Sear Bliss- Kéziratok és koncertek

Akár az idei hónap egyik legnagyobb dobásának, avagy eseményének is titulálhatjuk a szombathelyi black metal veterán, Sear Bliss huszonöt éves, nagyszabású jubileumi koncertjét, melyet méltó módon összevegyítették a lemezbemutatóval is, hiszen idén jelent meg a csapat legújabb nagylemeze, Letters from the Edge címmel, az október 27-i esemény pedig jó apropóul fog szolgálni ennek bemutatására is. Korábban már mi is hírt adtunk az eseményről (ha még nem olvastad, ide kattintva máris elérheted), ám a zenekar ezen felül is jó hírrel, avagy ha úgy tetszik, még egy meglepetéssel készül nektek, ám erről beszéljenek inkább ők:

Az idei jubileumi évet, mely hosszú idő után új albumot is hozott, szeretnénk méltóképpen lezárni. Ebből az alkalomból egy játékra hívjuk mindazokat, akik nem félnek attól, hogy olyasmit csináljanak, amire talán már évtizedek óta nem volt alkalmuk.

A Letters from the Edge fizikai kiadásához készítettünk egy tesztpéldányt a digipak CD-ből, amely eredetileg azt a célt szolgálta, hogy a borító méreteit és színhelyességét ellenőrizzük vele. Tehát ez az új Sear Bliss-lemez prototípusa, amelyből garantáltan nem készül több. A zenekar más hasonló relikviák mellett ezt a kézzel készült digipak CD-t ajánlja fel azoknak, akik velünk tartanak egy kis időutazásra.

A kilencvenes évek undergroundjának fontos része volt a levelezés, és ugyan régóta nem divat az ilyesmi, az idei jubileum kapcsán most ezt a hagyományt szeretnénk feleleveníteni. Annyit kérünk tőletek, hogy küldjétek el nekünk hagyományos levélben, tehát papíron, kézzel megírva a saját történeteteket a Sear Blissről. Szólhat arról, mikor és hogyan ismertétek meg a Sear Bliss zenéjét, de lehet akár egy a zenekarhoz köthető érdekes vagy vicces sztori az elmúlt huszonöt évből, nincs semmilyen megkötés.”

A levélírók között a következő ajándékokat sorsoljuk ki:

– A Letters from the Edge 1 példányban elkészült prototípus CD-je

– 1 db a nyertes elképzelései alapján megtervezett egyedi Sear Bliss-póló

– 1 db Letters from the Edge borítófestmény reprodukció, bekeretezve, 50×70 cm méretben

– 2 db a Letters from the Edge borítójának bekeretezett tesztnyomataiból, 40 x 60 cm

– 3 db szabadon választott Sear Bliss-póló a The Merch kínálatából

– 4 db belépő a Sear Bliss bármelyik koncertjére 2019-ben

– 6 db egyedi Sear Bliss-gitárpengető

Emellett minden levélírónak válaszolunk majd, szintén hagyományos, kézzel írt formában.

A leveleket az alábbi címre várjuk 2018. december 22-ig: Sear Bliss, 9701 Szombathely, Pf. 270.

A Sear Bliss lemezbemutatóval egybekötött 25 éves jubileumi koncertje október 27-én, azaz most szombaton lesz a Dürer Kertben, ahol egy speciális dupla koncerten az új album anyaga mellett minden eddig megjelent lemezt felidéz a zenekar. A The Haunting-korszak dalaiban az akkori felállás tagjai is színpadra lépnek, az este különleges vendég zenekara az Age of Agony lesz. A koncertre elővételes jegyek október 26-ig vásárolhatók a Tixa.hu hálózatában, valamint a Dürer Kertben, a CD Pincében, a Hammer Zenebarlangban, a Headbangerben, és a Popshop.hu áruházában. Akik addig is szeretnének olvasni azokról az időkről, azoknak kifejezetten ajánljuk a Sear Bliss Facebook-oldalán rendszeresen frissített múltidéző sorozatot.

Szintén örömteli hír, hogy A Letters from the Edge a Hammer Musicnak köszönhetően most már országosan is megvásárolható a legtöbb lemezboltban, valamint a Media Markt Magyarország, a Libri Könyvesboltok és a Líra Könyv hálózatában és a Metalshop.hu webáruházában. Természetesen a hátralévő két idei koncertre is viszünk magunkkal néhány példányt. A jubileumi koncert után idén utoljára november 10-én, Szombathelyen lesz látható élőben a zenekar, ahol néhány olyan dal is felbukkan majd, amiket a jubileumi koncerten idő hiányában nem tudunk eljátszani. Ugyanakkor a jövő évre már most sok meghívásunk van, mi pedig reméljük, hogy számos olyan helyre eljutunk a közeljövőben, ahová eddig nem volt alkalmunk.

További információk a Sear Bliss Facebookján.

(Készítette: TM) 

Tetszett? Oszd meg a barátaiddal \m/