Gyorstalpaló mesterképzés death metalból-The Spirit, Hypocrisy, Kataklysm koncertbeszámoló

Fellépők: The Spirit, Kataklysm, Hypocrisy

Időpont: 2018. október 23

Helyszín: Barba Negra Music Club

Fotók: Vida Dániel

Nekünk, a metalzene elkötelezett “híveinek”-legyen szó ezen az átfogó kifejezésen belül szó bármely irányzatról-, a kívánságaink gyakorlatilag belátható időn belül hullottak az ölünkbe. Persze, nyilván napestig lehetne sorolni, írogatni a soha véget nem érő kívánságlistát, de rossz tulajdonság a telhetetlenség, így inkább maradjunk annál, hogy mi jutott nekünk az idei szezonban, mert mondani sem kell, az a lista sem túl rövid. Az is igaz, hogy death metal szinten sem állunk rosszul koncertügyileg, ám ha valaki eddig kitöltetlen űrt érzett volna, az ezúttal egészen biztosan bepótolhatta, hiszen a Hammer Concerts szervezőbrigádja nem hagyhatta kezelés nélkül a súlyosabb zenére éhes közönséget sem. Az így is elég stabil októberi repertoár mellé ezúttal még egy igazán súlyos nevekkel kecsegtető death bulit is fedél alá hoztak, így immár valószínűleg mindenki megtalálhatta a számítását.

Komoly nevek ide vagy oda, ünnepnap révén el sem tudtam képzelni, milyen nézőszámra lehet kalkulálni (egyúttal azt is meg kell említeni, hogy ezen az estén párhuzamosan még három, komoly ázsiójú név tette tiszteletét más klubokban), így elsőként arra gondoltam, ugyanannyi esélye van a csekélyebb nézőszámnak, mint a szinte bejáratig ömlő, a Barba Negra nézőterét teljesen betöltő népáradatnak. A válasz már akkor kezdett egyértelművé válni, amikor az estet nyitó The Spirit kezdte meghódítani a színpadot, hiszen a viszonylag korai, hét órás kezdés ellenére már szép számmal összeverődött a tömeg a színpad előtt, így a csapatnak már csak a kezdőlökést kellett megadnia a jó hangulathoz. Enyhén pirulva, de bevallom, korábban a csapatnak még a híre, neve sem jutott el hozzám, így teljesen szűz füllel hallgattam a német formációt. Az valahol teljesen egyértelmű volt, hogy a két húzónév elé zeneileg hasonszőrű bandát tesznek be, ez pedig tökéletesen beigazolódott, hiszen a négyes a black/death csapásirányon mozog, ám ha választani kellene, egyértelműen az előbbi műfajhoz kapcsolnám őket, mindezt egy kis adag atmoszférikus ízzel megspékelve. Nem mondom, meglehetősen laposan, és erőtlenül kezdtek, ami a hangzást illeti, ám középidőben szépen feltornázták a technikát, így ne is essék több szó a negatívumokról, ellenben beszéljünk a produkció teljes valójáról: a fiúk szépen hozták a totál black metal centrikus, húzós, helyenként a végletekig letorzított, vontatott riffeket, az énekes hangja pedig perfekt módon illett az amúgy is fagyos, rideg hangulatú atmoszférához. A műsor java részének erősen kilencvenes éveket idéző, nyers íze volt, természetesen a kifejezés pozitív értelmében. Abszolút nem hinném, hogy pontosan ezt az időszakot akarják feleleveníteni, vagy ebből nosztalgiáznának, ám egyértelmű volt, hogy alapos hatással volt rájuk a tárgyalt korszak. Annak ellenére, hogy egy viszonylag friss blacker gépezetről beszélünk, eléggé otthonosan mozogtak a színpadon, ám itt maradjunk az átvitt értelmezésnél, hiszen nem mutattak be komolyabb ugrálásokat, vagy tombolásokat, hisz nem is illett volna a műfajhoz. Minden tag szinte egy helyben, de precízen játszott. Egyetlen amatőr jellemzőként talán a számok közti átvezetés hiánya ugrik be, semmi duma, vagy némi hozzáfűznivaló, csupán a brutalitás a közönség arcába, mindennemű kiegészítés nélkül, mindehhez a színpadkép is hozzájárult a maga sötétségével. Nem tudom eldönteni, mennyire lopták be magukat az itthoni közönség szívébe, azt viszont már most biztosra veszem, hogy hallunk még felőlük a közeljövőben, hiszen első, debütáló nagylemezüket idén jelentették meg újra, nem kisebb névnél, mint a Nuclear Blast kiadónál (a következő nagylemezt jövőre ígérik egyébként). Szívesen vennék még egy fordulót tőlük errefelé akár önálló, kisebb klubbuli keretén belül is, így tuti, hogy figyelemmel kísérem őket ezután.

Számomra a Hypocrisy volt ezen az estén a legerősebb húzónév, egyrészről, mivel a kilencvenes évek derekán alkotott lemezeiket kivétel nélkül a kedvencek közé sorolom, másrészről az utóbbi időben nem nagyon jutott rá lehetőségem, hogy élőben is lefüleljem Peter Tägtgren csapatát. Rendesen gondolkodtam azon, milyen settet raknak össze erre a turnéra, hiszen ekkora életműből lehet szép számmal válogatni, azt pedig hozzá kell tenni, hogy a gyengébb, vitatott lemezeken is vannak azért egytől-egyig olyan húzások, amik szinte ordítanak a koncertért.

