„Megtaláltam a helyem” – Interjú Rieckmann Tadeusszal (Týr)

A készülődő Týr album kapcsán beszélgettünk a német származású Rieckmann Tadeusszal, akit a magyar közönség a Dalriada dobosaként ismerhetett meg, azóta pedig már több formációt is bejárt. Beszélgettünk országokról, nyelvekről, utazásokról, bálnákról, és persze Tad legfontosabb metal projektjeiről is. 

Nemrég mutattátok be a Fire and Flame című dalt az érkező Hel című albumról. Ennek az albumnak az írásában már te is részt vettél?

A dallamok, illetve a riffek írásában nem, a dobírásban igen. A dalokat készen megkaptam, és megkértek a többiek, hogy írjak rá dobot.

Mennyire jellemzi a single a következő album egészét?

Szerintem elég erőteljesen. Viszont az elmúlt hetekben forgattunk két klipet két olyan dalra, amelyek pont a lassabb irányát mutatja be a lemeznek. Összességében viszont a Fire and Flame elég jól hozza azt az irányt és azt a stílust, amit ezzel a tizenhárom dallal képviselünk. Egy kicsit metalosabb, heavy metalosabb, mint az eddigiek. Mármint jó értelemben véve heavy metalosabb, nem a magyar szitokszó-értelmében. Klasszikus értelemben vett heavy metal lemez a Hel, és azt kell mondanom, elég jó lesz!

Szép festői környezetet találtatok Szlovéniában a klipforgatásra, miért pont erre a Mihaszna Filmre esett a választás? Bodor Máté (Alestorm) szerepe mi volt?

A Mihaszna Filmes kapcsolat természetesen még a Dalriadás időkből volt meg, ha jól emlékszem, legalább három klipet forgattunk velük. Az első pillanattól fogva Nagy Viktorral, aztán később Lerch Petivel is nagyon jól megértettük egymást, nagyon jól kijöttünk, és baráti viszony alakult ki köztünk. Kreativitás szempontjából is elképesztően hozzák a színvonalat, rájuk bármilyen körülmények között rábíznám a továbbiakban is a klipforgatást. Ezért is vetettem fel Heriéknek (Heri Joensen, ének, gitár), hogy itt van ez a két nagyon kreatív és profi srác. Megmutattam, hogy miket csináltak eddig magyar, illetve akár külföldi zenekaroknak is, nekik pedig tetszett, úgyhogy küldtünk egy tervezetet a Metal Blade-nek is, hogy ők is rábólintsanak. Elég nagy kihívás volt egyébként ez az egész, mert egy hetünk volt arra, hogy két klipet leforgassunk. Az egyik egy image-klip lesz, a másik pedig egy sztoris. Szlovéniával mint helyszínnel ők álltak elő, azt mondták, hogy szeretnének valami nagyon télies, hegyi környezetet varázsolni a klipbe. Akármennyire is szép, télies volt itthon is a táj, az a kulissza, amit egy-két jelenetben majd látni lehet, itthon azért sajnos nincs meg. Ugyanakkor nemcsak Szlovéniában forgattunk, hanem Lillafüreden is, méghozzá egy barlangban! Elég epikus lett! Bodor Máté mind Viktoréknak, mind nekünk haverunk, és befért még a kocsiba, segített pakolni! (nevet)

Tudnak már a feröeriek magyarul káromkodni és sört rendelni?

Természetesen! Sört rendelni egyébként annyira nem, mert ők annyira nem szeretik a sört, viszont Gunnar, a basszerosunk (Gunnar Thomsen – a szerk.) kiválóan káromkodik, és olyan hanglejtéssel, és olyan megvető meggyőződéssel tudja mondani, hogy “Kösz, bazmeg!”, igazán figyelemreméltó! (nevet) Nagyon jó fülük van a nyelvtanuláshoz is (természetesen), ami nem csoda azért, zenészek esetében.

Vörös Attilával nem szívatjátok őket, hogy kizárjátok a beszélgetésből?

Csak annyira, mint ahogy ők is minket. Egyébként ezzel nincsen probléma, angolul vígan elbeszélgetünk egymással, közben meg tanulunk egy kis feröerit, egy kis dánt, megy ez!

 

Mi a véleményed Heri bálnavadászos harcáról, pláne vegetáriánusként – ha jól tudom, az vagy.

