A “csajmetal” már műfajmegnevezés? – Eluveitie, Amaranthe, The Charm the Fury koncertbeszámoló

elu15

Fellépők: Eluveitie (CH), Amaranthe (SE), The Charm the Fury (NL)

Helyszín: Barba Negra Music Club, Budapest

Időpont: 2017. 10. 26.

18157186_1730348116979571_3109176509647884309_n

Csajos metal-est ként volt reklámozva október 26-a a metalosok körében, és bizony, így lehet talán a legjobban leírni azt, amit csütörtök este a Barba Negrában láttunk. Bár ezeket a zenekarokat sok minden nem köti össze azon kívül, hogy lány, hölgy énekel, azért gond nélkül megfért egymás mellett a három formáció.

Két másféle rajongótábort vonz az Eluveitie és az Amaranthe is, bár azért meglehetősen sokan vannak azokis, akik mindkét zenekart szeretik, számukra és számunkra ez az este különösen betalált. Mindkét csapat a közelmúltban (na jó, az Amaranthé már egy éves) jelentkezett új albummal, és mindkét headliner új anyaga megosztotta a közönséget. Az Amaranthé főként azért, mert a rajongók szerint nem lett annyira jó, mint az elődei, az Elué pedig azért, mert a legtöbben félreértelmezték az album pozícióját a zenekar diszkográfiájában. Az Eluveitie egyébként is nagy port kavart mostanság, mint ismeretes, a zenekarvezető Chrigel Glanzmann-on kívül a teljes tagság lecserélődött az elmúlt években (először a hegedűs Meri Tadic, majd Merlin Sutter távozott/lett eltávolítva, ennek hatására mentek vele a barátai is, és Chrigel egyedül maradt). A jelenlegi turné egyben az új felállás bemutatkozása is, továbbá az Amaranthe is egy új énekessel jött már, úgyhogy volt mi miatt izgulnia a fokozatosan hatalmasra duzzadó közönségnek.

Az estet a holland, amszterdami (háromszor is elmondták, megjegyeztem) The Charm The Fury nyitotta, akik együtt turnéznak az Amaranthe-tal, de azon kívül, hogy mindkét csapat énekesnője szeret hiányos öltözetben megjelenni a színpadon, semmi közöset nem találtam a két formációban. Persze ez csak egy mellékszál, a lényeg a zene – azonban ebben szintúgy nem találtam sok fogósat. Kicsit Jinjeres, kicsit Arch Enemys, megkeverve thrash és industrial metallal, ami így egész jól is hangzik, de sajnos ez nem volt az.

charm3

Azt kell mondanom, bár nem szeretek senkit sem lehúzni, hogy ez a produkció nagyon felejthető volt. Annak ellenére, hogy a zenészek kiállása nagyon magabiztos és profi volt, és látszott is, hogy hisznek magukban, én nem tudtam megragadni a dalok lényegét, vagy például azt, hogy az énekesnő miért csak egy melltartóban és áttetsző felsőben lépett színpadra – az biztos, hogy már akkor többszázfős közönség figyelmét magukra vonták. Zúztak, pörgették a dalokat egymás után az énekesnő jól hörgött, kevésbé jól énekelt, sokszor moshpitre biztatott, de aztán maga is belátta, hogy ezt a közönséget most wall of death helyett inkább csak egy kis headbangelésre szólítja fel. Aki el tudta kapni a dalok menetét, biztos jobban élvezte nálam a bulit…

amaranthe5

Rövid szünet után berobbant a hazánkat már sokszor megjárt Amaranthe. A svédeket először láttam csak élőben, és abszolút megfeleltek az elvárásomnak (sőt, az, hogy Elize Ryd ízlésesen volt felöltözve, felül is múlta azt). Nem akarok egyébként rosszat mondani az anno Nightwish-t is kisegítő hölgyeményre, iszonyatosan jól énekelt élőben, két férfikollégájával, köztük az újonc Nils Molin-nal nagyszerű vokális produkciót nyújtottak.

