ELŐSZEDTÜK: Epica – The Holographic Principle (2016)

epica_the_holographic

epica_the_holographic

Előadó: Epica

Album: The Holographic Principle

Származás: Hollandia

Megjelenés éve: 2016

Stílus: Symphonic metal

Honlap: http://www.epica.nl

Értékelés: 9.5/10

 

Lassan egy éve, hogy megjelent a -többnyire- holland Epica hetedik stúdiólemeze, a The Holographic Principle. Bár tömörsége miatt sokan konceptlemeznek tartják, ám az aggasztó, ám mégis érdekes, robotok által irányított jövő utópiája mellett a kvantumfizikából eredő gondolatok csak laza összeköttetést képeznek az album számai között. Lényeges megemlíteni, hogy ez az album is tartalmaz téma tekintetében kilógó, ám ugyanúgy értékes számokat (például Divide and Conquer, Dancing in a Hurricane, Once Upon a Nightmare). Nem kis feladat lehetett anno a zenekarnak kiválogatni a nagylemezre kerülő számokat, ugyanis 25 dalötletből végül 18 került rögzítésre, amiből 12 szám került föl a THP-re. Mindazonáltal a maradék hat tételt a különböző nyilatkozatok alapján az együttes tagjai egyaránt erősnek tartották ahhoz, hogy a későbbiekben valahol, valahogyan megjelenhessenek. Ezek a számok a rajongók legnagyobb örömére idén szeptember 1.-én egy EP formájában látnak majd napvilágot. Többek között emiatt vettük elő a The Solace System EP-hez szorosan kötődő nagytestvért, hogy kielemezzük egy kicsit.

Bár a röviden említett futurisztikus utópia az albumon a nem kicsit bonyolult, nehezen fölfogható és befogadható szövegek segítségével halad át, az elemzésre kevésbé hajlamos hallgató is beleszerethet a THP-be. Mindazonáltal a 2014-es The Quantum Enigma után egy talán még tömörebb albumot kaptunk több, mint 60 percben, ám az Epicatól ilyenen már nem érdemes meglepődni; a rendkívüli tartalmasság ellenére is igényes a hallgatni való.

Az album a sejtelmes, szinte ijesztő hangulatú bevezetővel, az Eidola-val indít, mely kellőképpen megteremti a légkört a továbbiakhoz. Adalék, ami egy plusz jelentést ad az egészhez, hogy a gyermekkórust több számban is az egyik Epica kölyök tolta le, ami nem semmi, legalább zajlik az öröklődés. Sokan a falra tudnak mászni a gyerekek által elénekelt kórus részektől, ám ide elismerhetően jól passzol.

 Ezt követően rögtön arcunkba kapjuk az egyik klippes, slágeres, enyhén poppos, ám mégis epicásan repítő tételt, az Edge of the Blade-et. Erős az album slágerek szintjén, mert úgy tudták megteremteni a könnyedebb, dúdolható dallamokat, hogy közben a számok erőssége, zúzóssága nem hagyott alább, sokkal inkább fokozódott. Itt meg kell említeni még például a Universal Death Squad-ot, illetve a Beyond the Matrix-ot. Előbbi fogós, másodjára énekelhető dallamvezetése és refrénje mellett a hangszerelés tekintetében az egyik legpörgősebb, legdarálósabb, váltásokkal teli szám, melyet anno elsőként ismerhettünk meg az albumról. A Beyond the Matrix nagy, együtt éneklős koncertfavorit, az ember holografikus leképeződésével foglalkozó track, mely simán ráhúzható a mai elszemélytelenedő világra. Baljóslatú szám, ám hangulatilag mégis fel képes tölteni pozitív gondolatokkal is a nyitott fülű hallgatót az olyan enyhén klisésnek ható, ám megfontolandó és megfogadásra ajánlott részletekkel, mint:

„Shine past the Sky/ Open your mind/ Then you will be balanced and free/ Be the master over your own Energy”

Különösen erős és változatos lemezről beszélhetünk, mely némiképp képes volt az előd, The Quantum Enigma árnyékában is megtartani keménységét, fogósságát és magával húzó dörzsölését. Elég az olyan részleteket megemlíteni, mint az A Phantasmic Parade rövid, pattogós zongorás bevezetőjét követő zúzás, vagy a középrészének thrashbe hajló riff-hada, no és persze kapunk egy kis Epicás védjeggyé vált keleties atmoszférát is. Aztán ott van a The Cosmic Algorithm töredezett pengetése, mely elnyújtott duplapergésbe hajlik, majd az egész hangulat és harmónia megnyugszik, aztán ez ismétlődik. Tetszetős, ám mégis zavaró módon csak a végén engedi kiteljesedni az erőteljes és hosszabban tartó nyakcsigolya gyakorlatokat.