Igen, az vagyok 1988 óta. Szerintem nagyon fel lett fújva, főleg a Sea Shepherd által. Ők valójában teljesen rossz kapukat döngetnek. Az egész bálnavadászat, ami a Feröer-szigeteken zajlik, az nem kereskedelmi célú. Egyébként sem úgy megy, kimennek az óceánra, és ott összevadásszák őket, hanem amennyiben a szigetek közelébe érnek a bálnák, és sikerül olyan gyorsan reagálniuk az ott lakóknak, hogy öbölbe tereljék őket, akkor áll fenn a lehetőség arra, hogy levadásszanak néhány egyedet. Tehát az egész vadászat egyrészt a számok alapján fenntartható – az a bálnafajta, amire ők vadásznak, az egyáltalán nem veszélyeztetett, becslések szerint 700-800 ezer egyed van csak az észak-atlanti régióban, és nem is csak ott fordul elő ez a faj. Harmadrészt nem kerül boltokba a hús. Azok, akik részt vesznek a vadászatban illetve a feldolgozásban – Heri is csupán a feldolgozásban vesz részt, és nem a vadászatban, ezt is nagyon sokan félreértik, és kapjuk a mindenféle “bálnagyilkos” üzeneteket – azok között, valamint a családok között szétosztják a húst. Ezt akár egy itthoni disznóvágással lehetne összehasonlítani. Aki azt mondja, hogy „de hát a bálna sokkal okosabb”, az igazából álszent kijelentést tesz, hiszen a disznó is, meg a marha is intelligens állat. Mint ahogy az is álszent dolog, hogy valaki határt húz, hogy melyik állatot szabad megítélése szerint megenni, és melyiket nem..

Milyen volt Szibériában turnézni? Hatalmas megtennivaló távok, dermesztő hideg. Milyen ott a fogadtatás, hisz sokkal kevesebb koncert zajlik náluk…

Hűvös volt, tényleg, ezért is vettünk usankát! (nevet) Leghidegebb Novoszibirszkben volt, a –-31°C elég hideg. De a fogadtatás az remek volt, legfeljebb az utolsó bulit leszámítva. Habarovszkban, ami alig ezer kilométerre van Észak-Koreától (de voltunk közelebb is, Vlagyivosztokban), viszonylag kevesen voltak, az összes többi bulin viszont nagyon jó számokat produkáltunk, és nagyon jó volt a hangulat is. Kazahsztánban most voltunk először, mindkét buli nagyon jó volt, főként a második. Almati egy egyetemi város, és szétszedték a házat, annyira imádták az egészet. A távok… Emlékszem, amikor legelőször játszottunk Moszkvában a Dalriadával, akkor jöttek oda hozzánk a buli után, hogy megköszönjék a bulit, stb. Kérdeztük, hogy honnan jöttek, mondtak valami olyan Oblasztyot, amit nem tudtam megjegyezni, de kérdeztem, hogy milyen messze van. Válaszul mondták, hogy áh, nem volt messze, három nap volt vonattal. Mi meg néztünk rájuk, hogy ez nektek megéri, ők meg, hogy hát persze!
Mi is mentünk Omszkból Kazahsztánba, tizenhét óra volt vonattal, és ez még nem is volt hosszú út. Hatalmas ország, az ember fel sem fogja… Amikor visszanézed, hogy két hete Szentpétervárott játszottál, most pedig Vlagyivosztokban, és a kettő között ott van egy egész kontinens… Elképesztő távolságok.

Akkor sokszor nem is repültetek, vagy buszoztatok, hanem vonatoztatok is?

Igen, vonatoztunk háromszor talán.

Minden cuccal nektek kellett vonatozgatnotok?

Azért a helyi promoterek segítettek, de ilyenkor valóban nagyon gazdaságosan kell pakolni. Repültünk is sokat, kisbuszoztunk, de azt csak ilyen 200-300 kilométeres távokra.

Az új album vagy ötféle eltérő bakeliten fog kijönni, nektek ebbe van valami beleszólásotok, vagy ilyenekről a kiadó hoz döntést?

Tudtommal ezt a kiadó intézi, mármint a bakelit dizájnját, a bakelit ugyan azokat a dalokat tartalmazza. Mi bólintunk rá, hogy akarunk-e bakelitet vagy sem. Én évek óta akartam, hogy jelenjen meg zenénk bakelitformátumban, már a Dalriada alatt is, csak hát nem éri meg sok esetben. Viszont itt most meg lehetett csinálni, és nagyon örülök, hogy kábé a tizenkettedik, tizenharmadik lemez, amin játszom, végre bakeliten is megjelenik.

Igen, mindenféle eltérő dizájnú, szuperlimitált kiadás lesz majd kapható.

Igen, most írom épp alá az ezer autogramkártyát, amit minden egyes ilyen szupercsomag mellé raknak, szép elfoglaltság! (nevet)

Az ilyeneket aztán egymásnak postázgatjátok?