amaranthe17

Azt hiszem, az Amaranthe-nak volt az este a legnagyobb közönsége, méltán populáris a diszkós, popos elemeket metallal vegyítő zenéjük, az egyébként koncertre nem járókat is végre kicsalogatta egy zenekar a tévé elől, látszott, hogy sok olyan ember is van itt, aki csak és kizárólagosan a svédek miatt jött el, és talán nem is megy többet koncertre, amíg ismét nálunk nem járnak. Ez egyrészt örömteli is, hogy van egy ilyen lakossági(lag elfogadható) metalzenekar, ami megmozgatja és bulizásra készteti az embereket, másrészt egy kis negatívummal is járt, ugyanis volt pár olyan vendég, aki semmi koncertlátogatási etikával nem rendelkezik, és a közösségi élmény ekkora és ilyen tömegben teljességgel elveszett, azt láttam az egymás mellett álló, ismeretlen embereken, hogy inkább csak zavarják egymást.

amaranthe22

Na de beszéljünk inkább a zenekarról, hiszen ők a lényeg! A slágerparádét csak a koncert végére tartogatták, inkább a tavalyi lemezre fókuszáltak Elize-ék, és a frissebb szerzeményekkel ugráltatták meg a közönséget. Pont egy kis kifújásra adott okot a lassú Amaranthine, amiben igazán tudtunk figyelni a szép énekekre, de nem sokáig hagytak táncolnivaló nélkül, robbant is be a Digital World. Végre egy sláger – gondoltuk, és valóban ugribugriba kezdett az egész közönség. (“Már várom, hogy mikor robban be a színpadra a Scooter, és kezdi el, hogy “how much is the fish?” – jegyezte meg találóan egy ismerősöm a koncert alatt). Egy dobszóló követte a digitális világot, aminek általában nem látom az értelmét egy-egy koncerten (kevés az ilyen szinten műértő és szinténzenész, aki ezt élvezné), de most megtaláltam azt – átöltözik az énekesnő! 😀  A rövid pihenő után visszatért még a zenekar olyan dalokkal, mint a friss Boomerang, a Drop Dead Cynical, és a kihagyhatatlan The Nexus, majd mindenféle “szuvenírok” bedobálása után levonultak a színpadról.

amaranthe6

Eléggé meglátszott a teltház a vécésorokon is – kivételesen most sor állt a férfivécéhez, de meglátszott külön az Amaranthe fellépése is – a női vécéhez körülbelül hatvanadiknak sorakoztam be, de szerencsére még így is odaértem az Eluveitie kezdésére. Hosszú évek óta nem láttam a csapatot, úgyhogy nagyon vártam már a koncertet, és kíváncsi is voltam, hogy hogyan fog felépülni a setlistjük. Mint már mondtam, a nyáron jött ki az akusztikus-folkos albumuk, az Evocation II, amit még nem turnéztattak meg, az azt megelőző Origins-t viszont már igen, úgyhogy valóban nagymértékű találgatásra adtak okot – vajon miből fog állni a koncert?

elu10Nem okoztak csalódást: a dallista mondhatni blokkokra volt osztva: nagy örömömre korai klasszikusokkal kezdtek, mint a Your Gaulish War, majd a Nil. Sajnos a kezdődalnál csak 1-2 perc után jöttem rá (nagy Eluveitie-rajongóként), hogy melyik dalt játssza a csapat, ugyanis a dobok csattogása olyan szinten elnyomott minden más hangszert. A hangzás aztán egyre jobb lett, a Nil már kezdett élvezetesebb lenni, és beindult a mozgolódás. Ismét ugrás az időben, és nagyobb szerepet kapott az este folyamán először az új énekesnő, Fabienne Erni, aki hiba nélkül énekelte el a gall nyelvű Omnos-t.

