“Miattatok nem tud kikerülni minket a szakma” – Leander Kills koncertbeszámoló

Fellépők: Faminehill (H), The Overalls (AT), The Snuff (CZ), Leander Kills

Helyszín: Barba Negra Music Club, Budapest, Magyarország

Időpont: 2017.03.25.

Setlist-ek: The OverallsThe SnuffLeander Kills

Képek forrása: Sünistic Photography

17353562_1771485533180055_2279930273475489604_n

Köteles Leander a Leander Rising feloszlását követően szinte egyből elindította újabb beszélő nevű szólóprojektjét, a Leander Kills-t. A korábbi bandája után keletkező űrben szinte törés nélkül tudott tovább haladni ez a hajó a régebbi sikerek hullámait meglovagolva. Leander nagyszerű szövegíró és zeneszerző, ezt az eddig megjelent egyetlen Kills album is tükrözi, így megérdemelt az elismertség. Mi sem mutatná ezt jobban, mint a most zajló, AWS-el és USEME-vel közös turné, melynek majdhogynem az összes állomása teltházas. Ugyanígy megtelt a Barba Negra is. Persze a helyszín szinte biztosítja a bulik színvonalát is, azonban aggodalomra adott okot, hogy a fent említett turné Budapestre csak szétválva ért(/ér) el. Aztán az ember főleg vakargathatta a feje búbját, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy Leanderék előtt még plusz három, itthon szinte ismeretlen banda is föl fog lépni. Sokan gondolhatták, hogy unalomba borult, sörmámoros estének nézünk elébe míg eljutunk a Kills-ig, ám ezeknek a hangoknak szerencsére nem lett igazuk és egy sikeres, kifejezetten jó hangulatú estén vagyunk túl. Lássuk is, hogy mit alkotott ez a négy banda.

17504518_1333798560008031_870997940876158367_o

Rockov Milán

A hazai Faminehill indította a bemelegítést. Itt még nagy tolongásról közel sem beszélhetünk, a szűk 30 perces szettet még csak lézengők hallgatták, de így is összegyűltek a hangverseny végére úgy körülbelül 40-en a porond előtt. Ez azért egy karrierje kezdeténél levő, fiatal, 20-as éveiket taposó zenekarnak valamelyest imponálónak kellett, hogy legyen. Egy tipikus hardcore formációról beszélhetünk, akik elég igényesen hozták a saját maguk által képviselt műfajt, kizárólag angol nyelven. Az egyébként 5 főből álló banda jól mozgott a színpadon és igyekeztek egyfajta átütő erejű szenvedélyes és katarktikus élményt nyújtani a közönségnek, mely feladat elsősorban a zenekar screamer-ére hárult. Nos, teljesen megértem azt, aki úgy gondolja, hogy ez a túlságosan is szenvedélyes stílus átcsapott egyfajta ripacskodásba, de ez ettől függetlenül viszonylag jól működött. A hangosítás a helyén volt, ami különösen kiemelendő, hiszen tudjuk, hogy milyen hangzás szokott „járni” az előzenekaroknak. A jól lehangolt gitároknak megszólalt az erőteljes mély és középtónusa is, ami fontos volt, hiszen kemény darálások és a lightosabb gitárdallamok is egészen gyakran váltakoztak, ami egyébként egy jó pont, bár, egyedinek a legkevésbé sem volt nevezhető. A riffek ütősek voltak, és néha – főként ritmusilag – elég technikásan is játszott a banda. Az énekes hangján érződik, hogy még van ezt hova csiszolni, de nyilván ehhez hosszú és kitartó munka kell, úgyhogy csak így tovább. Jól működik együtt a zenekar, ugyanakkor az egyediség nem hátrány, amikor egy olyan műfajról van szó, ami manapság a kezdő bandák esetén a legdivatosabb, határon belül és kívül egyaránt. Ha egy kis sajátosságot be tudnak építeni a srácok, akkor könnyebben előfordulhat a kiugrás, de ez csak egy tanács. Egyébként összességében egy jó hangulatú és magas színvonalú zúzdát hallhattunk, ami megfelelő nyitánya volt az estének.