Igen. Még az is lehet, hogy elvisszük a hajóra (a 70000 Tons of Metal fesztivál – a szerk.), és ott a többiek aláírják, de valószínűleg nem akarnánk ott foglalkozni ezzel.

A kórusénekben Týr-tagként, élőben vagy stúdióban részt veszel, nem angol nyelvű szöveg esetében?

Igen, részt vettem egy vagy két dalban az új lemezen, az egyik feröeriül hangzik el. Élőben is szeretnénk, persze, csak odáig még nem jutottunk el, hogy ezt rendesen be is gyakoroljuk, de hosszútávon mindenképp ez a terv, hogy mind a négyen kivegyük a részünket a kórusénekből.

Jó kis feröeri nyelvtanulás, izgalmas beszédhangokkal… 

Hát, Istenem! (nevet) Civilként nyelvész vagyok, tehát igazából jó kis kihívás. Nagyon izgalmas, nagyon földönkívüli egy nyelv a feröeri, jól hangzik, nagyon szép csengése van.

Csendben van a Sunwharf is, de azért ugye még nem kell halott projektként tekinteni rá?

Halottként még nem, viszont jegelve van. Szabó Tomi, akivel együtt kezdtük ezt el még anno a Wedge formáció utódjaként, egy másik felállásban nyomul, de teljesen jogosan, mivel egyszerűen már nem bírtam annyi időt szentelni a Sunwharfra. Így végül azt mondtuk, hogy valameddig ezt felfüggesztjük, de igazából írtunk egy lemeznyi anyagot, és szerintem egész jó dalok születtek, szóval nincs elfeledve.

Egyszer azt mondtad, majd elmondod, mit szimbolizál a Sunwharf jelentése…

Ez egy szimbolikus kikötő, ahonnan tapasztalatszerzési útra indulhat el az ember, mondhatni a lehetőségek kikötője. Amikor ezt kitaláltam, abban az időben kezdett körvonalazódni, hogy valójában mit is akarok kezdeni az életemmel, merrefelé tovább. Kellett nekem is egy kiindulási pont. Ha ez a kiindulási pont már megvan, akkor onnantól teljesen mindegy, hogy merrefelé indulsz el, ameddig meg vagy győződve arról, hogy az az irány a neked való irány. Ezt szimbolizálta nekem annak idején a Sunwharf – egyféle kapaszkodó.

El tudod még magad képzelni magyar zenekarban valamikor?

Persze, nekem nincs problémám azzal, hogy magyarokkal játsszak együtt, lásd itt van most Atti is velünk. A Dalriadával eljött az a pont, amikor el kellett dönteni, hogy mit is akarok ezzel az egész zajongással-zenéléssel. Már jó pár éve többet akartam turnézni, többet akartam úton lenni. Teljesen megértem, hogy voltak, akik a zenekarban maradtak, és akik azt mondták, hogy ők a családra, melóra szeretnének fókuszálni, és nekik elég az a fajta koncertezés, amit addig toltunk éveken keresztül – hétvégenként, illetve néha egy-két hosszabb, max. öt-hat napos megmozdulás. Ezzel semmi baj nincs, csak nekem ezek a körülmények kicsit kezdtek kevesek lenni, és az sem titok, hogy maga a zene sem volt soha a szívem csücske. Szerintem mindketten jól jártunk – ők is azzal, hogy friss vér érkezett a zenekarba, én meg azzal, hogy eljutottam oda, amit igazából el szerettem volna a zenéléssel érni.

Most érzed úgy, hogy megtaláltad a helyed?

Abszolút. Rengeteg új lehetőség is nyílt azóta. Egy-két olyan emberrel is dolgozom együtt, akikkel az elmúlt két-három évben turnéztam. Például van egy kétszemélyes projektünk egy Seattle-i gitárossal, meg van egy lett srác, akivel szintén együtt zenélünk… Szóval nagyon sok fajta lehetőség van még a Týr-en kívül is, de ezt is mind a turnézás hozta magával.

A volt zenésztársaiddal milyen a kapcsolat?

Igazából olyan, mint azelőtt. Van, akivel komplexebb, kicsit nehezebb, és van, akivel olyan, mintha nem történt volna semmi. Néha írunk egymásnak, néha dumálunk, amikor Sopronban vagyok, akkor leülünk sörözni. Harag a részemről abszolút nincs.

Szándékosan emelted ki, hogy a részedről?

Vannak olyan dolgok, amikről lehet, hogy még érdemes lenne beszélni, de lehet, hogy annak az ideje még nem jött el. Nem tudom, hogy van-e valaki, aki haragszik rám a zenekarban… kétlem egyébként. Szerintem ők is el vannak foglalva azzal, hogy továbblépjenek a saját útjukon.

