ELŐSZEDTÜK: BABYMETAL – BABYMETAL (2014)

kissebb

4630f909-a683-4a8f-94df-127321da9923_1.5422d1e238b04da0f27153d4cda3b20cElőadó: BABYMETAL

Album: BABYMETAL

Származás: Japán

Megjelenés éve: 2014

Stílus: Kawaii-metal, J-pop

Honlap: http://www.babymetal.com/home/

Értékelés: 8.5/10

 

Amikor japánról, illetve a távolkeleti országok kultúrájáról beszélünk, a nagytöbbségnek a Suzuki, a Samsung, a Nagy fal, ninják, és a véget nem érő animék sora jut eszébe. Kár is lenne tagadni, azért mindenki hallott már a keletiek finoman szólva is elmeháborodott szórakozási szokásairól. Most nem feltétlen szeretnék példálózni a különböző oktofétisekről és hasonló nyalánkságokról, és a robottechnika csúcsát képző cyborgcsajokról, tehát inkább maradjunk hétköznapibb marhaságoknál. Városnyi játéktermek, eszméletlenül túltolt cukiság, minden teli van szivárványos unikornisfinggal és godzillával, a popkultúra pedig európai szemmel felfoghatatlan távlatokba száll a józanésztől. Ebben a káoszban van 20 méter cukormáz és  Hello Kitty alá temetve a mi stílusunk, a metal. Ez a mérhetetlen mennyiségű külső behatás meg is teszi a hatását, ugyanis ez a dolgos kis közösség termel ki olyan zenekarokat és előadókat, akik mellett egyszerűen nem lehet elmenni. Csak hogy párat említsek: a nem is olyan rég nálunk koncertező ázsiai Children of Bodom, ami arrafele a Gyze nevet viseli, vagy a tradicionális dallamokat felturbózó WagakkiBand, és kár lenne kihagyni a felsorolásból a mindenki által ismert és kedvelt (ne is tagadd, tudom, hogy neked is tetszik), a cukiságot kimaxoló hörmörr metalt baromkodó LadyBabyt. Pechetekre az utóbbi vonalán fogunk elindulni, ne csak én szenvedjek.

p03scrl5
Viccet  csak egy kicsit félretéve, be kell látni, hogy minden őrülete ellenére, arrafelé is hatalmas, sőt megkockáztatom, esetenként nagyobb közönsége van a metalnak, mint bárhol máshol a világon.
Mostani alanyunk kivételes tehetséggel ötvözi a zúzda minden aspektusát a helyi agymenésekkel vegyítve, aminek az eredménye egy olyan stílus, ami habosbabos unikornisos ruhába, nyalókával a kezébe rúgja le a veséd. És ez nem más mint a BabyMetal!
Mielőtt belevágnánk eme csoda első albumának szemrevételezésébe, feltennék egy kérdést.
Mégis mi vesz rá egy 13 éves, tehetségkutatókba pop dalokat éneklő cuki kislányt, hogy egy eszement tempót diktáló metál banda frontembere, és arca legyen? Hát röviden tömören fogalmam sincs, mert épeszű ember ilyet nem vállal be, viszont érdekes storyt generál.
A fent említett énekes, Suzuka Nakamoto, egy tehetségkutató ügynökség, az Amuse Talent Agency körforgásába, és az általuk összeállított Sakura Gakuin lánycsapatba került bele igen fiatalon, és ismerkedett meg a zene minden végletével. Itt született meg a producerek(?) fejében az ötlet, hogy keresztezni kéne a cukiságot a nagyon nem cukisággal, és létrehozni egy J-pop elemekre épülő, anime kosztümben ugráló heavy metal bandát. Ezen elgondolásból alakult meg a BABYMETAL koncepció, és innen nem volt megállás. Az alapelképzelés egy fő-, és két háttérénekest felvonultató felállás, amit egy teljesen különálló, a metalt kívül-belül ismerő banda támogat. 2012-ben jött létre végül, a mindössze 12 éves (!!!44négy!) átlagéletkorral felvonuló trió, élén Su-Metal-lal (Suzuka Nakamoto), és két társával Yuimetal-lal (Yui Mizuno), és Moameta-lal (Moa Kikuchi). 12’ márciusában elő is rukkoltak az első single lemezükkel, amit a Kiba of Akiba zenekar támogatott meg zeneileg. Hazájukban már ez is hatalmas siker volt, a közönség zabálta ezt a fajta irányzatot, aminek hamarost nevet is adtak mint Kawaii-metal. Az igazi áttörés csak ezután következett, amikor is megjelent az Ijime, Dame, Zettai című daluk, ami instant sikernek bizonyult világszerte.

