Ørdøg – Søtétanyag (2017)

Ordog-cover-2017Előadó: Ørdøg

Album: Søtétanyag

Származás: Magyarország

Megjelenés éve: 2017

Stílus: Metal / Groove metal

Honlap: http://ordog.org

Értékelés: 8/10

 

Nehéz írni egy olyan albumról, melyről a megjelenése óta eltelt bő egy hónap alatt talán a legtöbben írtak a magyar rock-metal szintéren. Persze egyértelmű, hogy nagyon sokan vártuk ezt az albumot, nagyon nagy elvárásokkal, ezeket részben ténylegesen sikerült is teljesítenie. Mondhatni az Ørdøg második nagylemeze osztatlan sikert aratott szakmán belül, már az év legigényesebb és legjobb hazai metal albumának titulálják, ami nem is véletlen.

Az én személyes sztorim a zenekarral a 2014-es lemezmegjelenéskor kezdődött. Igazából a szegénységi bizonyítványomat mutatja, hogy fogalmam sem volt róla, hogy kik ők, a SuperButt-ot csak névről ismertem, viszont így összehasonlítási alappal sem rendelkeztem. A HammerWorld mellékletes Tíz fekete dal lemez nyomatát és a borítót viszont rettenetesen keménynek gondoltam, ráadásul még a nevük is Ørdøg! Muszáj volt egyből meghallgatnom. Természetesen közel sem ilyen muzsikára számítottam, ennek ellenére elsőre úgy megfogott az akkori anyag, hogy hetekig hallgattam fürdés közben, a kádban ülve dalolászva az ørdøgi dogmákat. És pont ez az a személyes élmény, ami miatt sokáig az új album nem tudott megfogni, sokáig nem tudtam vele mit kezdeni. Aztán rájöttem az album nyitjára. Míg elődje kemény rockos, bólogatós, ugyanakkor viszonylag dallamos hangvételével elsőre a füledbe mászik, aztán amikor a szövegeket, a zenei és mondanivalóbéli apróságokat is megérted, még jól pofán is csap, addig a Søtétanyagot meg kell érlelni kicsit ahhoz, hogy még nagyobbat kapj az orcádra. De azért annyira nem fáj, mert örömittasan és ørdøgien mosolyogsz utána!

Elsőre bennem csak a 100×100000 tudott az első album számaihoz hasonló hatást elérni. Gabriel Garcia Marquez Száz év magány című híres kötetének monológ-betétei nagyon nagy hatást és légkört tudnak teremteni ebben a számban. Talán a legegyértelműbb dal az albumon, szerintem kevesen vannak, akiknek ne jutna róla eszébe Magyarország, valamint hazánk megsínylett történelme. No és persze társadalmi, politikai vonatkozások és még miegymás sejlik föl a dalban…

Egyébként ténylegesen sokat fejlődtek a srácok. A dallamos részek még dallamosabbak, a szövegek még érdekesebbek, még kifacsartabbak, a kemény részek… hát azok talán nem keményebbek, de technikásabbak. Vörös András különleges és tényleg irodalmi magaslatokba emelkedő szövegeiről sokan sok mindent írtak már, ezért én nem bocsátkozok bele külön elemzésbe. Különben is, az ő dalszövegeiben talán pont az a legjobb, hogy mindenki saját magára formálhatja őket és mindenki úgy értelmezheti, ahogy szeretné. És jó, hogy az írójuk is így gondolkodik erről, ezt több interjúból is megtudhattuk. De az biztos, ha valaki ad időt a dalszövegeinek, tuti sokáig fog neki jelenteni valamit. Akármit is. Előbb-utóbb szívesen fogadnék Vörös Andrástól mondjuk egy verses kötetet, szerintem ilyen formában is nagyot tudna alkotni.

Ugyanakkor a szövegek mellett zeneileg is nagyot léptek előre Ørdøgék. Hatalmasat és nagyon jól szól például a Fényhozó (senki) elején található Salim basszus-szóló, vagy A fele tréfa kezdő groove-jai, melyek szinte szív-remegtetőek. És aztán ne is beszéljünk a Keringő gyermekkórus részeiről. Továbbá még jobban szélesíti a zenei skálát Nagy-Miklós Péter vokálozása az új albumon (pl.: Mintha, Fényhozó (senki), A fele tréfa). Szerintem őt volt a legjobb ötlet behozni, hiszen Vörös András hangszíne kicsit magasabb tónusú és puhább, de akárhogy is, nem olyan széles hangterjedelmet ölel föl. Nagy-Miklós Péter hangja sem mondható teljesen mélynek és több oktávot bejárónak, ugyanakkor az ő karcos, rock & roll-os stílusa nagyszerűen kiegészíti fő énekesük dallamait.

Kiemelendő továbbá a Lángolj nóta a lemez második felében, melyre akarva-akaratlanul is mindenki bólogatni kezd. A sorból ne felejtsük ki az Óriás leszelt, melyben Sali sotetanyag-lp-limitalt-bakelitm basszusa a legerőteljesebben hallatszik ki az egész albumon, továbbá a Søtétanyag legízlésesebb gitár szólóját is ebben hallhatjuk.
A keverés is jobbnak nevezhető az első albuménál, bár nekem azzal sem volt bajom, ugyanakkor többen panaszkodtak a nehézkesen érthető szövegekre. A Søtétanyagon az egyébként teljesen jó karcos, füstös, rock & roll-os hangzást letakarították, leporolták ugyan, de szerencsére nem elég alaposan, így maradt egy kis kosz, de ez által a feeling is jobb. Egyébként az arányok ennek ellenére teljesen megfelelőek és az egész album úgy ahogy van élvezhető. A borító most is kiváló lett és különösen jó, hogy a limitált LP is külön borítót kapott, kapcsolatot teremtve az eredetivel.

Az album utolsó száma, a Sátántangó mind zeneileg, mind szövegileg nagyot üt, ám sokadik hallgatásra sem akkorát, mint a Tíz fekete dalt záró Hajnali állat, főleg az utolsó soraival. Mindezek ellenére az Ørdøg második nagylemezét csak ajánlani lehet főleg azoknak, akik valami másra, valami különlegesre, valami elgondolkodtatóra vágynak. Nem a legkönnyebben befogadható zene ez, nem adja magát könnyen, emiatt talán kisebb tömegeket mozgat meg, ugyanakkor nagyon remélem, hogy a srácok minél többet tudnak koncertezni, ez által egyre több- és több hallgatót tudnak gondolkodásra buzdítani. Talán így egyre többen is fogják átérezni ezeket az ørdøgi gondolatokat.

Írta: Vágány Norbert

 

Tetszett? Oszd meg a barátaiddal \m/