Professzionális Triumvirátus. – Depresszió/ Ektomorf/ Cadaveres koncertbeszámoló

20934078_1399703776774459_2070857177345445913_o

Fellépők: Cadaveres, Ektomorf, Depresszió

Helyszín: Barba Negra Track, Budapest, Magyarország

Időpont: 2017.08.19.

Képek: PZsP Photography, PPO Presents Hungary, Ektomorf Facebook

18556841_10155226332764373_577329612586813039_o

Augusztus közepe, szeles, borongós, esős idő, közeli nemzeti ünnep. Az átlag magyar embernek sokszoros hivatkozási alap a távolmaradásra. Mindezzel szemben az augusztus 19.-ére szervezett minifesztivál keretében a Track félig megtelt – abban biztosak lehetünk, hogy ekkora nép-mennyiség a klubban bőven teltházat okozott volna. Persze ezúttal is voltak, akik ingyen koncert reményében a közeli Rákóczi hídról figyelték a bulit, akik jegyet váltottak az estére, azok kivételesen, de nagyszerű hangzással hallgathatták végig a három zúzdász-társaságot.

Számunkra a Cadaveres bulijának utolsó számai jelentették az este kezdetét. A hűvös idő ellenére is sikerült letenniük az estére jellemző forró, felfokozott hangulat alapjait. Nem véletlen, számaik rendkívül erősek, harapósak, Bölcsföldi Zoltán hangi adottsága pedig lehengerlő. A The Fifth House számai épp úgy marnak, mint a korábbiak. Nem kis szó, hogy említett utóbbi albumukat immáron már bakeliten is kihozták! Bár számomra a zenekar teljes diszkográfiája még megismerésre vár, abban biztosak lehetünk, hogy ilyen és ekkora életmű után többet kéne kapniuk a hazai közönségtől, a hazai közönségből. A bemelegítésre én egy 5*-t adok!

A metalon belül különböző, de mégis a maguk nemében húzónevek lettek erre az estére összeválogatva. Így igaz ez a hazánkban talán kevésbé-, de külföldön annál inkább sikert arató Ektomorfra. Zenéjüket persze nem kell és nem is lehet túlmisztifikálni, ugyanis egyenes, szókimondó, durva groove metaljukkal az egyik legjobb feszültség és frusztráció levezető gyógyszert teremtik meg. És tényleg erről van itt szó, jó példa erre például az itt is eljátszott Fuck You All vagy a Black Flag, melyek egyértelmű jelentéstartalmára Farkas Zotya is rátett egy lapáttal a bevezetőszövegeiben. Talán Zotya nem (mindig) a szavak embere, ám ezeket jól sikerült elkapnia. Egyébként hazai koncertekhez képest egészen sokat kommunikált a közönséggel, kár, hogy pont akkorra jött bele a szövegelésbe igazán, mikorra vége lett a koncertnek.

Egy órás szettjük alatt olyan további finomságok hangzottak el, mint például a legutóbbi album címadója, az Aggressor, a második világháború hatalmas emberáldozatokat követelő borzalmáról és az áldozatokról megemlékező Holocaust vagy az itthon rég hallott Gypsy. Ezen kívül hallhattunk egy rövidebb medley-t a Nem engedemből, illetve a Testvérdalból. El tudtam volna viselni e dalok teljes változatát is, de így is nagyot ütöttek. Egy gondom van mindig az Ektomorf koncertekkel, ez pedig a cigány népzenével átitatott, egyedibb számok hiánya, amiről már írtam (itt), ráadásul ez már egy régebbi történet, így további kifejtésre sem szorul.

Mindezekkel együtt hatalmas energiákat megmozgató koncert volt, a színpadról különösen nagy energiák jöttek le. Persze máskor is aktív Zotya mellett Szabi és Tomi is, ám most még komolyabban ment a nem kicsit erőteljes ugrálás, headbangelés mindhármuk részéről, no és persze a viszonylag új dobos srác is kivette a részét az őrült nyakcsigolya gyakorlatokból. Életem eddigi legminőségibb Ektomorf koncertjét a legismertebb számukkal, az Outcast-al zárták.

