FEZEN – Beszámoló az első napról

therion (3)

18882204_1403016613078068_9138629485594289312_n

FEZEN 2017 – Szerda – Dalriada, Therion, Blind Guardian beszámoló

Elérkezett a jubileumi, 20. Fehérvári Zenei Napok, amit immár hetedik éve rendeznek a MÁV Előre Pályán. A fesztivál korábban csak a rockzenéről szólt, azóta már szélesedett a repertoár, és a pop és elektronikus zene nemzetközi előadói is képviseltetik magukat, de szerencsénkre azért a fő profil még mindig a rock és metal, idén sem kisebb előadókkal, mint a Blind GuardianTherionAlice Cooper, vagy az Offspring. Ebből az első kettő szerencsére rögtön a nyitónapon, így több nagyszerű magyar együttessel egyetemben lehetőségünk volt megtekinteni a produkciójukat. De ne szaladjunk ennyire előre!

dalriada (8)

Két nagyszínpad van a fesztiválon, a pop színpad és a metal színpad egymástól tisztes távba lerakva, így jól elkülönül a két rajongótábor – színes, érdekes egyveleget nyújt, amikor mégis találkoznak. A “mi” nagyszínpadunkat a soproni folkerek nyitották, és mit mondjak, nem állt a jószerencse a Dalriada mellett. Kegyetlen hőség volt egészen naplementéig, az emberek menekültek az árnyékos helyekre, de azért Dalriadára már normálisan megtelt a küzdőtér – Ficzek Andris meg is köszönte, hogy milyen jó, hogy állnak emberek az árnyékvonalon túl is (ugyanis olyan jól van elhelyezve a színpad, hogy a koncertezőkre árnyékot vet, ami egy nagyon hálás dolog). A szégyenlősség helyett szintén a hőség lehetett a pirospozsgás arcok oka is, annak ellenére, hogy a következő dal után hozzátette: “mi sok helyen játszottunk már, de ekkora kurva nagy színpadon még nem”… Igaz, a színpad sokkal nagyobb, magasabb volt a tavalyinál, magasabban is voltak a zenészek a földhöz képest, meg a színpad teteje az égig ér, és széltében is jó nagy. A hang meg… Valami nem volt oké, gyanítom nem volt elég idő a beállásra sem, meg ők nyitották a színpadot, és benyeltek minden technikai malőrt. Andris mellett Laura sem hallotta magát, több dalon át ment a gesztikulálás, hogy egész egyszerűen nem szólnak a monitorok, ami meglehetősen nagy stresszt okozott a színpadon egy fél dal erejéig, amit a produkció sínylett meg. Sajnos nem csak azért éreztem magam 2009-ben, mert végre változtattak a setlisten egy kicsit, és volt Védj Meg, Láng!, hanem mert a hangosítás is azokat az időket idézte. A zenekar hálás volt a közönségnek, hogy a döglesztő meleg ellenére is részt vesznek a buliban, a bátrabbak még ugrálni is mertek, meg egy alap headbang, és még a wall of death is sikerül a Borivók Énekére. Mi is hálásak vagyunk a zenekarnak, hogy bírják a dörzsölést a színpadon, így azért picit könnyebb nekik is, hogy végre lekerültek a mindenféle gúnyák, subák, szőrök, bundák a vállukról-hátukról, és relokalizálódtak a mikrofonállványokra. A srácok amúgy nagyon egybenvannak, kellő mennyiségű a duma a színpadon, és megy a pont egészséges mennyiségű hülyülés, táncikálás, éneklésre és táncra való buzdítás, és remélem, a Védj Meg, Láng eljátszása magával von később több régialbumos dalt is, mert azért csak hiányoljuk őket. A koncert “félprofi” mivolta ellenére azért nagyon jó volt a hangulat, mosolyt csalt mindenki arcára a közösségi “We ♥ Szög” felirat felmutogatása, a mindenféle poénkodás, meg persze a dalriadaklasszik, Walesi Bárdok alatti közönségénekeltetés. Sajnos Hollórege most nem volt, eddig csak a Maratonon játszották az új dalt, de így sem lehetett okunk a panaszra. Várjuk a szeptemberi koncertet és a novemberi albummegjelenést!

Még napfényben lépett színpadra a többévtizedes múltra visszatekintő Therion, ami nekem egy kicsit furcsa volt. Szinte semmi koncertet nem adnak a nyáron, a Rock Opera lemezfelvétele mellett azon kiváltságosok egyike lehettünk, akik elkapták a három augusztusi koncert egyikét. Mondjuk ennyire kevés koncert mellett jól esett volna, hogyha az énekespacsirta nem “Hello Bulgaria”-ként köszön, de hát belefér… Utána szerencsére azért minden zenekartag bőszen ismételgette a Hungary szót, és a hölgy is azonnal kijavította a hibáját. Szerencsére Christopher már rendesen lábadozik a sérüléséből, az éveleji 70 000 tons of metal fesztiválon még nyakmerevítővel lépett fel, már egész jól néz ki, bár amikor megkapta a mikrofont, azért bevallotta, hogy kutyául érzi magát, viszont nagyon jó újra koncertezni. Azért ez elég nagy előrelépés ahhoz képest, hogy a 70 000 tonnán is majdnem nem léptek fel, és azt is úgy harangozták be, hogy lehet, hogy az  az utolsó koncertje. Ehhez képest pozitív a kép! :) Jobbulást kívánunk neki!

