Előszedtük: Amon Amarth – Surtur Rising (2011)

ELŐADÓ: Amon Amarth
ALBUM: Surtur Rising
SZÁRMAZÁS: Svédország
MEGJELENÉS ÉVE: 2011
STÍLUS: Melodic death metal
HONLAP: https://www.amonamarth.com/
ÉRTÉKELÉS: 9.5/10

Gondolom senkinek sem kell bemutatni a címben szereplő zenekart, ami az északi metálvilág egyik legmeghatározóbb, legnépszerűbb bandája. Talán az utóbbi időben még nagyobb népszerűségnek örvend az Amon Amarth. Legfőképpen azóta, amióta széles körben terjedt el a viking mitológia a Vikingek c. sorozat miatt. Természetesen azelőtt is sok-sok rajongó indult csatába minden egyes koncerten, de talán ez volt az a pont, amikor mainstream, divat lett vikingnek lenni.  Na nem mintha ez lenne a cikk témája, de részben kapcsolódik a mondanivalómhoz, ami megalapozza a lemezkritikát.
Természetesen engem sem került el annó az Amon Amarth-őrület, és szó nélkül belevetettem magam a mitológia imádatába. Ha jól emlékeszem akkor a With Oden in our Side volt az első album, amivel találkoztam, és nem kellett hogy sokat győzködjön, egyből beleszerettem az Amon Amarth stílusába. De mi mást is lehet tenni oylan dalok mellett mint az Asator és a Cry of the Black Birds? 2010-ben jött el a nagy nap, és mentem el az első AA koncertemre a megboldogult Metalfest Open Air-en, Csillebércen. Kár leírnom, úgyis tudjátok, hogy milyen élmény volt számomra, akik meg ott voltak, biztos vagyok benne, hogy még a mai napig kellemes hidegrázást kapnak az élménytől. Azóta négy album is megjelent, készülődik az új album, az énekes Johan Hegg vikinges filmben (Northmen – A viking saga) is szerepelt, miközben mozifilm hatású klippeket gyártanak, na és persze sokszor koncerteznek mindefelelé a világban (nálunk is egész gyakran), egyszóval zakatolt tovább a  csatavonat (hajó). Talán ez a sikeresség és népszerűség az, amiért a Jomsviking megjelenése környékén teljesen megcsömörlöttem ettől a stílustól és zenekartól. Szinte teljesen lekerültek a számok a playlistjeimről, nem is mentem már koncertre és őszintén szólva a Jomsvikinget jó, ha kétszer meghallgattam, de az egy a valószínűbb. Úgy gondolom, mindenkinél vannak ilyen időszakok, amikor az egyik nagykedvencével már tele a padlás, és kell a szünet. Na ez a szünet nekem pont addig tartott, amíg most a Barba Negra és be nem jelentette, hogy a Triviummal érkezik az Amon Amarth a Trackbe. Ennek apropóján, jó pár év kihagyás után ismét nekiugrottam a diszkográfiának és azt kell mondjam, nagyon jót tett nekik/nekem ez a kis kihagyás. Újra fel kellett fedeznem, hogy a mai napig az egyik legkedveltebb metal albumom a Surtur Rising.

Külön a szövegre és a mondanivalóba nem szeretnék kitérni, mert arról 4 kötetes regényt lehetne írni, akit meg érdekel a mitológia, az úgy is talál jobb forrást a tájékozódáshoz. 🙂
Már a borító is piszok jól néz ki, és azt sejteti, hogy itt bizony csatába indulunk, és vér fog folyni. Nyilván ez a legnagyobb közhely amit egy viking death metal lemezre rá lehet aggatni, de valahogy mégis ez az első benyomás, amikor a kezünkbe vesszük a CD-t.
Az első gyomrost rögtön az első számnál, a War of the Godsnál megkapjuk. De akkorát, hogy két hétig véres lesz a…. na mindegy, szóval War of the Gods számomra „AZ” Amon Amarth szám. Nem minden részében olyan, mint a régi klasszikus AA, de mégis akkora energia és adrenalin van benne, hogy simán elnyerte nálam ezt a titulust. Persze lehetne itt érvelni, hogy a Twilight of the Thundergod meg a Guardians of Asgaard mennyire trú, meg meg meg….(halkan jegyzem meg, hogy a Free Will Sacrifice méltatlanul alulértékelt dal), de számomra a War of the Gods adja az igazi AA élményt. Amellett, hogy az egész szám lüktet az erőtől és a hangulattól, ebben a dalban hallhatjuk a zenekar történetének (szerintem) legütősebb, legjobban összerakott szólóját.

