,,Plini bazmeg!” Amikor menő lett a metal. Plini / DispersE / David Maxim Micić koncertbeszámoló

Micic

Fellépők: David Maxim Micić, Disperse, Plini

Helyszín: A38

Időpont: 2017. március 27.

Fotógaléria a cikk után!

 

15977309_1218720041499264_1737965727945255046_n
Ismeritek azt a történetet, amikor egy lengyel, egy ausztrál és egy szerb felmegy egy hajóra? Hát, én sem ismertem, de szólok előre, igen tanulságos és meglepő történet. Az egész úgy kezdődött, hogy az ausztrál európai turnéra indult az új lemeze bemutatásával, és maga mellé csábította hű barátait, a lengyelt és a szerbet. Ezzel a trióval érkezett meg a turné a budapesti állomására, az A38-as hajó fedélzetére. Kapunyitásra sikerült nekem is megérkeznem, de azt hittem, hogy én leszek az egyetlen fanboy, aki az elsők közt fog ott tolongani. Hát nagyobbat nem is tévedhettem volna. Már a meghirdetett kapunyitásra is hatalmas (hajó mértékben) tömeg gyűlt össze, és gyanítom, korábban is kezdték el a beengedést, mert a fele társaság kint maradt volna mire a szerb nekilátott volna a tekerésnek.

David Maxim Micić – A szerb

A műsort kezdő főszereplőnk a Szerbiából érkezett, pofátlanul fiatal művészúr, David Maxim Micić, (legutóbbi albuma itt) aki elsőnek kápráztatta el  a már akkor hömpölygő tömeget. Már az első hangok után biztosra lehetett tudni, hogy ezen az estén valami igazán különleges készül, ugyanis annyira egyben volt a hangosítás, hogy ilyet már nagyon rég óta nem hallottam. Ezen felül a fénytechnikusok is kiemelkedő munkát végeztek, hiszen tökéletes összhangban volt a fények használata az éppen felcsendülő dallamokkal, bár eleinte a kicsit sötétebb tónusok érvényesültek. Már magában az is szemet és fület kápráztató volt, hogy a zenészek mennyire odaadással és beleéléssel játszanak. Igaz, a közönség felé kevés volt a kommunikáció, ami azért nem túl meglepő, hiszen a dalok nem szorulnak különösebb magyarázatra. A kevés kapcsolat a közönséggel ebben az esetben teljesen jól jött, hiszen szinte megszakítás nélkül következtek a dalok, amik így teljes szabadságot, és chill hangulatot biztosított a nézőseregnek.  Külön megjegyzendő aspektusa a produkciónak, hogy a bőröket kezelő kalapátor fiatalember akkora aktivitást mutatott, hogy azt még leírni is nehéz. A könnyedebb, nyugisabb témáknál is akkora lendülettel és beleéléssel püfölte hangszerét, hogy majd’ kiesett a dobok mögül. Micić úr, mint a produkció frontembere, hozta azt, amit tőle el is várhattunk. Egészen elképesztő precizitással játszott, még a legtechnikásabb részeket is stúdióminőségben, és pontosan adta elő. Az egész koncert nagyon egyben volt, és az első pillanattól kezdve magával ragadott minket, és a végéig el sem eresztett.

Micic

Micic

Nem gondoltam volna, hogy a korábbi kritikámban megfogalmazott atmoszférát színpadon is meg lehet teremteni. Persze ehhez hozzájárult az is, hogy az eljátszott dalok listája a legutóbb kiadott anyagára, a Who bit the Moon-ra fókuszált. A koncert végefelé igen kellemes meglepéssel szembesült a közönség, amikor David a színpadra hívta a vendégzenészét, a hegedűn játszó Larissa Terescenko, aki különös tehetséggel illesztette bele a progresszív metal hangzásba a gyengéd hegedűszólamot. Negatívumot csak egyet tudok mondani: számomra kicsit kiábrándítónak hatott, hogy a sokszor a számok gerincét adó prüttyögések és csilingelések, mindenféle dallamok és hanghatások egy az egyben playbackről mentek.  Ennél nagyobb baj már csak az volt, hogy csak 30 perc játékidőt kapott a társulat, így az extázis közepén jött a felismerés, hogy hamarosan véget ér a hangorgia.

Disperse – A lengyel

Ezek után lépett színpadra a Disperse névre hallgató szépfiúbrigád, elkápráztatván az első sorban tolongó, kultúrmetálra éhes fiatal közönséget. Én még a Micić-féle zenei orgia utóhatásait éltem át, miközben a súlyos nyálveszteséget pótolván a pult körül ólálkodtam. Itt lettem figyelmes arra a meglepő tényre, hogy az A38 bizony megtelt.  Egészen hihetetlen látvány volt számomra, ugyanis olyan előadókról és műfajról beszélünk, ami elég erősen rétegzene, és nem vártam rá ekkora érdeklődést…

Disperse

Disperse

Na de az előadás… Igen mély nyomot hagyott bennem ez a produkció, ugyanis nagyon súlyos és zúzós témákkal örvendeztették meg a közönséget, igazi koncertzenekar hatását keltve. Már-már nekem is kezdett beindulni a metálos reflexem, de sajnos azzal a ténnyel kellett szembesülnöm, hogy a szintik mögött kapott helyett az énekes úriember is.
Volt már olyan veletek, amikor a rádió tekergetése közben pont két adó között akadtatok meg, és egyszerre hallottátok a Tankcsapdát és a Backstreet Boyst? Na, ez pont ilyen volt számomra. Amennyire rendben volt a zenei része, annyira borzalmas volt az ének. Bár ez lehet csak az én metalcoreon edződött fülemnek volt erotikus élmény, de nekem kifejezetten irritáló volt hallani a zúzósabbnál zúzósabb és arcletépős riffeket, keverve a mai 16 éves fiúbandákra jellemző magas tiszta énekkel. Voltak azért vitathatatlanul kitűnő részek a produkcióban, mert a zenei alapok nem sokban különböztek a korábban hallott Micićtől. Alapvetően egy nagyon jól átgondolt, végtelenül technikás és profin kivitelezett koncertet láthattunk, de nekem nagyon rátette a bélyegét ez az oda nem illő ének.   Persze ez csak az én véleményem, és valószínűleg tévedek is, mert szemmel láthatóan élvezte a közönség.

