Különböző nemzetek, hasonló értékek – Lagerstein (AUS), Bucovina (RO), Ymyrgar (TUN) koncertbeszámoló

arabok1

Fellépők: Lagerstein (AUS), Bucovina (RO), Ymyrgar (TUN), Kylfingar (HU)

Helyszín: Dürer kert kisterem, Budapest, Magyarország

Időpont: 2017.08.28.

Nem első alkalom, hogy egy nagyon színes felhozatalú koncertestet hoz össze az Old Buso Productions szervezősége, ezalkalommal az Asgaardian Events-szel karöltve. A napokban turnézik Európában az ausztrál Lagerstein, a tunéziai Ymyrgar és a román Bucovina, kár lett volna, hogyha Budapest ebből a nagyszerű körből kimarad. Sajnos a koncertet csak egy hétfői napra sikerült összehozni, de ehhez képest a Dürer kert kisterme nem tűnt eltúlzottnak, kellemes nyárvégi mulatság jött össze így is.

A külföldi fellépőknek a helyi Kylfingar melegítette be a színpadot. A csapatról már elég sokszor olvashattatok hasábjainkon, de a jelenlegi koncert egy kicsit eltért az eddigiektől. A csapat dobosa nem tud részt venni az őszi koncerteken, ezért a színpad most másabb képet mutatott, és így a produkció is rendhagyó volt. Mondhatnánk, hogy mindig van minek örülni, mert így közeli stúdióminőséget kaphattunk, a billentyű mellett a dob is felvételről ment, néha kicsit furcsa is volt, hogy a szabályszerű kalapálás nem egyezett a koncerthangulattal. Ez persze senki kedvét nem szegte, ment a hejjegetés a különféle dalokra, és a mély headbang a lassabb Helheim-ra, na meg persze a poénkodás, ha már olyan jó kis családias hangulat volt. „A következő dal a lányoknak szól!” „Acélszíííív!” „Nem a buziknak…” Jó kis bemelegítés volt a Kylfa showja, a magyar vikingek után pedig színpadra léptek a… tunéziai vikingek…

Végül is viking témájú folk metalt mindenkinek szabad játszani. Nagyon érdekes, és egyben furcsa is volt, mi viszi arra a tunéziai srácokat, hogy ilyen zenét játsszanak? Mindenestre tényleg nem mindennapi kép volt az arab urakat csizmákba és bőrökbe öltözve Odinról énekelve látni. Nemcsak ez volt annyira feltűnő a színpadon, hanem az is, hogy marha sokan voltak. Konkrétan hét tagot sikerült összeszámolnom, ami többhangszeres folk metal zenekaroknál annyira nem hatalmas szám, de azét ezen a kis színpadon nagyon sűrűn álltak a zenészek – kerülgetni is kellett egymást, hogy mindenkit lásson legalább egy kis időre a közönség. Nagyon jól teljesítettek és lekötötték a hallgatóságot, az egyik srác, bár vagy 3-4 furulyán játszott felváltva, nem kapta meg az összes figyelmet, ugyanis sokszor a szemünk inkább a hegedűsre irányult, akinek hatalmas göndör loboncába a beleélősebb headbangeléseknél rendre beleakadt a vonója, de hát kitérdekel… 😀

Zenéjük jól összerakott, ám nagyon klisés folk metal volt, bár azért a hajas harcolások mellett a  furulya-szólógitár csatát kellemes volt nézni. Jól bemutatkoztak a fiatal arab srácok, de a végére már kezdett picit unalmassá válni a buli, igencsak hasonlítanak egymásra a dalaik, de legalább a konstans jó hangulat megvolt a Ragnarökről és egyéb történésekről szóló dalok közben. Egészen addig, amíg ráadásként el nem játszották az Eluveitie Inis Monáját, amivel gondolom főként kedveskedni akartak a közönségnek, és játszani valamit, amit mindenki ismer, de én speciel úgy érzem, hogy kicsit ellentétesen sült el ez a dolog – igazából ez az a dal lehet, ami már szinte mindenkinek a könyökén jön ki, és nem feltétlen örültünk ennek a lezárásnak, főleg ennek a felturbózott verziónak. Persze nem lehet a srácokra haragudni, mindenképpen értékelendő a pozitív szándék.

