Melankolikus metal míting – Insomnium, Tribulation beszámoló

(c) Martina Sestic, http://venia-mag.net/en/,  https://500px.com/rusalka6(c) Martina Sestic, http://venia-mag.net/en/, https://500px.com/rusalka6

Fellépők: Insomnium (FI), Tribulation (SWE)

Helyszín: Dürer kert, Room 041

Időpont: 2018. március 20.

Képek:  Martina Sestic, Venia Mag

Vajon az Insomnium népszerűsége, vagy a terem kis mérete okozta a tegnap esti teltházat? Mindegy is, a lényeg, hogy március 20-án többszáz ember tapasztalhatta meg két nagyszerű északi kiválóság zenéjét.

A svéd Tribulation nyitotta az estet, akik magukat black hatású gothic/heavy metalnak nevezik, ami elsőre kicsit ügyetlennek vagy bonyolultnak tűnhet, de igazából tényleg tökéletesen leírja a zenéjüket. Négy, kifestett arcú ember jelent meg a színpadon, és elkezdték kvázi bemutatni az idén megjelent Down Below c. albumukat. Szerencsére a svédek a dinamikusabb, táncolhatóbb dalokat válogatták össze a bulira, így nem kellett sokat várni, hogy az első sorok bősz headbangbe, bólogatásba kezdjenek.

Nagyon különösen és érdekesen festett mind a négy zenész. Igazi gótos megjelenés, érdekes ruházat, kizárólagosan fekete színben, és minden bizonyossággal mondhatom, hogy a megjelenésük a művészi kifejezés, megjelenítés része volt. Mert ez a show egyben művészet is volt – mind az a füst, a fények, a mozdulatok, az instrumentális dalok, igazi teátrális élményt teremtettek, amit már csak az androgün külsejű gitáros úrhölgy tetőzött be, tánccipőjében igazi tánclépéseket ejtve a színpadon, forogva-pörögve, szállva a színpadon, olykor a saját molinójukat is majdnem lerúgva. A többiek nem voltak ennyire aktívak, ők inkább a produkció különleges hangulatához járultak hozzá pózolásukkal, átélős tekintetükkel.

(c) Martina Sestic, http://venia-mag.net/en/, https://500px.com/rusalka6

(c) Martina Sestic, http://venia-mag.net/en/, https://500px.com/rusalka6

Azt kell mondanom, élőben még jobban szól a zenéjük, mint felvételen, a live produkció bizony sokkal tökösebb, és elképesztő, milyen szuper és telt hangzást tudtak négy zenésszel produkálni. Nagyon örülök, hogy eljátszották a Lament­-et, meg annak, hogy a Lady Death-tel kezdtek, mert az legkiválóbb headbang-téma mindkettő, továbbá biztos vagyok benne, hogy a Nightbound érzelmes dallamait még a Tribulation-t eddig nem ismerő emberek is megjegyezték, megszerették. Ha visszajönnek, nagyon örülni fogok, hisz nagyszerű zene, és az elejétől a végéig profi.

Hosszú várakozás után (hiszen a Satyricon közben a nagyteremben tolta, és sokan mindkét bulira kíváncsiak voltak), és kis színpadigazítással később verge felcsendült a Winter’s Gate eleje, az album nyitótétele, a legelső dal sejtelmes introja. A gigadal egy teljes albumot elfoglal, mondhatni, hogy a Winter’s Gate album azonos a Winter’s Gate dallal. A 2016-os album igazán különleges a zenekar diszkográfiájában (meg úgy egyébként is), egy hosszú történetnek tekinthető, ami különféle, de egy közös témára építkező zenei eszközökkel van elmesélve. A sokféle motívum végül összekovácsolódik, és együtt biztosítanak a hallgatóság számára egy zenei utazást. Mivel az egész dal eljátszásra került, kaptunk lassú, melankolikus, olykor már hátborzongató részleteket, de ugyanúgy kemény, súlyos témákat, headbangre invitáló metalkodást is.

A kvázi hét dalra felosztott Winter’s Gate alatt a színpad nem igazán volt megvilágítva, csak egy kis kék hátfényen át szemlélhettük a zenészek sziluettjét. Úgy gondolom, ez nagyon illett a koncert hangulatához, és az egész szituáció megmutatta, mennyire elgondolkodásra sarkallható is tud lenni olykor a metalzene, akár egy élő buliban is. Nem szeretném „dalról-dalra” bemutatni az élményt, ez valami olyasmi, amit át kell élni, ott kell lennie, meg kell tapasztalni ezt a csodálatos és különleges élményt.

A Winter’s Gates rész után a zenekar a „vidámabb” dalok felé fordult, már ha lehet ilyesmit mondani az Insomnium zenéjéről. Őszintén szólva, nem voltam teljesen elégedett a set második felével, ugyanis erősen az utolsó előtti albumra, a Shadows of the Dying Sun-ra koncentráltak, csak úgy, mint az előző, Ensiferummal közös bulijukon pár évvel ezelőtt. Szóval az album nagy részét már hallottuk is, plusz én nem vagyok túl nagy rajongója ennek a korongnak. Lehet Markus Vanhala érkezése is tehet róla, de a SOTDS hangzása vagy túl populáris, vagy túl lágy, de semmiképp sem a klasszikus Insomnium témákat vonultatja fel. Az persze nem baj, ha egy zenekar változik, de engem soha nem tudtak ezek a dalok megfogni – bár ezzel valószínűleg egyedül vagyok, a közönség nagyot bulizott az Ephemeral-ra és a While We Sleep-re is.

(c) Martina Sestic, http://venia-mag.net/en/, https://500px.com/rusalka6

(c) Martina Sestic, http://venia-mag.net/en/, https://500px.com/rusalka6

A zenekar is úgy tűnt, élvezi a bulit, a frontember Niilo inkább hergelte a közönséget, kiabálásra, csápolásra, bulizásra bíztatott minket (meg hogy legyünk jobb közönség a lengyeleknél, a következő bulin meg majd gondolom nálunk kell jobbnak lenniük), Markus pedig bohóckodott, hülyéskedett, rohangált, folyamatosan a monitorra fél lábbal felállva szólózott (hibátlanul, gyorsan, ügyesen), ha kamerázót, fényképezőt vett észre, belevigyorgott meg mutogatott a lencsébe, és megnevettetett minket. Jó volt látni, hogy elemükben vannak, élvezik, annak ellenére, hogy valószínűleg ugyan azokat a dalokat játsszák el minden este, sőt, gondolom, hogy a Winter’s Gate 35 percének szünet nélküli lejátszása is elég embert próbáló feladat lehet, de az Insomnium szuperül teljesít. Azért az old-school fanoknak is volt minek örülnie, nagyon jó volt élőben hallani a Mortal Share-t és a Down With The Sun-t.

Az Insomnium nem okozott csalódást, az egyik legjobb létező melodic death metal zenekar, és ezt most is bizonyították – aki nem nyakfájással ébredt ma reggel, valamit rosszul csinált! :)

Írta: Vica

Tetszett? Oszd meg a barátaiddal \m/