflesh szerzeményeket idézi, amelyekben a gitárdallamok még nagyobb szerepet kaptak. Félreértés azonban ne essék, a Septicflesh még mindig a saját útjait járja és death metalt játszik, melyhez nem felejti el hozzáadni azt a bizonyos pluszt, melytől több lesz ez egy egyszerű dallamos death metal produkciónál. Ez pedig nem csak a zenére, hanem a szövegvilágra is érvényes. A szövegeik mindig is kimondottan kifejezőek és intelligensek voltak, ez pedig most sincs másként, vegyük például a Martyr című dalt, mely Alekszandriai Hüpátiáról szól, aki a világon először elismert matematikusnő volt. Életének Alekszandriai Cirill vetett véget közvetetten, a később szentté avatott püspök ugyanis pogányságra és újplatonista tanok terjesztésére hivatkozva meggyilkoltatta a hellén polihisztort. Olyan téma ez, melyen megéri elgondolkodni, akárcsak a Portrait of a Headless Man szövegén, mely a jelenleg világunkban végbemenő társadalmi folyamatokról szól. „Egy fogaskerék a rendszerben, egy szellem a gépezetben. A saját gondolataimban csak a fájdalom tűnt igazinak.” Ez a dal egyébként saját videoklipet is kapott, mely minőségben szintén az élen jár.

A 3rd Testament júliusi közzététele óta már volt ideje megismerkedniük a rajongóknak ezzel a dallal, én pedig biztos vagyok afelől, hogy a négyperces szerzemény senkinek nem okozott csalódást. A tisztelt zenész urak a refrénnél visszavesznek a gyors tempóból, mellyel a lényeg még hangsúlyosabbá válik. A címből már következtethetünk valamire, ami remélhetőleg nincs is olyan távol a valóságtól. Alcímként a Codex Omega van feltüntetve, ami nem véletlen, hiszen a Sotiris által írt dalszöveg kifordítja a Biblia tanait, az embert jelölve meg ördögként, hiszen: „Emberi kéz írt minden könyvet (…) mi találtuk ki az ördögöt, tehát az ördög az ember”.

A Codex Omega tehát egy dallamvilágban gazdag (miért is lenne más ugyebár) album, melyben a szimfonikus nagyzenekari betétek ismét nagy szerepet kaptak, nélkülük egy Septicflesh album elképzelhetetlen lenne. Az album egyetlen hiányossága a frappáns befejezés. Míg például az Enemy of Truth vagy a Portrait of a Headless Man epikus záródallamokkal operál, addig az albumot lezárni szándékozó Trinityben ez a fontos tényező nincsen meg. A dal egyszer csak véget ér, a Codex Omega ezzel pedig nyitva marad, mint egy könyv (vagy kódex, csak a stílszerűség kedvéért). Ennek ellenére egy remek album ez, mely minden különleges extrém metalra éhező ember éhségét csillapítani fogja, azt garantálom.

Írta: Béres Mátyás

Tetszett? Oszd meg a barátaiddal \m/