New Wave of Folk Metal Budapest – koncertbeszámoló

Fellépők: E-an-na (RO), Netherfell (PL), Niburta (HU), Dreamgrave (HU)

Helyszín: Dürer Kert, Budapest, Magyarország

Időpont: 2017.05.05.

A svájci Eluveitie által elindított melodeathes, modern metalos, „újhullámos folk metal” Közép-Európában is kitermelte a maga együtteseit. A manapság divatos modern metalt az igazán régi dallamokkal ötvöző zenekarok az elmúlt években elég nagy népszerűségre tettek szert, és közel semmi sem állíthatta meg őket. Részben a stílus ünneplése, részben a Niburta újjáalakulása okán szerveződött meg 3 zenekar és 3 náció közreműködésével a NWOFM. Lengyelországban a Netherfell, Romániában az E-an-na, Magyarországon pedig a Niburta nyújtott a turnésorozatnak otthont, ahol is összesen 7 városban mindhárom zenekar szórakoztathatta a nagyérdeműt. A lengyel és a román kör után, turnézáróként Budapestre is elérkezett a túra, amihez a bár nem folk metal, de szintén tehetséges Dreamgrave is társult.

Nem teljesen illett bele a kezdő zenekar, a Dreamgrave a profilba, de nem bántam, hogy ők is felléptek. Elég összetett és igényes zenéjükre sajnos még nem túl sokan érkeztek meg a terembe, de így is becsületesen lenyomták a programukat. Impozáns színpadi kiállás, szép ruhák (ha már a progresszív metal mellett szimfo-goth elemek is megjelennek náluk), profin összerakott produkció. Egy picit sajnos túl hangosra sikeredett, ami jelen esetben rontott a koncertélményen, mert nem lehetett minden részletet hallani. Reméljük, lesz lehetőségük majd játszani hasonlóan jó technikai feltételek közt, akár hosszabb programot, a saját közönségüknek. Igényes és okos zene, megérdemli a nagyobb hallgatóságot.

A lengyel Netherfell folytatta a sort. Vártam az első külföldi fellépő koncertjét, bár kettős érzéseim voltak velük kapcsolatban. Nagyon jó népi betéteket használnak, amire aztán jön a férfi scream, meg a töredezett gitározgatás. A koncert elég energikusan indult be, szimpatikus volt, és keltette a partyhangulatot, hogy a zenekar minden egyes tagja (talán a dobos nem) egyszerre ugrált a dalokra, és hangulatba hozta ezzel a közönséget is. A kedvencem, a cicivillantós-klipes Kónik zmók volt az a dal, ami leginkább tetszett, és legjobban is vártam, de sajnos csalódást okozott. Teljesen máshogy szólt, mint a stúdiófelvételen, a népi éneket nem hagyták kibontakozni, és a felvételen ketten is énekelnek két szólamban, ehhez képest elég gyenge volt, amit kaptunk. A frontember hörgése ráadásul nem lett jobb, mint a felvételen… A Kónik Zmókon kívül a legtöbb dal nem annyira fogós (a Światło i Cień népi dallama nagyon jó, a refrén is fasza, de a verze egyszerűen megöli a dalt, és ezt nem tudták élőben sem kiküszöbölni). Elég hatásvadásznak tűnt a koncert, a klisés core elemekkel minden dalban, és sokféle torzítással és mindenféle hangeffektel, de a klippszintű ugrálás és mozgolódás tényleg jól nézett ki. A zenekar a közönséget is szinte minden dal előtt moshpitre és circle pitre biztatta, amiből körülbelül semmi sem sikerült, elég kevesen voltunk még akkor ehhez. Egypár dal és elem egész pofásnak tűnt, főként a nyitó, meg a zárótétel (Fire of Demise, ennek a dallama sokáig a fülemben is ragadt), de közötte inkább csak fárasztó volt.

DSC_0899 Nem tagadom, hogy a külföldiek közül az E-an-na koncertjét vártam a legjobban. A Jiana című EP-jüket nagyon megszerettem, és az érkező interjúnk készítésekor is nagyon szimpatikus társaságnak tűntek. Ennek az EP-nek a bemutatójaként szolgált a koncert, ahol a nyolc dal közül hatot el is játszottak. Rögtön a túlvilág-evilág kettősséget bemutató Șivoi-jal kezdtek, ami egyrészt megugráltatta a közönséget, de behozott egy sejtelmes atmoszférát is, a mondandót illusztrálva.

A frontember Andrei Oltean által átadott érzelmek már-már teátrális szintű megjelenítése is súlyosabbá tette a dal „hatásfokát”, és magára vonta a közönség figyelmét.

