Ossian – Az Igazi Szabadság (2017)

01azos555

01azos555Előadó: Ossian

Album: Az igazi Szabadság

Származás: Magyarország

Megjelenés éve: 2017

Stílus: Heavy metal / Hard rock

Honlap: http://ossian.hu

Értékelés: 8/10

 

Nem könnyű erről az albumról írni, hiszen még ma is az Ossian a fekete sárig lefikázók, vagy az egekbe magasztalók kedvenc zenekara, a köztes réteg pedig szinte hiányzik. A zenekar a divatból utálás és divatból imádás mintapéldája itthon, pedig, ha valaki megpróbál a mélyére ásni a dolgoknak, akkor talán megsejtheti, hogy sokkal többről van itt szó. Mert mi a jobb; az amúgy is oly jellemző széthúzás és sárdobálás, vagy megélni egy közösségi összetartozást? Ha valaki úgy találja, hogy a dalok, a számok nem is erősek, a zenekarnak mégis nagy erénye a közösségteremtés. Bár kétségkívül túlmisztifikálás is történik, ugyanakkor az átlag zenehallgató rock-metal zene felé terelésekor az Ossian igenis fontos belépő-zenekar, a banda közösségteremtő ereje pedig vitathatatlan.

Az Igazi Szabadság a banda 22. stúdiómunkája, ami már alapvetően nagy szám, mely egyszerre kelt elismerést és aggodalmat az emberben. Ennyi év és ennyi album után mit tudnak még kihozni magukból? Lényeges ilyen esetben még az innováció vagy egyszerűen kapja meg a nép, amit akar? Utóbbi szintén lényeges, hiszen ilyen életműbe mindenki máshol tud/ tudott becsatlakozni, zenéjüket több korosztály hallgatja, így az együttes mindenkinek mást jelent, mindenki mást vár tőlük. Nekem is van egy elképzelésem arról, hogy mit hallanék szívesen tőlük és ez nem kicsit eltérő attól, ami most született. Mindezek ellenére elismerésre ad okot, hogy Paksi Endréék a rajongói (és utálói) hangokra fittyet hányva azt és úgy csinálják, ahogy és amit ők szeretnének. Ennek eredményeképpen született meg egy év után – egy kezdeti szólóalbum gondolatából – Az Igazi Szabadság.

Talán pont a szólóalbum korai tematikája is közrejátszott abban, hogy ezúttal egy más, megfontoltabb, teltebb, olykor egészen furcsa hangzású számgyűjtemény jött létre. Utólag az is kimondható, hogy a 30 év legszebb balladái válogatás is előre jelezte, hogy ezúttal valami mást, valami líraibbat fogunk kapni. A zongorás, szintetizátoros betétek, szimfonikus színesítések korábban is jelen voltak az Ossian számokban. Ezen új album leginkább talán a 2011-es Az Lesz a Győztessel, valamint a 2006-os akusztikus feldolgozásokkal és pár számos balladaválogatással feltöltött A Lélek Hangja albummal rokonítható. Míg a korábbi kiválóan hangszerelt és feldolgozott különlegesség, a 2011-es sorlemez középszerű, sekélyesebb számokkal teletűzdelt, szinte felejthető album lett. Szerencsére Az Igazi Szabadság minőségileg 2006-os elődjéhez közelít.

 Az album rögtön a címadóval indít, mely akár a Szememben a Világ vagy címet is kaphatta volna; kezdő riffjei miatt szinte ikrek a 2008-as Örök Tűz albumon található számmal. Hogy ez tudatos, vagy sem, azt nem áll módomban firtatni, mindenesetre emiatt zeneileg az album kezdete ötlettelennek tűnik, ám nem sokkal később már belépnek a szimfonikus részek, melyek jelzik, ezúttal nem egy „szokványos” Ossian albumot pörgetünk. Szövegileg és dallamilag fülbemászó, nem meglepetés, de az igazi szabadság témakörét járja körbe, ám ezekkel együtt sem nevezhető a legerősebb dalnak.

Egyértelműen koncepció volt, ám mégiscsak hiányoznak a gyors, tempós, agresszív dalok. Persze minden és mindenki változik, így valószínűleg hiába várom, hogy rendszerkritikus, tomboló dalok kerüljenek elő a Paksi-műhelyből. Talán sosem fogunk már kapni mondjuk egy olyan tempós dalt, mint például a Szabadság Fantomja, de ez lehet, hogy így van rendjén. Ha a tempót firtatjuk, az egyik „leggyorsabb” dalnak a középtempós Célszemély tekinthető. Mondanivalója a tavalyi Fényárban és Félhomályban lemez több dalával összefüggésbe hozható, ám míg ott mondhatni „siránkozósabb” szövegek csúsztak ki a toll alól, a Célszemély esetében ezt a témát nagyon jól sikerült elkapni, a megfogalmazás nagyszerű és kellőképpen árnyalt ahhoz, hogy ne legyen egyértelmű a tartalom. Talán nem ártott volna a korábbiaknak is egy kis érlelés, ám a Célszeméllyel végre korrekt módon kapjuk meg Endre véleményét az őket körülvevő, sokszor oktalan elítélésről.