Továbbá említésre méltó még a Tear Down Your Walls alapját adó, death metalba hajló, dupla lábdobos- villanygitáros szeletelés, mely egy zongora-vonós intro után indul és az egész szám alatt végighalad. Bár refrénjének dallamai könnyen az ember fülébe kúszhatnak, e szám az album nagy részét befoglaló kiemelkedő számok között mégis inkább háttérbe szorul. Ide sorolható még a közel tizenkét perces címadó (The Holographic Principle – A Profound Understanding of Reality), mely egy különösen hangulatos billentyűs-nagyzenekaros-kórusos bevezetővel, majd egy Isaac szólóval adja meg az alapot, szerethető, hallgattatja is magát, ám mégis túlhúzott. Mindazonáltal pacsi jár azért, hogy ebben a számban szakítottak a hagyományokkal, az Epica sémával (zúzda-megkapó Simone refrének – belassulás/ elhalkulás – Mark halálhörgés – újra refrén – lezárás), mely bár nem zavaróan, de folyton visszatér és lassacskán szokványosságba hajlik.

Bár előfordult már számos esetben a stílus alkalmazása, azért az korántsem szokványos, hogy ennyire erőteljesen és egyértelműen látszódjanak a banda tagjainak black metalos hatásai, mint az Ascension – Dream State Armageddon-ban. Bár Mark a kezdetekkor leginkább e stílusra hajazó károgással támogatta hangügyileg a bandát, e számban különösen nagyot alkot az album legbrutálabb, fejleszaggatós döngölése alatt.

Ne feledkezzünk meg a lemez kiemelkedő és kissé más koncepciót követő hármasáról sem. A Once Upon a Nightmare az egyik legjobban eltalált és talán a leginkább symphonic metalos nóta, melynek magával ragadó nagyzenekari dallamaira Simone Simons száll rá. Hangjával (bár nagyszerű kórussal megtámogatva, de) olyat alkot és olyan történetet ír le nekünk, ami szinte hihetetlen. Ilyenkor nehezen értelmezhetőek a Simone hangját és annak változásait becsmérlő hangok…

Aztán ott van a mai világot, a jelenben zajló borzalmakat tükröző páros; a Divide and Conquer és a Dancing in a Hurricane – mindkettő a jelenlegi koncertes repertoár elengedhetetlen tagjai. Előbbi a Divide et Impera elve alapján tükrözi a Közel-Keleten zajló eseményeket, háttérszimfóniái adják a szám megragadó dallamait, ám ennek ellenére a dal maga inkább a mondanivaló alapján emelendő ki. Utóbbit, pont a jelenben zajló háborúk fő következménye, a migrációs válság ihlette. A szám szitárral, perkákkal is erősen meg van támogatva, mindezek ellenére dallamvezetése nyugati, urbánus hangulatot kelthet, mely kellőképpen tükrözi a szövegvilágot, mely egyszerre jelképezi az európai és keleti következményeket is, mementót és tanulságot állítva számunkra is. Szubjektív vélemény, de ha csak egy számot akarsz meghallagatni és kielemezni erről az albumról, akkor ez legyen az!

„We are force to live in Silence/ Eating dust and breathing violence…”

Ha valakinek volt szerencséje, olyan kiadványhoz juthatott hozzá, melynek második lemeze az akusztikus átiratokat tartalmazza. Ezeken a számokon látszik igazán az Epica tagjainak zenei alázata, fantáziája, sokszínűsége. Aki teheti, feltétlenül ismerkedjen meg ezekkel a tételekkel, legalább annyit nyújtanak, mint eredetijeik, ha nem többet! Különösen tetszetős, hogy nem csupán „acoustic version” utótagot kaptak, hanem apró gagekként az elnevezésekkel is variáltak és a verzió stílusához igazították őket (pl.: Dancing in a Gypsy Camp, The Funky Algorithm, Universal Love Squad).

Bár Epicáék igyekeztek megugrani a The Quantum Enigma szintjét, ez talán nem sikerült, ám ennek ellenére is egy maradandó, értékes albumot sikerült készíteniük, amivel már több lépcsőt ugorhattak a szimfo-metalos ranglétrán. Reméljük így fognak továbbra is haladni!

Az eddig hivatalosan kijött címadón kívül egyes B-oldalas kiadványokon már el lehetett csípni egy-egy nótát a szeptember 1.-re ígért The Solace System EP számai közül, azért ígyis lesz bőven újdonság. Mindenesetre addig is a várakozás alatt itt van nekünk a THP, valamint többek között az alábbi hangulatfokozó, magyarázós, interjús videóanyag a zenekar tagjaival. Kellemes várakozást kívánok az EP-ig!

Írta: V.N.

Tetszett? Oszd meg a barátaiddal \m/