Ezután a számok többnyire inkább vidámak voltak, kiváltképp a Hora pe furate, amire aztán meg is volt az első moshpit. E-an-náék sokan voltak a színpadon és a hangosítás is meglepően jó volt. Pár hangszer, mint a duda, meg sajnálatos módon harmonika (ami főként a Șivoi leállós részéből hiányzott) nem szólt élőben, ellenben hegedű és a furulya nagyon szépen díszítette a dalokat,  mindent hallottunk, amit kell, és ez főként nagyon jól esett az instrumentális, de nagyon bulis Tinca Popii („this song is about sheep”) alatt. A dal előtt volt egyébként egy wall of death is, bár meg nem tudnám mondani melyik dalra – inkább csak egyfajta jammelésnek tűnt… Nagyon energikus volt a produkció, látszik, hogy a zenekar is élvezte, sőt, nagyon hálásak voltak („we are grateful awesome people like you exist”)

DSC_0927

A kicsit Korpiklaani áthallásos, ámde nagyon énekelhető Codru zárta a koncertet. A refrént adó fülbemászó vidám dallam eléneklésére felhívták a „többi lányt” is a turnétárs zenekarokból, és így Netherfell-Niburta-E-an-na koprodukcióban adták elő a Codru-t. Eléggé megtelt a színpad, ugyanis a Netherfellből többen is feljöttek kelteni a hangulatot. A közönségénekeltetés és tapsoltatás mellett még „jumpthefuckup” játék is volt, sok bulizó emberrel a színpadon, és sok bulizó emberrel a közönségben, nagyon népünnepély jellegű volt így az egész, a leguggolás utáni tömeges kirobbanó party volt talán az est fénypontja.

Végre elérkezett az idő: bemutatkozik a Niburta. Meg ad egy koncertet, bár új dalokkal nem fűszerezi azt, bár valahol jogos, az új tagság még nagyon fiatal, mikor lett volna idejük új dalokat összekovácsolni – bár van, aki számára az újrabemutatkozás új anyag bemutatását is jelenti… na, hát ő most csalódhatott.

Az E-an-nán jó volt a hangzás az első sorokban is, így bíztunk benne, hogy Niburtán is így lesz, de sajnos nem jött be. Horváth Martina énekét és Hormai „Busó” Balázs hörgését sajnos nem annyira hallottuk. Látványilag azonban eléggé ott volt a show, a nagybőgő és a didgeridoo elég jól mutatott a színpadon – nem mindennapi metálkellék. Persze a furulya és a kaval sem, csak ezt azért már megszoktuk a Niburtától, főként, hogy az egyik régi klipes dal és sláger, az Awakening lelkét ez utóbbi adja. Az újabb dalok közül szünetmentesen elhangzott még a ReSet és a Two Faced, továbbá nagy örömömre a Dance of Satyrs. A Niburtakoncert alatt meg ez volt a fénypont, a dal érzelmi töltöttsége miatt – bár a Masala sem egy felületes történet – de ott inkább a klasszikus Másáláá-együttüvöltés tetszett.

Ezek után már csak a bónuszprodukció volt hátra, ahol felcsendült a Forebear’s Dance, sajnos csak felvételről, egy gyors átszerelés után élőben játszva aztán egy össznépi Inis Mona szólalt meg, a new wave-es „atyák” iránti tisztelgésből. A programban előrevetítve csak annyi volt feltüntetve, hogy „meglepetés”, de ezen annyira nem lepődtünk meg :P. Viccet félretéve, eleinte bíztam benne, hogy egy másnemű produkciót fogunk hallani. Aztán ahogy egyre több rész lett elárulva (pl. a koncerten kihelyezett running orderen ez állt – „tribute to the Pioneers of NWoFM”), sejteni lehetett, hogy itt valami „elvejtis” turpisságról lesz szó, de abban azért bíztam, hogy nem az Inis Mona lesz az pont. Értem én, hogy a szcéna egyik legmeghatározóbb dala, és legnagyobb klasszikusa, de mint olyan, pont igencsak elcsépelt is, és enyhén agyonjátszott. Ettől függetlenül aranyos koprodukció volt, megszámlálhatatlan zenész volt a színpadon, és szinte mindenki hangszert vagy mikrofont ragadott, igazi turnézáró örömködés, közös zenélés, és a muzsikusok is egyértelműen élvezték, tehát az eszmei értékét nagyon is éreztem, és ettől függetlenül persze egy jót buliztam meg nosztalgiáztam. Csak na, egy Tegernakô, vagy Bloodstained Ground jobb lett vóna, mint az Inis Móna. Oké, elhagyom a termet.

Összességében egy nagyon jó este volt, szimpatikus az új Niburta, és nagyon örülök, hogy megismerhettem az E-an-nát. A Niburtával nyáron még biztosan találkozunk, de remélem, nem ez volt az utolsó alkalmam a többi zenekarral való bulizásra sem.

Köszönjük az Old Buso Productions-nek!

Cikk: Vica, Dani

Fotók: Farkas Gergő, Niburta FB oldal

niburta

Tetszett? Oszd meg a barátaiddal \m/