Színpadra lépett végre az általam leginkább várt formáció, a román Bucovina, akiknek a zenéjét kb. a román Dalriadaként is lehetne jellemezni, így nem is csoda, hogy az elmúlt 1-2 év során nagy kedvenceimmé váltak. Sajnos ők sem kaptak túl sok műsoridőt, pedig ezeket a gonosz ábrázatú, ám valójában nagyon kedves őszülő bácsikat még elnéztem volna egy darabig. A Luna Preste Varfuri és a Carari in Suflet egy nagyon erős indítás volt, és amint belecsaptak a lecsóba, mindenfelé lobogó hajakat lehetett látni. Elég kommunikatív volt a zenekar, elmondták, hogy nagyon jó végre először Magyarországon játszani, és hogy tejóég, a következő dal el sem hiszik milyen régi, vagy hogy a következő dal a hegyekről szó, és képzeljétek, a következő is! Ha valakit esetleg már fenyegetett a folk metal túladagolás veszélye, biztos nagyon örült annak, hogy eltolták a blackesebb Sunt munţi şi păduri c. dalt is még a 2006-os albumukról. Akinek pedig nem volt elege, biztosan nagyon szívesen ugrált a Mestecanis-re. A Duh és a Spune tu, Vânt kicsit leültette a bulit, de az előbbi beharangozása nagyon lélekelemelő volt – a bennünk rejlő szellem, nemzetiségek ide vagy oda, összeköt minket!

Lezárásként jött az ausztrál Lagerstein, akik először még az Alestorm előzenekaraként érkeztek Budapestre, most másodszor pedig szintén nem otthonról jöttek, hanem csak a szomszédból. A csapat a turné során pár hónapot Budapesten töltött mint főhadiszállás, és innen turnézgattak – egyikük még a magyar igazolványát is kész volt megmutatni. Persze nem emiatt tetszett a bulijuk, hanem a féktelen baromkodás, a szuper dallamok, és a nem mindennapi kinézet miatt. Igazi vidám hangulatot teremtettek a koncertterembe annak ellenére, hogy a közönségből szinte mindenkitől hallottam, hogy reggel 5-6-7-8 magasságában kell kelnie, és megy majd munkába, de a legtöbben legalább az elejét megnézték a Lagerstein bulinak, és aki végig maradt, biztosan nem bánta meg a másnap viszontagságai ellenére sem. A nagyon karizmatikus énekes folyamatosan crew-nak szólított minket, tényleg mintha mi lettünk volna a kiskalózok, a hangulatot pedig továbbemelték a beer bong körbeadásával, vagy csak simán a sörrel locsolással.

Az ausztrálok is heten voltak a színpadon (és bármilyen meglepő, nem fejjel lefelé!), és ők sem nagyon fértek el egymástól, bár rajtuk aztán kicsit sem az látszott, hogy a heringparti zavarná őket, hanem mindenki megtalálta a helyét, és még hangulatosnak is tartották, csak úgy, mint a közönség. Sorra jöttek a jobbnál jobb számok, a Pirate Music Piracy, Drink the Rum, Down the Hatch (amire hatalmas pogó alakult ki), és még a zenekartagok is beugrottak, hogy szépen lassan a frontember Cptn. Gregarrr mögé besorakozva egy nagyon táncolós, sikongatós, jóféle circle pit alakulhasson ki, amibe a jelenlévő Ymyrgar tagjai is becsatlakoztak, és a German Fun Times végére körülbelül az egész terem körbe-körbe rohangált. Nemcsak vadulásról szólt persze az este (bár főként arról). A zenekar által nagyon szépen összehozott földre leülés bár egy iszonyat klisés momentum, de így is, amit a Drink ‘Til We Die alatt összehoztak, az egyik legszebb koncertélmény az egész évben. Több zenekartag is lemászott a színpad elé (most nagyon jól jött a kisterem, a kordon hiánya, az alacsony színpad), ki-merre leült a közönség köré, mi pedig körülültük őket, és együtt énekeltünk és csápoltunk.

Összességében egy nagyon kellemes hétfő este telt el a Dürer kertben a folk metal jegyében, minden zenekar többször dicsért minket, hogy mennyire menő, hogy hétfőn itt vagyunk, és minden ellenére bulizunk – de hát ilyen jó talpalávalóra nem lehetett nem bulizni!

Írta: Vica

Képek: Dani

18119171_1831722590482323_7436389942066078809_n

Tetszett? Oszd meg a barátaiddal \m/