Idén a március 15 core-ünnep is volt

Szerkesztőségileg nagyon imádjuk ezt a márciust, jobbnál-jobb koncertekért járhatunk haza a Barba Negrába, meg a Dürer kertbe, és a metalvonat még nem állt meg: elérkezett hozzánk a német Heaven Shall Burn záróturnéja, és egyben az August Burns Red lemezbemutatója, amely kapcsán érdemes megjegyezni, hogy a Phantom Anthem a 2017-es Metal.hu Awardson bizony az év legjobb külföldi lemeze címet nyerte el. A turnéra még két stílusbeli zenekar, az ausztrál In Hearts Wake és az amerikai Whitechapel is elkísérte őket, így nemzeti ünnepünk éjjelén négy metalcore együttest tekinthettünk meg. Nem túl gyakran csíphetünk el metalcore bulikat Budapesten, így a teltház borítékolható volt, és már az első zenekar alatt jó kis mozgolódás indult be a küzdőtéren.

Bár az In Hearts Wake-nek sikerült csehül köszöntenie a közönséget, de ők legalább az országot nem tévesztették el, sok szeretetet kaptak a nézőseregtől. Azt hiszem, megfigyelhető, hogy a metalcore közönséget inkább fiatalabbak alkotják, és mindenképpen alacsonyabb az átlagéletkor, mint egy “sima” metalbulin, talán ez is okozhatta azt, hogy tényleg az első taktustól kezdve ment a bősz bólogatás a küzdőtér közepén. A második dalra ki is alakult az este első moshpitje. A zene és a közönség összjátékában nagyon szuperül meg lehetett figyelni, miként hat a zene – pontosabban annak a hiánya, tehát a kis beékelt szünet – a közönségre, ugyanis a legvadabb ugrálások mindig a kis másodpercnyi szünetek után indultak be. Jó érzékkel válogatták össze a srácok a setet, nem is bemelegítő bandának, hanem főfellépőnek érezhettük őket, max egy kis kivétellel – Kyle Erich, aki a vokálokat szállította az öblös hörgések közt, még csiszolhatná egy kicsit a hangját, ugyanis több ponton is hamiskás volt sajnos.

A Whitechapel sem tökölt sokáig, és színpadra lepésük pillanatától kezdve megőrült a közönség. Azért jó azt látni, hogy a népszerű thrash-power-folk-melodeath volnalon kívül a metalcorenak is van közönsége hazánkban. Pikk-pakk moshpit keletkezett itt is, és elég hamar a levegőbe is kerültek az első crowdsurfre vállalkozó emberek. Mondjuk nem is csoda, hisz az I, Dementia számmal kezdték a koncertet, ami elég komoly adrenalinbombát dobott a fanok közé. Olyanoknak, akik esetleg kevésbé, vagy egyáltalán nem ismerik a zenekart, biztos nem ez a koncert volt az, ami változtat a helyzeten. Hangosítás téren voltak gondok a produkcióval, és sajnos ez a probléma olyan méreteket öltött, hogy az avatatlanabb füleknek csak zörgés és katyvasz volt érzékelhető. Sajnálom a dolgot, mert olyan érzésem van, hogy emiatt valami tök jó koncertről, élményről „maradtunk le”.

Ha a koncert nem is, az átszerelések alatt játszott dalok jól szóltak, sőt igen feltűnően, az este témájától fényévekre álló dalok csendültek fel. Persze a közönség sorai között ennek inkább viccfaktora volt, mert két pogó között tök jó Micheal Jacksont énekelni. Na de volt még itt True Survivor, Never Gonna Give You Up, Scooter és hasonlók.

Számomra az August Burns Red volt az este legjobban várt zenekara, ugyanis a frissen megjelent  Phantom Anthem albumuk nálam/nálunk vitte a prímet 2017-ben. Már a nyitán is igen erősnek igérkezett, mert a King of Sorrow-val kezdtek. Viszont már itt gyanús volt, hogy ismét nem stimmel valami a hangzás terén. Sajnos ez a gyanú beigazolódott a harmadik szám alatt… A The Frost szerintem a zenekar egyik, ha nem a legjobb dala, de teljes mértékben kivehetetlen volt az első pár sorból. Már a sampler része se működött, és csak onnan tudtam felismerni a számot, hogy ez ébreszt minden reggel… Mondjuk azt meg kell hagyni, hogy Jake Luhrs énekes mesterien hergelte a közönséget, és nagyon jó hangulatot generált. Látványos és jól kivitelezett volt a színpadi produkció. A mikrofonpörgetéseknél példáult rendesen oda kellett figyelni, hogy az első sorokba nehogy fejbeverjen valakit. A koncert egyharmadánál visszavonulót kellett hogy fújjak, mert nem akartam elhinni, hogy ennyire semmit nem lehet kihallani a koncertből. Sajnos csalódnom kellett, mert a klub hátsó részében is borzalmason szólt az ABR. Az Invisible Enemy dalba is csak néhol tudtam becsatlakozni, ahol éppen elkaptam valami ismerősnek tűnő ritmust. Sajnos a koncert ebben a hangulatban ért véget és hagyott maradandó sérülést. Bár ezt lehet azok is elmondhatják magukról, akik a küzdőtéren voltak, mert az egyértelműen látszott azért, hogy a keményfanok nagyon jól érezték magukat, és nonstop moshogattak.
Nem tudom ki okolható ezért a problémáért, de szerintem nem is fontos ez, inkább az legyen szem előtt, hogy többé ilyen ne forduljon elő, mert ez így ebben a formában közel vállalhatatlan volt, bármennyire is rosszul esik ezt kijelentenem.