Indításnak máris egy Fractured Milleniumot toltak, ami olyan vastagon, és összeszedetten szólt az első másodperctől kezdve, amit még talán egy bulin sem hallottam tőlük, a hidegrázás pedig bőven ki is tartott a szám végégig. A közönség is vette a lapot, ment is a komoly bólogatás, akármerre pillantottam a teremben. Ha már említettem a setlista kérdését, nos, egy igazán ütős válogatást kaptunk, tulajdonképpen egy az egyben hozzányúltak minden időszakukhoz, de így is egy best of show kerekedett. A színpadkép az ő esetükben mindig magáért beszél, ám néhány jó szót most is megér a szinte túlvilági fényekbe burkolózott, keresztekkel dekorált színpad, ami tényleg hozzájárult ahhoz, hogy egy tíz per tízes estét tudhassunk be nekik. Bár egyáltalán nem lehetett gyenge pontot találni a műsorban, mégis külön ki kell emelni, hogy olyan csemegéknek is helyet szorítottak, mint a Fire in The Sky az Into the Abyss lemezről, azt pedig nem is akarom túlmagyarázni, mekkora eszeveszett katarzist okoztak az olyan nóták, mint a Penetralia, vagy a Pleasure of Molestation. Csalódtam volna, ha nem hallhatom a Roswell 47-t (és elképzelhetetlennek is tartottam, hogy nem nyomják el), de szerencsére a buli végén kilőtték ezt a puskaport is. A stabil hangzás mindemellett masszívan kitartott az utolsó riffelésig. Tényleg minden tekintetben odavertek, még fejhez szorított pisztollyal sem tudnék hibapontot említeni. Tekintve, hogy Peter a Hypocrisy mellett számos projekten, zenei munkán dolgozik, kevesebb ideje jut a főcsapatra, ami olykor tetten érhető a turnék számában, lemezkészítésben, mégis jó lenne, ha belátható időn belül legalább Bécs valamelyik színpadáig merészkednének, természetesen ugyanilyen színvonalú produktummal.

Egy szó, mint száz, nem irigyeltem a Kataklysm helyzetét, hiszen nehéz egy ilyen kaliberű műsor után színpadra lépni. Oké, nyilván viccelek, hiszen tisztában vagyok azzal, hogy rengetegen kimondottan miattuk látogattak el ezen az estén, és erről a csökkenni nem akaró nézőszám is tanúskodott. Ha valaki megkérdezné, hányszor láttam már őket, meg kellene állnom egy pillanatra, hiszen összeszámolnom is nehéz lenne a találkozásainkat, ám ennyi év elteltével, és találkozás után is valahogy kérdőjel van bennem őket illetően, mivel egyes lemezeiket nehezen tudom hova tenni magamban. Példának okáért,  a legutolsó lemezüket sokadig nekifutás után sem tudtam örömmel hallgatni, ellenben a korai anyagaik azért mind felkerültek idővel a polcra.

 

A koncertről ezek mellett sem tudnék túl rosszat mondani, mivel mind hangzásban, mind a hozott dalokban remekeltek, Maurizio Iacono frontember pedig alaposan kitett magáért. Nem lehet kis feladat egy ekkora turnét ilyen intenzitással, és energiával végigtolni, így minden tiszteletem az övé. Ahelyett, hogy érdemben kommunikált volna velünk, hatalmas circle pit-re buzdította időről időre a közönséget, ám erre (szerencsére vagy nem szerencsére) csak egy kis hányad volt vevő. Várható volt, hogy ezzel a fordulóval inkább az újdonságok kerülnek jobban előtérbe. A forgatókönyv pontosan ez lett, ellentétben a Peterekkel, tőlük nem kaptunk teljes megidézést, helyette az elmúlt néhány év dominált erősen, de azért örömmel fogadtam a Manipulator of Souls, vagy a 10 Seconds from the End színpadra vitelét, csak hogy két példát említsek. Ha műsor ügyileg nem is a legerősebb, de hangzásban mindenképp az egyik legjobb találkozás ízével ért véget számomra a másfél órás találkozás. Hogy ne csak magamat említsem, azért meg kell jegyezni, hogy a közönség érezhetően egy emberként vevő a mostani munkásságra is, persze tény, hogy csak a koncertkörülményekről tudok nyilatkozni. Szerethető ez az éra is, ha valaki vevő az újításokra, és nem ragaszkodik mind a tíz körömmel a régebbi vonásokhoz. A Hypocrisy mindent vitt, a Kataklysm pedig alaposan odaégette a mondat végére a pontot.

Nem kezdek hosszú összefoglalásba, mert nem kell túlragozni. Öt csillag, tíz per tíz, maximális száz pont az estére. Kell még ezen kívül valami? Csak folytatás!

Írta: TM

 

Tetszett? Oszd meg a barátaiddal \m/