Hiányzik a Dalriadás közeg?

Én amit mindig is, az elejétől fogva imádtam a Dalriadában, az az együtt való zenélés volt. Amikor színpadon voltunk, akkor bármilyen nehéz időszak lehetett a zenekarban, a színpadon ez mind nem számított. Ott belepusztultunk abba, amit csináltunk, és az valóban olyan volt, hogy minden egyes buli megismételhetetlen energiával töltött fel. Amikor beszálltam a Týrbe, először azt gondoltam, hogy ez nem lesz meg újra, de az az igazság, hogy most, hogy a Týrben is beszélhetünk stabil felállásról, egyre inkább kezdem azt érezni, hogy megvan ez a fajta összhang, és szoros zenei, és természetesen baráti kapcsolat is.

Gondolom velük nem annyira tudtok eljárni sörözni, főként csak a kötelesség hoz titeket össze?

Igen, de vannak már ezzel kapcsolatos tervek, lehet, hogy majd hosszútávon ez változni fog. Tehát nemcsak akkor találkozunk, amikor koncert van, de erről egyelőre még nem beszélnék. Mindenesetre azért is volt érdekes, mert én annak idején csak beugró dobosként kezdtem, ami aztán megváltozott.

Ha nincs a Týres felkérés, ma még a Dalriadában lennél, vagy egyébként is megszületett volna ez a döntés?

Nem, megszületett volna mindenképpen. Nem azért szálltam ki, mert a Týr-től kaptam egy lehetőséget. Igazából az, hogy főállású Týr-dobos legyek, csak sokkal később lett, akkor már rég kiszálltam a zenekarból. Egyszerűen a körülmények már nem feleltek meg annak, amit szerettem volna a zenéléssel elérni, és ezért muszáj volt kiszállnom a Dalriadából. Az, hogy aztán jött a Týr-es felkérés, igazából megkönnyítette a döntést, természetesen. De magát a döntést addigra már meghoztam.

Előkészítetted a bejelentést, vagy felvezetted és nem hagytad meg sokkolásnak?

De, szerintem de. Mondjuk szerintem Andris (Ficzek András, Dalriada – a szerk.) például már sejtette egy ideje, de azért volt, aki azt hitte, hogy hülyéskedek, és nehezebben fogadta el.

Elképzelhető még közös produkciótok?

Nem tudom, én nem zárkózom el ettől. Tukmálni nem fogom magam, de én nem mondom azt, hogy erre semmiféle lehetőség vagy esély nincs..

Te is felléptél a Dimebag megemlékező bulin – ha jól értesültem, ez egy sokszereplős zenészes összefogás – neked mi volt a szereped és milyen volt a bulin?

Én pisztrángokkal zsonglőrködtem a színpadon egy Spongyabobos zoknival a tudjukmimen! (nevet) Nem, doboltam természetesen.

Énekelhettél is volna…

Nem, doboltam, három dalt, a korai lemezekről.

A te szemszögedből milyen volt a buli, akár a színpadról – meg gondolom a többieket is megnézted.

Megnéztem, persze, nagyon jó móka. Én az ilyen vendégszerepléseket azért nem szeretem annyira, mert amikor az ember csak egy vagy két dalra megy fel, alig melegedik be… Akkor már jobb, ha egy teljes programot tol le, nyolc-tíz számot. De szerintem egyébként jó volt, az a formáció nagyon együtt volt, és az egész nagyon feszes volt.

Mi volt az eddigi legjobb hely, ahol felléptél, és hol szeretnél még?

Nagyon szerettem játszani természetesen a Feröer-szigeteken, oda vissza is megyünk idén. Persze ez Heriéknek nem nagy ügy, olyan, mintha én Sopronban lépnék fel, de nekem nagyon tetszett. Norvégiában a Midgardsblot nevű fesztivál is nagyon hangulatos volt, és természetesen a nagy fesztiválok, mint Hellfest, Graspop, baromi jók. Amikor az ember tizenakárhányezres tömeg előtt játszik, akár délután háromkor is, az már egy kicsit más élmény. Természetesen, amikor 2017-ben mentünk a hajóra, a 70 000 tonnára, azt azért nem felejti el az ember, de oda meg most megyünk vissza. Én egyébként bármilyen bulinak, fellépésnek, klubbulinak, vagy fesztiválnak egyaránt nagyon örülök, nem tudom elégszer kihangsúlyozni, hogy imádok turnézni.

Köszönjük szépen! 

Készítette: Vica

Képeket készítette: Lerch Péter

Tetszett? Oszd meg a barátaiddal \m/