Aephanemer – Prokopton (2019)

ELŐADÓ: Aephanemer
ALBUM: Prokopton
SZÁRMAZÁS: Franciaország
MEGJELENÉS ÉVE: 2019
STÍLUS: Melodic death metal
HONLAP: https://music.aephanemer.com/
ÉRTÉKELÉS: 8/10

Click here for the English version! 

Sokáig nem gondoltam volna, hogy a csupán gitárrifekből építkező zenék ennyire izgalmasak tudnak lenni, annak ellenére sem, hogy ez a metalzene alap építőköve. Aztán jött a francia Aephanemer, akikre kb. fél dal meghallgatása után teljes mértékben ráfüggtem. A csapat fiatal maestroja, Martin Hamiche, különleges dallamérzékkel és igazi melodeath szívvel rendelkezik, ebből a kettőből pedig, mint azt sejthetitek, egészen zseniális metaldalok születnek meg.

Nagy örömmel és lelkesedéssel hallgattam már a 2016-os, Memento Mori névre keresztelt nagylemezt is, amivel a zenekar elkezdett ismertebbé válni, hála elsősorban a Youtube-nak, meg persze a franciák már akkor is kitartó munkájának. Én is azt hiszem, automatikus Youtube válogatás „rádió” során akadtam bele valamelyik dalukba, és nem volt kérdés, hogy letöltsem-e a MM-t, amit végül Bandcampen meg is vásároltam.

Épp ideje volt, hogy a zenekart most már tényleg megismerje a világ, főleg azután, hogy a francia Wackem Metal Battle megnyerése után a Wacken-en is fellépési lehetőséget kaptak, erre pedig az új album, a Prokopton megjelenése kiváló alkalomnak bizonyult. Mondhatni, hogy a srácok és lányok mellett fél Fennoskandia is dolgozott az albumon, ugyanis a mixelést az Unisoundos Dan Swanö, a masterelést a Finnvoxos Mika Jussila végezte, az albumborító pedig Niklas Sundin kezei közül került ki, szóval a lehető legjobb minőségre törekedtek mindenben a Prokoptonhoz.

A 2019 tavaszára időzített Prokopton nyolc dalnyi, és 44 percnyi zenehallgatást kínál. Azonban ebből a 8 dalból egy egyféle interlude, köztes átvezető, legalábbis nekem nagyon annak tűnik, úgyhogy sajnos máris egy rossz pont, három perces az At Eternity’s Gate, de bőven elég lenne, ha fele ilyen hosszú lenne.

De nézzük inkább a többi értékelnivalót. Nagyon erősen indít a lemez – a Prokopton egy minimális intróval csendül fel, ami alapvetően arra szolgál, hogy a dal „igazi” kezdete nagyobb erővel robbanjon be. Ezt a hatást teljes mértékben el is éri, a kis „ideghúzás” után azonnal olyan headbangelésre invitáló riffáradatatot kapunk az arcunkba, hogy az a csoda, ha valakinek nem görbül mosolyra az arca – ugyanis az Aephanemer a melodikus death metal vidámabb ágát képviseli. A játékos cin abbamarad, a gitárriff folytatódik, és meghallhatjuk Marion Bascoul szép, míves hörgéseit (igen, ő egy lány). Az első, ami hamar feltűnt, hogy amikor a gitártól a szinti egy rövid időre átveszi a dallamvezetés feladatát, még mindig kicsit olyan demós hatást kelt, mintha GuitarPro-ban lenne összerakva a szinti, de lehet, hogy csak a választott hangszín miatt, de szerencsére elég hamar letúrja őt a porondról a gitár.