Az akusztikus hangvétel is sokszor hangsúlyos a lemezen, ide köthető dalok például A tegnap tüzében, valamint a Köd előtted, köd mögötted. Előbbiben felsejlik a fönt elemzett mondanivaló, de talán messzebbre is nyúlik ennél. A zongora itt kifejezetten kiemelt szerepet kapott, egy egészen füstös, mondhatni bluesos hangulatot kölcsönöz a szám első felének. Az egyik legjobban elcsípett nóta a Köd előtted, köd mögötted lett. Enyhe szimfonikus háttérrel Endre énekét végig akusztikus gitárok kísérik, atmoszférája az egész album ars poeticáját képezi le. Egy kis édes-keserű, boldog-szomorú megnyugvást, belenyugvást érezhetünk, mely hangulat az egész albumot végig kíséri. Ahhoz hasonlatos ez, mikor az ember a nyár végeztével, egy balatoni nyaralás végén, napnyugtakor ül le a tópartra elmerengeni az átélt élményeken, elégikusan visszagondolva az elmúltakra és az elhaló nyárra, de közbe pedig kíváncsian tekint a jövőbe, várva az élet új élményeit. Visszatérve a Balaton partjáról, az a változatosság, amivel az Ossian operál jelenleg a szám szólójában érezhető a legjobban, hiszen itt az akusztikus szólót csörgődobok, perkák kísérik, amik azért általában közel sem jellemzőek a zenekarra.

 Sokan Endre egykori zenekarához, a Wellingtonhoz hasonlítják az új dalokat, a kísérletezés és a hangvétel miatt. Talán kevesebb párhuzam van Az Igazi Szabadság dalai és az egykori Wellington számok között, mint amennyit a hallgatók belelátnak, mégis valamennyire ide köthető például A Szerencse Angyala, a Vigyázz a szívemre, a Végső Menedék, vagy az elsőként kikerült nóta, az Ahol a szürkeség véget ér. Az album több dalával összehasonlítva ezek kisebbet tudnak ütni, mint várható lenne, ám mindegyikben találhatóak apró különlegességek. A Végső Menedék esetében a középrész basszus-szólójára érdemes figyelni, nagyon jól színesíti a tételt. Az Ahol a szürkeség véget ér művet akusztikus bevezetője, valamint az azt követő pozitív hangvétele tudja kiemelni, mégis egy-egy sorának pop-os áthallása sokaknál elvághatja a dalt. A Szerencse Angyala erősen visszautal a Fortuna Csókjára, középrészének Rubcsics Ricsi szólója kivételesen érzelmesre sikerült, ám ennek ellenére sem tud átjönni igazán. Mindezekkel ellentétben a Vigyázz a szívemre inkább egy többször hallgatós, beérős dal. A számban jó párszor visszatérő, különlegesen hangolt akusztikus harmóniákra a tétel végében Paksi énekdallamai szállnak rá és idézik föl újra azokat. Dallamos a refrén, fülbemászó, mégis talán időt kell neki hagyni, hogy kellőképpen bevésődjön, ám többek között talán ez a dal képviseli az egyik legjobban az Ossian új irányvonalát.

Az album talán két leginkább újító és érdekes száma a Szememben, mint egy tükörben, valamint a Harangok. A szimfonikus betétek talán e két szám esetében a leghangsúlyosabbak. A Tegnap tüzébenhez hasonlóan végre ezek is eltérnek a sokszor fásult és megszokott Ossianos szótagszámtól és dalszerkezettől. Ám különlegességük leginkább abban rejlik, hogy inkább már szimfonikus-metalnak titulálhatóak. A Szememben, mint egy tükörben szerzői között az albumon egyébként is végig segédkező, a Tales of Evening-ből ismert Ádám Attila is szerepel, erősen rányomva egy TOE-s bélyeget a dalra, ám ez saját meglátásom szerint igazán jót tesz a nótának. Szöveg és dallam terén a refrén elgondolkodtatása miatt külön kiemelendő, érdemes magányosan megpróbálkozni a meghallgatásával.

Sokan sok mindent várnak a zenekartól, hiszen számaik rengeteg rajongónak az életük fontos részét képezik, ugyanakkor mindig az tudta különlegessé tenni a bandát, hogy nem figyeltek sosem a társadalmi elvárásokra, mindig a saját fejük után mentek. Vannak, akik pont ezt látják negatívumnak, hiszen a hatalmas rajongótábor okán, a muzikális változtatásokkal a leragadtnak tekinthető zenehallgatási és stílus béli szokásokat/ megszokásokat is képes lenne megváltoztatni az Ossian. Hogy tudatos volt-e vagy sem, azt nem tudjuk, de pont jókor váltottak. Ezzel a dalcsokorral egyszerre tartották meg az Ossian-hangzást és kezdtek el más irányokba is kísérletezni. Talán nem mindenkinek kedveznek a light-osabb, szimfonikusabb hangvétellel, mégis utoljára a kiemelkedő, A Tűz Jegyében album sikerült olyan remekre, mint most ez. Érdemes Az Igazi Szabadsággal próbálkozni azoknak is, akik hallgatás nélkül ítélik meg, ítélik el a bandát, hátha most egy-két számra fölfigyelnek. Van mire.

Írta: Vágány Norbert