David Maxim Micic – Who Bit The Moon (2017)

micic


Előadó
: David Maxim Micic

Album: Who Bit The Moon

Származás: Szerbia

Megjelenés éve: 2017

Stílus: Progressive ambient metal/ Djent

Honlap: https://davidmaximmicic.bandcamp.com/

Értékelés: 9/10

 

Viszonylag ritkán hallani arról, hogy valaki szavak használata nélkül képes mesét mondani. David Maxim Micic ennek a készségnek a kiemelkedő mintapéldája. Mindazoknak, akik fogékonyak a progresszív metal és a djent ötvözetére, és nem áll távol tőlük a progrock és ambient dalok világa, azok számára biztosan maradandó élményt nyújt legfrissebb anyaga, a Who Bit The Moon.

A 25 éves horvát születésű fiatalember 2012 óta a szólóprojektjével három lemezt adott ki: – Bilo I,II,II, és két EP-je készült. Ezeken egy-egy szám erejéig feltűnnek más, a stílushoz köthető vendégzenészek. Mindegyikre jellemző az elvont, groteszk és néhol vicces témák beleszövése a dallamokba, de mégis a Who Bit The Moonban teljesedik ki a tehetsége. Mesterien ötvözi a djentes szaggatott hangzást a progresszív elemekkel, megspékelve ezt a hangulatot képző billentyűszólamokkal.
Ezen elemek vegyülete adja az egész lemezen átívelő ambientes hangzást. Az album kezdőtétele furcsán is hathat az avatatlan fülek számára. Mégis mit keres egy gyerekmese betétdala egy metal/progrock albumon? Talán pont ez az, ami beszippantja a hallgatót, ahogyan ezt velem is tette. Hamar nosztalgikus hangulatba tud kerülni az ember, ha beleéli magát a zene mondanivalójába. Ezt a világot képviselik a dalok címei is (MilkTooth, LivingRoom, Someoneelse’s Hat), és így segítenek megteremteni.

A könnyed indítás hamar vált át a határozottabb, metálosabb riffekbe, amiket energikus gitárszólók és szintiszólamok váltakozása tarkít. A metálos részek, és a földtől pár centire elrugaszkodott hangzásvilág biztosítja azt az érzetet, mintha az otthoni gyerekszobámban ülnék. Fontos kiemelni, hogy a vokál teljes mellőzésével készült az album, de ez még talán még jobban hozzátesz az
élményhez, így esély sincs arra, hogy kizökkenjen a hallgató.
A modern hangzás és a technikás gitárfutamok mellett ki kell emelni a háttérben meghúzódó, mégis a produkció szerves részét képző basszustémákat. A legtöbb számban, a háttérben megbújva kápráztat el. Itt persze nem világot rengető jammelésekre és szólókra kell gondolni, hanem a progresszív atmoszférát átjáró könnyed dallamokra, amik a gerincét adják az egész zsánernek.
Zárótételként kapunk egy hosszú, tíz perces, mégis mindvégig élvezetes címadó dalt, ami méltó befejezése egy egész albumon átívelő történetnek.
Témája és előadásmódja sokban hasonlít a manapság igen divatos djent és progresszív klisékre, de tartogat magában annyi egyediséget, és meglepetést, hogy kitűnjön közülük.

Összegezve, azt kell hogy mondjam, hogy egy igazán minőségi és profi anyagot kaptunk Micic  úr jóvoltából. Bízom benne, hogy a jövőben is legalább ilyen profizmussal és elhivatottsággal veti bele magát a dalírásba, és tudja folytatni ezt az évek óta tartó, javuló tendenciát.

Tetszett? Oszd meg a barátaiddal \m/