A második, ami feltűnt az album hallgatásakor, hogy volt pár olyan alkalom, amikor egyszerűen nem regisztráltam, mikor kezdődött újabb dal, ugyanis az én fülemnek az első három dal, tehát a Prokopton, a The Sovereign és a Dissonance Within kicsit már túlságosan is hasonlít egymásra. Mármint nem olyan Be’lakor – Of Breath and Bone módon, ahol egyértelmű, hogy direkt ugyan azokat a részeket variálják több dalon át, hanem kicsit inkább úgy, mintha nem nagyon mertek volna kilépni egy adott hangzásból, dallamvilágból, hangszínből, és a Dissonance Within-ben sajnos az a bénácska demohangzás is visszaköszön egy rövid időre. Azonban pont ebben a dalban ez megbocsájtható, ugyanis a harmadik harmadában az album egyik legjobb témáját hallhatjuk, csodálkozom is, hogy az a szinte már himnikus gitárdallam nem külön dal lett.

A már kifogásolt átvezető után a Back Again ismét visszaállít minket a megfelelő útra, sőt, az előző daloknál még metalosabb hozzáállást is vesz, ami kimondottan jól áll neki. Sokkal több a gitárröfögtetés, kevesebb a vidám dallam, de kell is az albumnak ez, nagyon véletlen méztől csöpögjön. A dal egyébként nem valami külső utazásról szól, hanem sokkal inkább az önmagunkkal való harcolásról, útkeresésről, önmagunk megtalálásáról. A valamiért a számítógépes RPG játékok világára emlékeztető átvezetőben szintén csak a hangzást kifogásolom, felépítését és a dallamokat tekintve teljesen rendben van.

A Dissonance Within gitárjátszogatása, meg persze a nyitány melletti másik kedvenc részem egyértelműen a Bloodline trance-partyba is majdnem illő eleje, olyan jó kis diszkós lüktetése van a számnak, kár, hogy ez nem marad meg végig, valamiféle elektronikus metal dalt ajándékozva végeredményül. Persze rossznak így sem rossz, imádom a különféle ritmikai játékokat benne, sőt, még egy blastbeatet is kapunk, bár nem a megszokott köntösben, egyes gitárriffek pedig már-már folk metal bandákba is elmennének, a kedvenc gitárszólóm pedig egyértelműen ebben a dalban található. Itt fontos megemlíteni, hogy annak ellenére, hogy Hamiche egyértelműen marhajó gitáros, nem untatja a kevésbé gitárbuzikat túlságosan hosszú szólózásokkal.

Az albumot egy középtempóból építkező, kilencperces opusz zárja le, amivel szintén kicsit, úgy érzem, túllőttek a célon, már ha a hosszúságot nézzük, bár valószínűleg a filozofikus gondolatok kibontása követelte meg ezt a terjedelmet. Az If I Should Die az album legizgalmasabb dalai közül való (a címadóval egyetemben), nagyon szépen, részletesen vannak kibontva a különféle gitártémák, és valamiért a szinti sem adja a demo-érzést, sőt, néha zongora is díszíti a riffkavalkádot.

Bár egy lemezkritika nem arra hivatott, hogy az adott korongot mindenképp a csapat korábbi anyagaihoz méregesse, sajnos nem tudom megállni azt, hogy ne mindig arra gondoljak, hogy a Memento Mori jobb volt. Bár én tényleg úgy érzem, hogy az valamennyivel jobban duzzadt a kreativitástól, mint a 2019-es anyag, bár ezzel együtt, és talán pont ehhez kapcsolódóan is, a Prokopton a kiforrottság, komolyság mezőnyében nyertes, de természetesen továbbra is extrémen dallamorientált. Az Aephanemer Prokoptonja minden bizonnyal az év egyik legkecsegtetőbb, legfrissebb, fiatalosabb, és jó témáktól duzzadó melodeath anyaga. Children of Bodom és Kalmah fanoknak kötelező!

Új videót linkelni még nem tudunk, addig is hallgassátok a korábbi műveket, vagy rendeljétek elő az albumot, vagy egyszerűen csak ismerkedjetek a csapat zenéjével Bandcampen itt!

Tetszett? Oszd meg a barátaiddal \m/