Csalódottság ide vagy oda, még azért hátravan egy Heaven Shall Burn koncert, ami azért kárpótolni tudna. Összességében még ha nem is 100%-osan kárpótolt, de rengeteget javított az este megítélésén. A hosszú szünet előtt álló banda nem volt rest, és egy igencsak best of setlistet hozott el nekünk, tizenöt dallal. Ráaádásul még magyar vonatkoztatása is volt a bulinak, mégpedig Bodor Máté miatt, aki beugrósként segítette ki a zenekart. A srácok a Downshifterrel kezdtek, és azt kell hogy mondjam, hogy még MINDIG voltak gondok a hangosítással. Jobban állt már a helyzet, de még továbbra sem lehetett hallani rendesen a dallamokat. Bár lehet ez csak az első sorokban jelentkezett. Apropó első sorok. A Heaven Shall Burn hozott magával egy kis kiegészítést is a koncertre, pár igen erős reflektor személyében, amik a színpad közönség felöli szélén kaptak helyet a füstgépekkel egyetemben. Ezen szerkezetek rendeltetése az volt, hogy függönyszerű fényhatást adjanak a zenészek elé. Hát ezt sikerült is tökéletesen megoldani, viszont ezek a reflektorok kifelé, a közönség felé is mozogtak, pont szemmagasságban (nekem legalábbis, aki 195 cm magas). És hát elég gyakran zúdítottak eme masinák olyan mértékű fotonnyalábot a fotósok és az elsősorozók retinájába, hogy valószínűleg még a tarkójuk is sárgán világított. Na meg, ha ezt a fénykoncentrációt direktbe, 20 centiről kapod telibe fényképező lencséjén keresztül, ne lepődj meg, ha percekig folyik a könnyed és foltokat látsz. Na de miután visszatért a látásom és hátrébb soroltam az akkor már közel teltházas nézőseregben, kiderült, hogy sikerült rendbehozni a hangzást. Hát, ideje volt…

A Negra nem egy húdenagy hely, de most több helyen is alakult ki moshpit, és rendszeresen biztosítottak munkát a biztonságiaknak a crowdsurfölő rajongók. A koncert felénél már kezdte mindenki elveszteni az eszét és transzba esni a koncert hallatán. Hátul már a pultra is álltak fel emberek, és páran még a galéria oszlopaira is felmásztak, hogy jobban lássanak. Ritkán látni ennyire felspanolt, mindent beleadó közönséget a klub egész területén. A Black Tearsre konkrétan a nézősereg 80%-a kezdett el tombolni és/vagy lökdösődni/pogózni/ugrálni. Nagyon jó volt hallani, hogy Máté is kapott pár szót egy konferálás erejéig, és egyből invitált minket egy kis circle pitre. A koncert végén az encore dalokkal sem tököltek a srácok. Az egyik legnagyobb sláger, az Endzeit csendült fel, és adott még egy jókora lökést az ugrálóknak. És talán joggal mondhatjuk az este tökéletes levezetőjének a zárótételt, ami a Blind Guardian feldolgozása, a Valhalla volt. Kijárt már ez a magyar közönségnek, ugyanis a tavalyi FEZEN-es BG koncerten ez a szám kimaradt. szóval most mindenki örülhetett. És hát na… piszok jól szól ez a szám metalcoreos köntösben. Legközelebb talán hallhatunk egy HSB lágyítást is egy Blind Guardian koncerten?

Nehéz összegzést írni erről a koncertről, mert kivételesen jó zenekarok léptek fel, és már a jelenlétük is pozitív élményt adott. A Heaven Shall Burn egyértelműen az este fénypontja volt, és mind minőségben, mint buliban ők vitték a prímet. Persze a többiek is kitettek magukért rendesen, és norbi updatet meghazudtoló alapossággal mozgatták át a közönséget. Viszont számomra akkor is az ABR volt legvárósabb koncert, de sajnos nagy csalódás is lett. Bízom benne, hogy legközelebb nem lesznek ilyen problémák, és végre nem csak reggeli ébresztőként hallgathatom a Frostot… 🙂

Tetszett? Oszd meg a barátaiddal \m/