nagy
Nem is váratott sokat magára az első, teljes hosszúságú (sőt…jó hosszú) lemezük, ami ismét csak a BABYMETAL elnevezést kapta, ami mögött már egy jóval profibb zenekar, a Kami Band szólalhatott meg. Lássuk:
Napokon át gondolkoztam, azon, hogy mégis miként kéne nekifogni a kritikának, mert nem szeretnék semmi érdekeset kihagyni, és halálra se szeretnélek untatni, kedves Olvasó. Napról napra, újra és újra lepörgött a lemez, de még mindig nem tudok napirendre térni, hogy mennyire elmeháborodott ökörség ez a zenekar, és ennek ellenére is mennyire zseniális és kiemelkedő. Már ha csak azt a tényt vesszük, hogy nehezemre esik összeszámolni, hogy hányféle zenei stílus fedezhető fel egy albumon belül… Allbumon? Konkrétan egy számon belül is szerepel a Kornos dupla ZS-re hangolt nu-metal, a japán gyermekmese, a disco, a rap, és vérhányós black változatai. Igen, ez még mindig csak egy szám. Na de haladjunk szépen sorba, kezdjük a legelején a BABYMETAL DEATH című intróval. Alapvetően ez egy elég gyenge kezdés, középszar kivitelezésben. A Kami Band a címhez hűen egy death metal alapot játszik megállás nélkül, amit gazdagon teli is hörögnek visszaszámlálás gyanánt, és kántálják a BABYMETAL DEATH!!! szlogent. Amikor viszont utánanéztem a dolognak, és videót is láttam a produkcióról, kiderült ám, hogy ez a track egyértelműen az élő előadás építőköve, és a show felvezető része. Piszokmód megbotránkoztató és vicces, amit erre felhúztak, és máris értelmet nyert az egész. Pirospont. Itt azért még egy félmondat erejéig kitérnék arra, hogy érdemes nézegetni a zenekar live videóit is, mert ritkán látni ennyire jól felépített műsort, megannyi látványelemmel és marhasággal. Külön tisztelet a lányoknak, akik duracellnyusziként ugrálják, táncolják végig a számokat a jól begyakorolt koreográfiával. Biztos vagyok benne, hogy több kalória ég el náluk egy fellépés során, mint egy egy hetes Norbi Update táborban. Még ha nem is tartozik ez a szám a kedvenceim közé, mindenképpen betekintést ad, mire is számíthatunk a továbbiakban.

De nem is kell sokat várni, és máris az állunkat keresgélhetjük, amikor is felcsendül a banda legnagyobb slágere, a Megitsune! Nyugodtan ki lehet jelenteni, hogy az egész pályafutásuk legjobb, és legsikeresebb dalát hallhatjuk, amit a 45 milliós (!) megtekintés is igazol YouTubeon. A modern metalra alapuló, elképesztő lendületet produkáló kalapálás, és az electro dallam olyan tökéletes összhangot valósít meg, amit csak tovább fokoz az ének. Franc se gondolta volna, hogy ennyire jól áll ennek a stílusnak ez a fajta, kicsit „nyávogós” cuki ének. Akinek a füle nincs hozzászokva ehhez a fajta hangszínhez, mégjobban meg fog lepődni a háttérénekesek meglehetősen fura/aranyos „közbeszólásain”. Na és persze innen sem maradhat le a Kami Band közbehörgése sem. Ha mást nem is, de ezt a számot ajánlom mindenkinek meghallgatásra, mert tuti, hogy talál benne olyan részletet, ami elnyerheti a tetszését.

