Dalriada – Nyárutó (2018)

n


Előadó
: Dalriada

Album: Nyárutó

Származás: Magyarország

Megjelenés éve: 2018

Stílus: Epikus folk metal

Honlap: www.dalriada.hu

Értékelés: 8.5/10

 

A tizedik album egy zenekar életében komoly jubileumnak számít, de ennek ellenére efféle hangvételű felhajtás a Nyárutó körül nem volt. Való igaz, hogy a Forrás nem egy klasszikus értelemben vett soralbum, hanem a korábbi dalok akusztikus verzióit gyűjti, kiegészítve coverekkel, tehát azok nem feltétlen új szerzeményeknek számítanak (kivéve a Galagonya c. megzenésített vers). Mégis, tizedik album óta produkál zenét a soproni hetesfogat – egy ilyen diszkográfiában azért, ha globálisan szemlélünk, mindenképp fejlődést fogunk megfigyelni. Nézzük is meg ezt kicsit, hogy az új albumot is kontextusba tudjuk helyezni. A Dalriada munkásságát egy huszárvágással két részre tudnám osztani: Arany-album előttire és Arany-album utánira (ennek egyébként semmi köze ahhoz, hogy az számtanilag jelenleg pont a középső album).

Az AA előtti Dalriada legtöbb dalát talán inkább folkos power metalnak lehetett volna nevezni, mint poweres folk metalnak, akkoriban az epikus jelző nem feltétlen volt illeszkedő, bár már egész korán is nagy jelentősége volt a zongorafutamoknak és a kórusoknak. Az AA utáni időszakban kezdte el magára a zenekar is az epikus jelzőt használni, teljesen jogosan, és bár a zene ezzel egyetemben kiműveltebb lett, továbbá sűrűbb, de egyben letisztultabb hangzást kapott, visszavettek a korábbi dalokat átitató s hajtó őserőből, kicsit inkább a szalonmetál felé húztak el, cserébe viszont hatalmas pozitívumként a hangsúly áttevődött a minél csodálatosabb dallamok megkomponálására, és azok minél több emberrel való elénekeltetésére. Az biztos, hogy senki más nem ír ilyenfajta zenét, mint amik ők csinálnak. A fő hangvétel egyenesen végigkövethető mindenhol, azonban a legutóbbi pár album már más megközelítésű, mint az előzőek. Ebben a kiforrottabb stílusban íródott a legutóbbi, Nyárutó elnevezésű albumuk is.

d

A lemez a tradíció szerint (az egyébkén sosevolt) Újkenyér, vagy Újkenyér hava címet kapta volna, ám soron kívül inkább a Nyárutó címet találták megfelelőbbnek. A rajongókat jól megvárakoztatott album borítója egy hegedülő csontvázat kapott, ami már előre sejtetheti, hogy ilyen-olyan formában, nagyon sok dal foglalkozik az albumon a halállal. Emellett érdemes még a bookletet is megemlíteni, végre-végre a dalszövegek alá magyarázatok is bekerültek, ahol 1-2 bekezdésben le van írva, hogy miről is szól a dal, és további érdekességeket is olvashatunk az adott témában – ez szerepel angolul és magyarul is, bár sajnos az angol meglehetősen sok elírással és hibával. Érdemes a magyarázatok miatt beszerezni az eredeti CD-t, olvassátok el ezeket az információdús sorokat magatok, nem fogom lelőni a poént.

Visszatérvén a tematikára: már felütésként is a Megöltek egy legényt nyitja a sort – egy balladai motívumból építkezik, ahol a megszólaló halott és élő kedvese párbeszédét Ficzek András és Binder Laura cserélkező, válaszolgatós éneke tökéletesen tükrözi. Valószínűleg, amikor a zenekar arra utalt, hogy Régidalriadás elemek is lesznek az albumon, részben a kezdőtételre gondolhattak, ugyanis ennek a dalnak a szívét adó gitártéma, meg maga a gitárdallam-központúság valóban a régebbi korszakokat idézi (a középrészbe azt a hammondot mondjuk nem tudom, mi a francért kell erőltetni). Külön kiemelendőnek érzem a dal második felét, ami zeneileg nem igazán, csak tartalmilag kapcsolódik az azt megelőzőkhöz, a kicsit elcsitulós, együtténeklős, gyönyörű dallamos lezárás már az album elején egy gyöngyszemmel ajándékozza meg a hallhatóságot – nagyszerű a zongorás kíséret és nagyon szép Laura éneke.