A másodikként fellépő The Overalls Ausztriából, Kismartonból érkezett hozzánk egy amolyan cserediákprogram keretein belül. November közepén majd Leanderék vendégeskednek a sógoréknál, Bécsben adnak majd egy kis döngölős performanszot. A The Overalls koncertje alatt gyakorlatilag félig megtelt a hely, fogyott a sör is korsóilag, így izgatottan várta a nép, hogy mi sül ki ebből az egészből. Hamisítatlan Nu metal zengett a Barba Negrában a következő 45 percben, mind zenében, mind megjelenésben egyaránt. Ilyenkor gondolja át az ember, hogy mennyire szuper is ez a műfaj, nem csoda, hogy a 2000-es évek elején akkora teret nyert. Ugyanakkor azért tévedés ne essék, sok újdonságot persze most sem hallhattunk, egyaránt volt ebben Korn, StaticX, egy jó adag Limp Bizkit és még sorolhatnánk a hasonszőrű bandákat. Klisésen Nu metal volt az egész, mely ma már (sajnos) letűnt műfaj, így nem biztos, hogy túl nagy felülemelkedési lehetőséget jelent. Viszont az egykor ebben a stílusban alkotó és még ma is működő híres kedvenceink mostani dolgaitól sírva tudnánk fakadni, pont emiatt rohadt jól esett ez az egész. A nosztalgiázgatásokból fölocsúdva megtapasztalhattuk, hogy hatalmas bulit tudott csapni ez a 4 fős osztrák formáció. Lüktető gitárriffek, itt-ott mély, dörmögő basszus kiállások, kellemes disszonáns akkordmenetek, színpad előtti pogó, kitűnő énekhang, stabil dobjáték, nagyszerű zenészek, piszok jó hangulat. Nem is nagyon kell ennél több egy tökéletes koncerthez. Érdemes belehallgatni az olyan számaikba, mint például a Parasite, az Envy vagy a Riot. Mindemellett egy igazán szimpatikusnak és rutinosnak tűnő bandáról beszélhetünk, akik nagyon jól vonták be a közönséget (például póló bedobálások), ezzel is emelve az est színvonalát.  Kicsit bántuk is, mikor vége lett, szívesen elhallgattuk volna még őket még egyszer ennyi ideig.

Na de az este dübörgött tovább, jött a The Snuff, egyenesen Bohémiából. Az öt tagból álló cseh remek kicsit keményített az eddig hallottakon, zeneileg és megjelenésileg is, bár a nagyon gonosznak hitt arc és karfestések egy jó saras pocsolyából nemrég kimászott társaság képét tükrözték. Inkább komikus volt, de ettől még hatásosnak tekinthető. Amúgy a srácok fehér karszalagja, valamint az énekes különös színpadi közlekedése eléggé azt a hatást keltette, mintha SS tisztek zúznának a színpadon egy kis Hitler-metalt. Amúgy zeneileg nagyon ott voltak, elénk varázsoltak egy Slipknot-os, System of a Down-os, Rammstein-es agymenést. Énekesük kifejezetten jól screamelt és hasonlóan nagyszerűen hozta a tiszta éneket is, erőteljessége hozzáadott egy nagy adagot az amúgy sem langyos eufóriájú hangszeres kísérethez. Egyébként, bár lehet, hogy félresikerült asszociáció, de hangra, küllemre, hozzáállásra a Black Veil Brides Andy Biersack-jéhez lehetne hasonlítani a frontembert. Hogy ez számára bántás vagy bók, azt nem tudni, mi az utóbbinak szánjuk. Amúgy a lantisták talán többet feszítettek, mint gitároztak, ennek ellenére itt sem volt zeneileg hiba. Eltekintve attól, hogy számügyileg a körülbelül 45 perces koncert eléggé monoton volt, élvezeti értékét nem veszítette el. Ugyanakkor előadásuk vége felé már mindenki a Leander Kills-t várta, és összességében a The Overalls hangulatát sem tudták utolérni.

17436177_1333792623341958_196353874923590525_o

Köteles Leander

Elég volt a Leander Kills-nek csak megjelennie a színpadon, már azt is hatalmas üdvrivalgással honorálta a rajongótábor. Jó is volt végre az ismert, magyar szövegű dalokat hallgatni és énekelni.  Leander továbbra is piszok jól énekel, hörögve és tisztán egyaránt, kitűnőek a váltásai is. Talán ki lehet jelenteni, hogy országunk egyik legjobb énekhangja az övé jelenleg. Ezt már a koncert kezdetén a „Leander Rising után szabadonban”, azaz a Szerelmetlen Dalban is megtapasztalhattuk.

A Madár ténylegesen az egyik legjobban összetett Kills nóta lett, amit a nép itt is kitűnő lelkesedéssel fogadott. Fura, de mostanában Leander a Rising-os blokkot általában a koncertek elejére szokta pakolni, nem baj ez, de kicsit ilyen kötelezően letudandó dolognak hat. No meg hatásvadásznak… Persze pont emiatt ezek kellőképpen fölhevítik a légkört Rögtön a Madár után egymást követte a Lőjetek fel, a Csak te és a Viharom, Tavaszom. Később a 8. Főbünnek, valamint a Szomorú vasárnapnak is örülhettünk, utóbbit Leander csak szintivel, egyedül adta elő nekünk, kicsit bele is botlott a nyelve a szövegbe, de ez elnézhető. Nagyszerű volt, hogy a kibővített setlist okán több Rising dalt hallhattunk, ám a hallgatóságban pont emiatt a Kills-t Rising tribute zenekarnak tituláló hangok is erősek voltak. Őket is meg lehet érteni, ám sosem lehet mindenkinek megfelelni.