A svéd operametál csapatnál szinte már megszokott, hogy az énekeshölgyek egyfajta statiszták csupán, vagy szerepük nagyságát tekintve inkább vendégszínészek. Én kétszer ugyanazzal a felállással még nem láttam a zenekart (bár lehet ebben én is hibás vagyok, mivel a 2016-os koncertet kihagytam). Mindig két énekesnővel jönnek, akik látványelemileg is kiegészítik a zenekart. Jellemző a Therionra az egyedi megjelenés, nagyon felismerhetően, jellegzetesen öltözködnek, kalap, mellény, ilyesmik, és emellé szokott jó ellenpontozás lenni az énekesnők estélyi ruhája, vagy hasonló stílusú öltözete. A mostani vizuál azonban kicsit más volt, Linnéa Vikström (aki az énekes Vikström lánya) inkább ilyen rockcsajos volt, egy nagyon rövid nadrágban, amiben persze terpesztett is (apu engedi? na jó, bocsi, nem szemétkedek) Chiara Malvestiti pedig nyáriruha-kabátka kombóban inkább hajazott a régebbi kiállásra. A dobos székbe most Snowy Shaw helyett a volt Amon Amarth-tos Fredrik Andersson ült, akit külön ki is emeltek.

A setlist azért most valamivel izgibb és színesebb volt, mint amikor pár éve itt jártak, és a Vovin albumot turnéztatták. 16 dalt kaptunk, köztük egy félig újat – nálunk mutatták be először élőben a Din című dalt, és azon kívül nagyon szépen eloszlottak a dalok, minden albumról egy kicsi. A Lemuria ismét gyönyörű volt élőben, a Son of The Staves of Time nagyon jó metalbuli hangzást keltett szuper témáival, a Ginnungagap alatt nagyon hangulatosak voltak élőben az ilyen “pogány” kántálások, az Abraxas alatt az arrajáró poposok ijedten futottak el, hogy mi ez az operettezés, a To Mega Therion-ra pedig akkorát buliztunk, hogy még a ráadás ráadását is megkaptuk a Cults of the Shadow “személyében”.

Még mindig nem bírt lemenni a nap, amikor a német power  legenda Blind Guardian a színpadra lépett. Több helyről is azt az információt kaptam, hogy az Imaginations From the Other Side album teljes lejátszásával készülnek, úgyhogy egy picit csalódtam, amikor kezdésnek felcsendült a legutóbbi korongról a The Ninth Wave,  majd a Welcome to Dying-gal folytatták. Ezek után Hansi köszöntötte és dicsérte a közönséget, majd mondta, hogy egy ilyen kihívást teljesítenek, hogy eljátsszák az egész Imaginations albumot, kezdődjék hát! És kezdődött, és játszották. Az első perctől az utolsóig. Born in the Mourning Hall, The Script for my Requiem, imádtuk, kajáltuk, annak ellenére, hogy a koncert erejét tényleg kizárólagosan a dalok és a zene adják. A látvány? Semmi. Tipikusan úgy néz ki az egész, mintha a rendes német feleségek bekészítették volna a férjeknek az aznapi ruhájukat, azok meg szépen felvonultak volna bennük a színpadra, és pengetnének egy kicsit. Hansi is egy zseniális zeneszerző és torok, de kb. úgy vonulgatott a színpadon, mintha csak otthon énekelgetett volna magának, vagy próbán lett volna (bár annál egy kicsit többször felmutatta kinyújtott mutató és középső ujját – ez a Hansi-metalvilla?). Tök mindegy, imádjuk, ennyi év után is kifogástalanul énekelt, és milliószor megdicsérte a közönséget.

A közönség soraiból rengetegen énekelték a szöveget, a refrénekbe legalábbis mindenki bekapcsolódott, de aztán a Bard’s Song in the Forest volt a csúcspont ilyen szempontból – Hansi szinte nem is énekelt, a dalt konkrétan elénekelte a közönség, ami egy nagyon szép közösségi élmény volt. A ráadásprogram, nos, pont egy dallal volt rövidebb a kelleténél. A csodálatos hangulatú Bard’s song mellett felcsendült a mégvarázslatosabb Nightfall, igazi fantasys hangulatot keltve, majd lezárásnak eljátszották a zenekar mindenkori legnagyobb slágerét, az igazi speed-power himnuszt, a Mirror Mirror-t, amire a tízfős moshpit húszfősre duzzadt, és ünnepelte a power metal létezésének tényét, a csodálatos dallamokat, az epikus kórusokat, csak úgy, mint mindenki körülöttük… Aztán jött a savanyú felismerés, hogy az előtte-utána megtoldott Imaginations-setlist kiszorította a Valhalla-t a játszott dalok sorából, és hogy ma este a klasszikus közönségénekeltetős ‘Guardian dal nem fog elhangzani… Pár csalódott rajongó a levonuláskor még ott maradt a Valhalla refrénjét énekelgetni, de aztán szépen lassan mindenki szétszéledt…

Nem szóltam arról, hogy a külföldi headlinerek (akiknek volt esélye előre beállni) hangosítása nagyon király volt, mindenhol jól szólt minden, na. Technikailag rendben volt a fesztivál, mindenhonnan lehetett látni a színpadot, idén nem zavart be a koncertbe a szomszédos diszkó, volt több kukazsák, ellentétben kevesebb mosdó, és hozzá kevesebb világítás (David Ellefson valaki?), a fesztivál-programfüzet-kiskönyv nagyon profin volt megcsinálva, kihajtható térképpel, és minden egyébbel. Ételre és sörre sem kellett sokat várni (kizárólag csúcsidőben voltak hosszú kajasorok), a sold out ellenére egyelőre még zavaró tömeg nem volt, a koncertek időben kezdődtek, és a személyzet is kedves volt.

Nagyon szép zenei élményekkel lettünk gazdagabbak, köszönjük, FEZEN!

Írta: Vica

Fényképek: Dani

IMG_9095