Dorothy-Tessék! (2018)

ELŐADÓ: Dorothy

ALBUM: Tessék!

SZÁRMAZÁS: Magyarország

MEGJELENÉS ÉVE: 2018

STÍLUS: pop/rock

HONLAPhttps://dorothymusic.hu/

ÉRTÉKELÉS 9/10

 

 

A gyöngyösi illetőségű csajos-trió, a Dorothy az elmúlt években lemezmegjelenés-fronton stabilan tartotta magát ahhoz a tematikához, hogy évente rukkoltak elő újdonsággal, ám az elmúlt időszakban úgy tűnt, némi változás állt be a gépezetben, mivel az idei, Tessék! címet viselő nagylemez két éves pauza után kerülhetett a hallgatóság kezébe. A teljes igazsághoz azonban muszáj hozzátennünk, hogy az egy évvel hosszabbra nyúlt szünet csupán ebben az értelemben volt tetten érhető, hiszen Dodóék ebben az időszakban is koncertet-koncertre halmoztak (nem is akármilyen számú nézőközönséggel), és immáron szinte alig találunk olyan nyári rockfesztivált, ahol a fellépő nevek között ne találkoznánk a nevükkel. Szerencsére a tavaszi-nyári szezonban az útjaink meglehetősen sokszor keresztezték egymásét, így amikor csak tehettem, megnéztem a bulikat, és örömmel nyugtáztam, hogy a kezdetekhez képest rengeteget változott a csapat, méghozzá az előnyükre, és relatíve gyors ütemben, amivel párhuzamosan a közönségszámuk is jelentősen kikerekedett.

A még nyáron készülő félben lévő negyedik nagylemez híre alaposan megmozgatta a fantáziámat, mivel egyrészről kíváncsi voltam, ezúttal mit sikerült “tető alá” avagy-ha írhatom így-lemezre hozni, másrészről csak reménykedni tudtam, hogy ezúttal sem lesz tetten érhető az önismétlés hibája, ami a szövegeket, és a zenét illeti. Ha valamit még itt kellene megemlíteni, akkor az az, hogy igazán híján voltunk az olyan jellegű előzetes információknak, melyek arról szóltak, ezúttal mire számíthatunk, így a csajok kimaximalizálták a rajongók izgalmát.

Hogy ki-mire számított, azt mindenki döntse el saját maga, sokkal érdekesebb azonban, hogy valójában mit kaptunk: nos, 10 új nótát, masszív 35 percben, ami már önmagában is kellően tükrözi, hogy nem egy agyonhúzott lemezzel van dolgunk, hanem inkább egy rövidebb, ám annál erősebb, felesleges sallangoktól mentes cuccal, ez pedig már az elején tetten érhető a Hűségriadó dallal is. Vaskos, igazi “arcletépős” indítás, amibe tulajdonképpen az egész lemez alatt kellően meg lehet kapaszkodni, hiszen ez a keményebbre tolt hangzás át is ível az összes számon. A tíz szám közül ezt az egyet tudnám leginkább slágergyanús tételként említeni, hiszen színpadra született szerzemény, szinte követeli maga elé az élő publikumot. Maga a számcím is beszédes, ami nem véletlen, hiszen ezúttal több az érzelmi töltés a dalokban, a szövegek mondanivalója pedig sokkal inkább forog a kapcsolatok, és a vágyak körül. Dorothyéktól az efféle irányvonal sosem állt távol, elég, ha csak a korábbi időszakokra gondolunk, ám mindezt most más, helyenként sokkal elgondolkodtatóbb köntösben tálalják, ezzel is jelezvén a zenei fejlődést, ami így nem csak a zenében, hanem a szövegekben is tetten érhető.