 

Plini  – Az ausztrál

Nincs mit mondanom. Plini megnyerte az estét, sziasztok. Na, de komolyabbra (csak egy kicsit) fordítva a szót, kétségtelenül az ausztrál Plini volt az este főattrakciója. Eddig sem volt egy rossz szavam sem a fénytechnikára, de most az intro alatt lélegzetelállító effekteket kaptunk a fülbemászó dallamok mellé. Nekem speciel külön élmény volt így összhangban megtapasztalni azt az atmoszférát, amit az otthon hallgatott albumok megteremtenek. Fülig érő mosollyal néztem végig az első pár számot, mert ritkán látni ennyire pozitív kisugárzást produkáló zenészt a színpadon. Könnyed és magabiztos stílusát tökéletesen ágyazta bele az általa előadott dalokba, és a fülbemászó témáival kilóra megvette a közönséget, akik ez idő alatt birtokukba vették az egész termet, annak teljes terjedelmében.

Plini

Plini

Pillanatok alatt valami iszonyat elszállós hangulatot teremtett ez a srác a zenéjével, ami a koncert majdnem legutolsó hangjáig kitartott, de erről majd később. Kiemelendő aspektusa a produkciónak, hogy csak elenyésző mértékben használtak samplert, és törekedtek a gitárnyúzást előtérben tartani. Itt már jobban teret kaptak a progresszív elemek mellett a djent vonalat követő témák. Különösen igaz a bőgőt megszelídítő kollégára, aki az este folyamán már másodjára lépett színpadra. A basszustémák annyira szerves részét képezték a számoknak, hogy rendre hasonló minőségű és hosszúságú szólókat kapott a koncert során, mint a főszereplő szólógitár. Persze a dobok mögött tevékenykedő verőlegény munkásságát sem szabad szó nélkül hagyni. Tökéletes összhangban tudta végigkísérni a gitárvitézek agyament szólóit, miközben olyan lüktetést és tempót vitt a számokba, hogy kénytelen voltam engedni az ellenállhatatlan ingernek, és rázni kezdtem a hajam. A koncert végéhez közeledve sorra jöttek a váratlan meglepetések, amiket elképesztő örömmel fogadott a nagyérdemű.

 

Az első ilyen meglepetés az volt, hogy ismét színpadra hívták Larissa Terescenkot, annak okán, hogy Plini imád együtt zenélni a barátaival, és az őt körülvevő muzsikusokkal. A viccfaktor ott rejtőzött ebben a kollaborációban, hogy Plini és a lány csak a koncert előtt nem sokkal beszélte meg, hogy előadnak közösen egy dalt, de az ausztrál megnyugtatott minket – nem lesz semmi baj, ő maga sem tudja eljátszani rendesen a dalt (videó lent).  Szerintem nem meglepő, hogy ezt a számot is hatalmas ováció fogadta, és a hallgatóság jutalmazta is. Külön említendő, hogy az este alatt a Plini koncerten volt a legtöbb interakció a közönség és a zenészek között. Plini a maga szerény módján próbált vicces és szimpatizáló lenni, amit rendre félbeszakított, egy a közönség soraiból előtörő erőteljes ,,PLINI BAZMEG!”-ezés. Persze ezt mindenki humorosnak találta, és hangos röhögések kísérték.

Plini és Micic

Plini és Micic

Következő meglepi pedig a Micić-csel és Jakub Żytecki-vel (Disperse, gitár) közös szám, és jammelés, megfűszerezve igazi Guitar hero-s szólócsatákkal és oda-vissza adogatott „kihívásokkal”. Halandó ember a fél veséjét odaadná ezekért a pillanatokért, amikor a két titán vetekszik egymással, hogy ki a technikásabb és ügyesebb villanygitáros. Miután megtaláltam az államat a koncertterem sötét padlóján, ismét sikerült elhagynom egy fontosabb testrészemet. Most éppen az agyamat dobtam el, amikor harmadik meglepetésként felcsendült a mindenki által ismert Jóbarátok főcímdala, az I’ll be there for you, progrock feldolgozásban. Különösebben nem kívánom részletezni miért is nosztalgikus és libabőrt előidéző dal ez. Az estét egy stílusosan hosszú szám zárta, amivel felkerült a korona az egész estén átívelő modern metal és progrock-extázis képzeletbeli fejére.
Kétségtelenül egy felejthetetlen és velejéig profi koncertsorozatot láthattunk ezen az estén, és átélhettük ennek a zsánernek a valódi esszenciáját. Felemelő volt látni, hogy ez a fajta „kultúrmetál” megtalálta az utat a hétköznapi zenehallgatók körében is, és képes ekkora tömegeket megmozgatni. Kis túlzással talán mondhatom azt, hogy a metalnak ez a vonulata igenis kezd menő, és követendő példa lenni a mai átlagfiatalság körében, ami mindenképpen pozitív változás a metal megítélésében.

Remélem mindenki legalább annyira jól érezte magát a koncerten, mint én, és mihamarabb viszont látjuk ezeket a kivételes tehetséggel megáldott virtuózokat egy nagyszabású show keretében.

Fotógalériánk:

Cikk: Dani

Fotók: Vica

// //