Rövid átszerelési szünet után az est leghosszabb szettjével érkezett a Depresszió. Nem mondom, jó volt, amikor Soda által élőben szóltak a samplerek, a billentyűk, ám egyáltalán nem zavaró, hogy ezek a részek már keverőről mennek. Hogy összefügg-e a két dolog, azt nem feladatom megfejteni, ám mintha a négyes felállásba való visszaugrás óta újult erővel, lelkesebben tolnák az ipart. Visszatérve, nem kerülték a billentyűs nótákat, volt itt Csak a zene, Te vagy a szerem vagy A mi forradalmunk is, a sampleres részekre Ádám szólógitárjával szállt rá; pofás kis megoldás az biztos, bőven teljesértékű a produkció így négyesben is! Ha már Ádámnál vagyunk, divatos frizurát vágatva elérte, hogy az egyedüli rockerhajú immáron Halász Feri lett a zenekarban. Persze, változnak az idők, változik a divat, változnak az emberek, talán ezzel nincs is baj, a lényeg, hogy a muzsika minőségi maradjon.

És ez jelenleg a Depinél hatványozottan igaz, mert professzionális produkciót láthattunk! A banda tekintetében olyan klasszikusokat hallhattunk, mint például a Még 1x, a Néha, a Kezdjük el!, melyek mellett olyan újabb húzónóták is eljátszásra kerültek, mint a Folyamat zajlikról ismert Védem az igazam vagy A legjobb ellenfél.

Muszáj pár szót ejteni a színpadképről és a színpadi külcsínről is! A Barba Negra Trackben már megszokhattuk a háttérvetítéseket, ám itt két további plusz ledfal volt elhelyezve a porond két oldalán, melyen folyamatosan mentek a vetítések. A három kijelző tökéletesen össze volt hangolva, a klipprészletek, valamint direkt a vetítővászonra gyártott videóanyagok komoly pluszt adtak a produkcióhoz. A viszonylag új, ledes, világítós mikrofonállványokat már láthattuk párszor, talán kicsit túlzásnak tarthatják páran, ám saját véleményem szerint tökéletesen kiegészítette a profi világítást.

Számok terén persze voltak itt különlegességek is. Halász Feri ki is fejtette, hogy nem igazán szoktak feldolgozásokat játszani, ám kérte, hogy, aki felismeri a dalt, az tomboljon velük együtt! Hát a reakciókból inkább arra lehetett következtetni, hogy a hallgatóság fele soha nem hallotta a Bikini Közeli Helyeken című számát, ami azért nehezen hihető el… Mindenesetre különlegesség volt és a jártasabbaknál okozott is tombolást és együtt éneklést, nem is kicsit! Aztán a készülő új lemezről elsőként megismert A Kés Hegye című számot is hallhattuk. Komoly reakciók, nem kis őrület lett a nóta következménye, ráadásul a készülő új album megjelenési dátumát és a címét is megtudhattuk (ha az este fejemben kavargó, eufórikus élményei között kutakodom, akkor a Kérdések Után (jav.: Válaszok Után) cím ugrik be, dátumnak pedig október 20., remélem jól emlékszem)!

Negatívumot talán nagyítóval lehet csak találni a produkcióban. Egy dolog jutott eszembe, ez pedig a számok közötti hatásszünetek. Persze ezek nem régi „Lenaderesen-hosszúak”, hanem amolyan „Roados-pálinkaszünetek” ám mégis sok van belőlük, ami zavaró tud lenni. Halász Ferinek pedig kitűnő retorikai képességei vannak, ezt alkalmazza is, ám ha ebből kicsit több lenne, felesleges számok közötti szünetekből pedig kevesebb, az tudna dobni a-, már így is magas szintű produkción.

Utolsónak, megszokottként, ám mégis őrületes zárásként a Nem akarok elszakadnit tolták le, szó szerint koronát nyomva az augusztus 19.-i este kobakjára. Ez a különösen profi este egy felfrissült hozzáállású Depressziót mutatatott, reméljük ez a hozzáállás majd a közelgő nagylemezen is meg fog nyilvánulni. Már nagyon várjuk!

Írta: V. N.

Tetszett? Oszd meg a barátaiddal \m/