Aztán itt van még a Destroyer of the Universe ami az északi mitológia egy fontos karakteréről, Surtur-ról szól, aki elhozza a világvégét, vagyis a Ragnarököt. Aki követi a Marvel filmeket, annak ismerős lehet a karakter és a végbevitt pusztítása. Nyilván a Thor filmek is hozzátettek a vikingőrülethez, és sok elemet megmutatott a viking történetekből, de azért illendő két lépés távolságból kezelni ezek „hiteles” képi és történetbeli megjelenítését. Szóval van ez a Surtur forma, aki szét akar csapni az világok között, és nyugdíjazná az északi isteneket. Ezen ambícióit eleveníti meg a dal, és hát valljuk be, elég hitelesen. Ehhez a karakterhez tökéletesen illik az agresszív dobtéma és riffelés. A baljós hangulatú hangszerelés, és Johan Hegg mély hangjánál is mélyebb morgós ének tökéletesen átadja a világvége-hangulatot. Persze ez mit sem érne, ha ez egy lődörgős, depresszív nóta lenne, de szerencsére ennek az ellentétéről van szó, mert pörgős és erőteljes a dal.

Ha még zeneileg kifogástalan dalt kéne említenem az albumról, akkor nem tudok szó nélkül elmenni a For Victory of Death mellett. Számomra ez a dal jellemzi talán a “next level Amon Amarth” kifejezést. Az alap koncepció a megszokott AA stílusjegyekre épül. Középtempós dallamos death metal, amiben a dal gerincét a szólógitár adja meg, ezt megfejelve egy gyorsabb, kiemelkedőbb refrénnel. Tucatnyi ilyen számuk van, de mégis úgy érzem hogy a For Victory or Death már egy új szintje ennek a stílusnak a letisztultságával és kifinomultságával. Könnyen túlzásba lehet esni ezeknek az elemeknek a felhasználásánál, de itt nemigen hallható fölösleges hang, ütem vagy bármi ami azt sugallná, hogy többet akartak beletuszkolni a dalba.

Az album végén a Doom Over Dead Man méltó levezetése a csatának. Lassabb tempójával és dallamorientált stílusának köszönhetően megpihennek a hallójárataink. Közeledik a sötétség, elered az eső, villámok csapnak mindenfelé. Ezt a hangulatot teremti meg a dallamvilág, és jól kiemelkedik a többi, gyorsabb erőteljesebb szám közül. Ettől válik igazán különlegessé, mert megmutatja, hogy mennyi lehetőség és megvalósítás rejtőzik ebben a stílusban, miközben nem hagyja maga mögött a kötelező, ezer közül is felismerhető elemeket.

Természetesen a végére maradt a csattanó, ami engem annó eléggé meglepett. Sose gondoltam volna, hogy egy Amon Amarth majd System of a Down feldolgozást fog játszani. De mint kiderült, piszok jól passzol egymáshoz a két zenekar stílusa, és ezt jól mutatja a végeredmény is. Az AA féle Aerials biztosan ott van a Top 5 feldolgozásaim között.

Miután így újra felelevenítettem magamban a régi turbóvikinget, már tűkön ülve várom a júniust, amikor a Barba Negra Trackben lép majd fel az Amon Amarth. Igaz, az utóbbi időben elég sokszor volt már koncertjük nálunk, de ezúton szeretnék mindenkit buzdítani, hogy jöjjön el, mert a csalódás kizárt. Na meg persze a Trivium is egy csúcsszuper zenekar, de arról majd egy másik cikkben 🙂

Tövábbi infókat és jegyeket itt és itt tudtok szerezni. Ott találkozunk!

Tetszett? Oszd meg a barátaiddal \m/