elu13

Még mindig furcsa, hogy egy, az Everything Remains as it Never Was albumról származó dalt már régi dalnak kell hívnom.. mintha csak most jött volna ki az album. Erről a lemezről eljátszották még a zseniális Kingdom Come Undone-t is, ami nemrég az egyik személyes kedvencemmé vált (tökéletes példája annak, hogyan kell folk metalt játszani).

elu15

A második blokkban mutatták be az Evocation II dalait – bár kicsit féltem, amikor a sok már nem szomjas embernek felkonferálták, hogy akkor most jöjjön pár akusztikus dal, nem tudtam, hogy fogják őket fogadni. Aztán persze jól sikerült ez is, a körtánc a Lvgvs-ra nagyszerűen sikerült, és felidézte a régi kis folkos klubbulik hangulatát, ahogy mindenki összekapaszkodva-vigyorogva ugrál. Az Artio alatt pedig csak tátottuk a szánkat és ámultunk-bámultunk, hogy Fabienne mennyire tisztán és hibátlanul énekel, a szólója igazán libabőrös élmény volt.elu20

Fabienne szintén svájci, ezért a gyorsabb Epona által visszavezetett harmadik blokkot képviselő The Call of the Mountains svájci német nyelvű verziójának (De Ruef vo de Bärge) eléneklése nem okozott neki különösebb gondot. Örülök annak, hogy ilymód is promotálva vannak a kisebbségi nyelvek, de annak már kevésbé, hogy az Eluveitie elmegy/elment/elmehet ebbe a poposabb, nőivokálos irányba, de valószínűleg ezt a fajta zenét ők is csak egy fázisnak tartják, eljátszották egybesűrítve a Ruefot és a Rose for Eponát, és ezzel le is tudták ezt a részt.

elu9

Jött a fő próbatétel az új tagoknak: mennyire tudja a fiatal brigád eljátszani a zenekar legnagyobb slágereit? A másik ismerősöm által “tininindzsa teknőcök”-nek nevezett bagázs élén álló Chrigel megkérdezte a közönséget – azt látom, hogy nagyon metalok vagytok és tudtok bulizni, de tudtok vajon táncolni is? Mert a következő dalunk csupán ír muzsika – majd belekezdtek (az egyébként metal-elemeket is tartalmazó) Tegernako-ba. Szerencse, hogy itt már jó volt a hangosítás, max a hangos közönség nyomta el néha a halkabb hangszereket, de alapvetően jól kivehetőek voltak a Morrison’s Jig dallamai, és egy pillanatra tényleg kicsit pogósabb ír mulatságban érezhettük magunkat.

elu4

Havoc-ra most körtánc nem volt, de azért ment mindenfelé a mozgolódás rendesen, és nem volt más hátra, mint a lezárásnak tökéletesen illő Helvetios és az Inis Mona. Kicsit féltem egyébként, hogy ez a dal hogy fog hatni eredetiben-élőben, ugyanis lassan már viccé kezd válni szegény iniszmóna, kb. minden metalzenekar, aki a gitáron-dobon kívül valami máson is játszik, legalább egyszer karrierje során eltolta ezt a dalt élőben, ami persze azt eredményezte, hogy legalább négyszer, négyféle előadótól hallottam ezt a dalt, és minden folkbuli kötelező eleme, így már kicsit elcsépeltté vált. Persze ehhez A zenekarnak nem sok köze van, ők csak játszották a dalt, ami meghozta nekik a népszerűséget, és azért őtőlük hallani (pontosabban legalább Chrigel szereplésével látni) mégiscsak autentikusabb és másabb élmény volt.

elu12

Élménydús, fárasztó, és kicsit zsúfolt este volt ez, érdekes zenei összeállítással, de teljességében pozitív hangulattal – a különböző zenei stílusok közt mindenki megtalálhatta a magának tetszőt, és így legalább mindvégig érdekes és színes maradt az este. Kíváncsian várom, merre viszi a sors az útján az újjászületett Eluveitiet

elu7

Írta: Vica

Fényképek: Dani

Köszönjük a Hammer Concertsnek!

Tetszett? Oszd meg a barátaiddal \m/