Az új anyag legnagyobb meglepetése mégis inkább az a sokoldalúság, amit a csajok ezúttal adtak a hallgatók fülébe: hallhatunk lazább, már-már szinte a punk irányvonal határmezsgyéjén mozgó témát, ilyen például a Társ a dalom, ami után alapos bekeményítéssel, helyenként kőkemény gitárdarálással, és amolyan odaszúrós, vad énekkel térünk át a Papírhajó szerzeményre, ami az egyik legszokatlanabb, eddig ismeretlen húzás tőlük. Hangulatát tekintve nem akaszthatjuk rá az “üde színfolt” jelzőt, sokkal inkább azt mondanám, egy új arcukat is megmutatták, ami több, mint jól áll nekik, és ezzel sikerült a leginkább kimozdulniuk az eddigi komfortzónából. A lányok egyébként mesterien ráéreztek ezúttal az arányokra, mert a keményebb hangvételek mellett most is kapunk olyan szerzeményeket, amelyek a vadabb hullámok után óvatosabb vizekre eveznek minket, ezek pedig az Ellenállható, és a Veled tételekben teljesednek ki igazán, előbbi egyúttal személyes kedvenccé is avanzsálódott már az első néhány hallgatás alatt is. Ezt sem billogoznám meg a slágergyanús jelzővel, viszont a dallama, és az atmoszférája egész különleges világot teremt, és szinte észrevétlenül mászik a hallgató fülébe. Utóbbi az egyetlen, amit igazán “Dorothysnak” lehetne titulálni, ez idézi fel legjobban az elmúlt évek ízét/hangját, így észrevétlenül kapunk némi időutazást is. Kérdés, mennyire fogják megállni a helyüket koncertkörülmények között (már ha egyáltalán hozzá mernek nyúlni), én azonban kíváncsi lennék rá. A lemezt lezáró “A kezedben” méltó befejezése a harmincöt perces kalandozásnak, itt első ízben találkozhatunk zongorakísérettel, amelyet a saját számíze szerint tökéletesen kihagytam volna, helyette az erőteljesebb, riffelős irányvonalat erősítettem volna.

Összességében az eddigi lemezekhez képest úgy tűnik, most jött el az az idő, hogy a csapat mert egy nagy levegőt venni, és egy nagyobb kitérőt tenni a keményebb csapásvonalak felé. Előzetesen nem támasztottam irreális elvárásokat Dodóék felé, mert akárhogy is vesszük, az előző munkák is igazi, a zenekar nevével fémjelezhető cuccok lettek, csupán azt szerettem volna, ha egy új oldalukat is megismerhetem. Ezek után talán nem kell komolyabban taglalnom, ez valójában mennyire sikerült nekik, hiszen minden magáért beszél. Ezúttal a  hangzásban sem találtam semmi kivetnivalót, szépen, letisztultan szól, a keverés, és az utómunkálatok is elismerésre méltóak. Az elmúlt két év csendessége ezek után azért is bocsánatos bűn, mert meggyőződésem, hogy nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az elkészült mű ilyen lett, hiszen több idő jutott arra, hogy elnyerje méltó, végleges formáját. Mit is lehetne mondani ezek után? Aki eddig szerette, követte a triót, annak a mostani dobásuk is valószínűleg tetszeni fog, akit pedig eddig elkerültek, annak jó felkapaszkodó lehet a továbbiakhoz. Hű korlenyomata ez az album annak, hogy a Dorothy kiforrt, fejlődött az elmúlt évek alatt, és idén az eddigi egyenes út után fordulóhoz értek, ahol úgy tűnik, jó helyen kanyarodtak be.  Mindösszesen csak azért a kilenc pont, mert helyenként azért minden pozitivitáson túl érzek némi bizonytalan útkeresést, és nem minden számot tudtam egyelőre eltenni magamban, ám valószínűleg ez csak idő kérdése. Az már csak hab lenne azon a bizonyos tortán, ha ezt a keményebbre vett vonalat az elkövetkezendő időkben is erősítenék, ha pedig ennek újabb két év az ára, akkor nem bánom, kiegyezek vele! Ám nem vagyok telhetetlen, addig még igyekszem idén, és a közeljövőben egyaránt  elcsípni őket, hogy élőben is lecsekkoljam őket!

Írta: TM 

 

Tetszett? Oszd meg a barátaiddal \m/