17546955_1333791986675355_3860338122957370014_o

A “Valentin Kills” zenekar

Czifra Miki és Vermes Andris nagyon technikásak, bátran és ösztönből játszák a darálások mellett a szívhez szóló gitármeneteket és szólókat is. Legalábbis látványra így tűnt, ugyanakkor a villanygitárok hangja sajnos nem volt az igazi, egy erős közép tartomány, hangtónus szólalt meg, ami hátrány volt a szólóknál, mert hallani alig lehetett őket. Azt persze hozzá kell tenni, hogy az előzenekarok játékában fele annyi szóló sem volt, mint a Kills koncertje alatt, és egy ilyen dallamosabb műfajnál ez kritikus pont lehet. Nem volt borzasztó, de lehetett volna jobb is. A másik oldalról, a mély, lüktető rifftémák sem voltak érzékelhetők annyira átütőnek, talán a basszusgitár hangszíne is lehetett volna egy kicsit vastagabb. Ezzel szemben a dobok hibátlanúl szóltak és a dobos, Jankai Valentin még mindig a leginkább kiemelendő. Nagyon dinamikusan, jól felépített dobtémák, ötletes és kreatív fillek, de nem túlzásba esve, pont annyi amennyi kell. Profizmusés szenvedély, nagyon szimpatikusnak ható emberek a tagok, akiken látszik, hogy a zene az életük. A társak is, de Leander főleg ilyen ember, aki a zenének, a zenében él. Viszont pont emiatt úgy tűnik, hogy talán nehezebben is fogja fel, hogy mi történik körülötte, hogy mennyi ember rajong őérte. Viszont a nyíregyházi koncertjükkel összehasonlítva (amiről itt olvashattok), most talán jobban figyelt a közönséggel való kommunikációra, az üresjáratok leredukálásra. Fura de ez utóbbiak hiánya miatt talán rövidnek is tűnt a koncertjük…

A koncert során továbbá Budapesten is belefért az Este van című népdal, akarom mondani Kills nóta, amit itt, állítólag kivételesen és nem előre megbeszélve négyen adtak elő, nem pedig Leander és Czifra Miki duettben. Nagyon feelinges kis pillanatok voltak ezek. Aztán ne felejtsük el a viszonylag ritkán játszott címadó Túlélőt, nagy dörzsölés volt rá, főleg a pogóban. Kiemelendő továbbá A Dalt is megjárt Élet című nóta, melynek talán a legtöbben örültek. Hát igen, a szakbarbároknak mindig húzódik a szájuk széle a divat- és váratlan rajongó tömegek miatt, ugyanakkor ezek a megmozdulások a rock, a metal és az élőzene fele terelik a fiatalokat, valamint visszacsábítják az eretnekeket. Nem rosszak ezek, akárki, akármit mondd. A szám előtt egy üveg „dzsekdenielsz” is teret nyert Leander kezében, ivott az egészségünkre és megköszönte a műsor során nyújtott támogatásunkat is, majd átengedte az üzemanyagot a többieknek. A hála ténylegesen őszintének tűnt, hiszen állítólag „miattunk nem tud
ja a zenekart kikerülni a szakma”.

A korábban említett Szomorú vasárnapot követően csak egy fél levonulás és visszatapsolás sikerült idő hiányában, Valentin szinte egyből belekezdett a fenomenális dobszólójába, miközben a mutatós és poén „Valentin Kills” felirat jelent meg mögötte a ledfalon. A koncertet a Valami folyjon zárta, beledöngölve a közönséget a Negra padlójába. Frontemberük a végére már kicsit fáradtnak tűnt, talán a Jack miatt, vagy a közönségtől boldogságmámorba bágyadt, esetleg csak sietett volna haza, de nincs nagy gond ezzel, hiszen becsülettel kiszolgálta ő is és társai is a közönségüket. Csodálatos este volt, alig várjuk, hogy újra láthassuk a Leander Kills-t, ez Budapesten a nyár kellős közepén, július 21.-én esedékes. Így tovább, csak felfelé!

U.I.: Sok Boldogságot a színpadon igent mondó lánynak és párjának!

Írta: Hegedűs Barnabás, Vágány Norbert