Lehet, én vagyok tájékozatlan, de én még nem láttam példát arra korábban, hogy egy igazán tökös death metal téma arról szóljon, hogy „aggyá csokit”. Esetünkben ez sem kizárt, sőt…A Gimme chocolate!! igen erősen indít, és már azt hinné az ember, hogy valami darabolós csúnyaság van alakulóban, de aztán mégse. A kezdeti agressziót darabjaira töri Yui és Moa gügyögése a refrének elején, és jogosan ütlegelhetjük homlokunkat, hogy mégis mi a fene ez. Az egész refrén és az ének ad egy kellemes herénrúgást az egész zsánernek, azzal kiegészülve, hogy semmi másról nem szól az egész, csak hogy „kellene egy kis csoki, de félek, hogy elhízok”. Papappappara.

Ha még nem füstölt el az agyunk teljes mértékben, akkor vegyünk még magunkhoz egy sört vagy valamit, mert szükség lesz rá. Megszokhattuk már az olyan crossovereket, ahol több stílus is találkozik, de ezek főként olyanok, amik közel állnak egymáshoz. És akkor van ez az Iine! c. dal… Az indítás egy sima disco szám, amit metálosítottak. Semmi extra, bár tök jól hangzik. Jön a szokásos tiszta ének, és a társai, meg egy kis hörmörr is. Hétköznapi „nyár van, YOLO van, este van, gyerünk bulizni” témában íródott a szöveg. Na de a csavar ott jön, amikor a „főszereplőnk” egyik buliból a másikba vágódik, és ez meg is elevenül a zenében is. Másfél percen belül van itt madafaka-yo rap, hörgős black, egy jókora kövér core-os scream, és végül egy adag techno is bevetésre kerül. Mindezt úgy, hogy csak minimálisan törik meg a szám tempóját és folytonosságát. A korábbiakhoz képest, kicsit könnyedebb hangvételű, de tökéletesen megállja a helyét a repertoárban.

A kegyelemdöfést a Doki Doki ☆ Morning adja meg a mostanra már úgy is leharcolt érzékszerveinknek. Egy tinilány reggeli készülődését illusztrálja iskolábamenés előtt, babazsúrra emlékeztető, mesefőcímdal stílusban. Mondanom se kell, hogy az egész meg van pakolva egy jókora adag fémzenével is, ami ezesetben nu-metalos, vagy éppen Kornos témákból építkezik. Nem gondolom, hogy ezt külön ki kéne elemezni, maradjunk annyiban, hogy ez a dal iskolapéldája annak, hogyan kell mindenféle BDSM eszközökkel megerőszakolni az én kicsi pónimat.
Tényleg nem érdemes végigelemeznem az összes számot, mert ezt hallani kell, és nem szeretnék minden poént lelőni. Talán még a Head Bangeeeeerrrrr!!!!! dal az, amiről szólnék pár szót. Ez a dal, és klipje hozta létre a zenekar egyik szinbólumát, a nyakmerevítőt. A szövegből kiindulva tök logikus választás ez a kabala, mert egy 15 éves lány megy élete első metal koncertjére, az útravaló felszerelés pedig egy nyakmerevítő. Logikus, nemde!? Már mondanom sem kell, hogy maga a dal egy roppant szerethető és király szerzemény lett.

Így az ismertető végén, azt kell hogy mondjam, hogy kevesebb lenne a világ a zenekar nélkül, de hogy normálisabb, az biztos. Annak ellenére, hogy ez „csak” egy producerek által kreált zenekar, szerintem kielégíti az ember minden aberrációját a szélsőséges stílusokkal szemben. Azóta már megjelent a második, Metal Resistance névre keresztelt albumuk is, ami nem kevésbé ütős és beteg, mint a BABYMETAL. Mindenkinek ajánlom legalább egyszeri hallgatásra ezt az albumot, max ha nem jön be, röhögtök rajta egy jót. Én már csak arra várok, hogy mikor jelentik be, hogy nálunk is koncertezni fognak, mert ezt látni kell élőben is. Találkozunk az első sorban!

Írta: Dani

Tetszett? Oszd meg a barátaiddal \m/