IMG_8504

Az efféle elérzékenyülés azért nem annyira jellemző az albumra, sokkal inkább a poweres, előre!-hangvétel a jellemző, meglepően poweres az alapvetően népi témájú (Az árgyélus kismadár) Hollórege. Továbbá a Táltosok énekének verzéi bár végig hörgés és károgás (egyébként nagyon jó, örülök, hogy egyfajta kuriózumként minden albumra felkerül egy-egy olyan dal, mint a Hadak útja, vagy a Juhászlegény balladája), a refrén szintén kimondottan poweres, és a Thury György balladájának 2. része is kimondottan power metalos. Az egyetlen igazi folk nóta talán csak a Búsirató, ami konkrétan legalább 3 mezőségi népdal feldolgozása, metálosítása, és egybegyúrása, a Fajkusz banda erőteljes közreműködésével. Természetesen máshol is megjelenik azért a népies jelleg, a hegedű sokszor a háttérből, megbúvóan, de nagyon kellemesen kíséri a gitárt, a címadó Nyárutó második harmadában fellelhető egy moldvai rekecsini botosánka, ott van a már említett Az árgyélus kismadár, hogy persze ki ne hagyjam a Komámasszon-t, amire első hallgatásra azt hittem, hogy nem egy, hanem két dal. Az első része a biztosan mindenki által ismert  Komámasszony/Ördög bújt az uramnak bocskorába/Fut a bácsu (valamelyiket csak ismeritek, ugye? a dallamot biztos!) dalriadásítása, a második része pedig egy saját szerzemény, egy borkultúrát, borivást éltető, szintén gyönyörű dallamú, kórusénekes rész. Tényleg átitatja az albumot a népzene iránti szeretet, a felsorolás ugyanis még nem ért véget: felcsendül a szintén moldvai E kertemben egy madár a Thury György 2-ben, vagy simán csak magát a kobozhasználatot is kiemelhetem (gyönyörűen díszíti a Nyárutót).

Továbbá dicsérendő, hogy a soproniak révén millió és egy történettel ismerkedhet meg  a hallgatóság, nem a tipikus, személyes témákkal jönnek, minden lemez egy óriási merítés a magyar történelemből, mondavilágból, népművészetből. Szintén figyelmet érdemlő, hogy a tipikus pogány folk klisé nem érvényes erre a zenekarra – olyan sok folk metal zenekar egyben “pagan”-nak is nevezi saját magát és zenéjét, de a Dalriada nem köteleződik el, hanem objektív marad: konkrétan az albumon 2 “pogánypárti” dalt követ 2 “kereszténypárti”. Egyébként ez a tipikus “táltospoétika” (különféle rontások küldése) már megjelent A tavasz dalában, és most újra előjön a Táltosok álmában is. ,,Szólítom a Földnek mélyét, rengjen hát, szólítom a Víznek Anyját, zúgjon hát…” – hát nem költői?

Az egyetlen gondom az albummal talán az, hogy rövidnek tűnik. Bár percekben mérve hosszabb, mint az elődje, azonban a 11 dalból egy outro, és egy átkötő (koncepció szempontjából nagyon király az a templomi orgona), és a kilenc szám bizony már soványnak tűnik. Persze így is millió hangulaton átvisz minket a korong, a Thury2 ,,Indulj vezér, vihar van velünk!” kezdetű refrénje pont annyira lelkesítő, mint amennyire az Áldja meg az Isten letargiába süllyeszt. A dalt egyébként egy kicsit töltelékdalnak érzem, nem látok benne annyi fantáziát, mint a többiben, egyetlen előnye az, hogy benne végig András énekel, és így végre lehetőség van eleget hallgatni csodálatos erővel és karccal bíró hangját (meg az Erdély be vagyon kerítve kezdetű népdalt, ami egybevág a dal témájával). Úgyhogy igen, a korábbi, tízdalos albumok után kicsit hiányérzetem van a Nyárutóval kapcsolatosan, bár a dalok szépen megkomponáltak, szebbek, de nem feltétlen jobbak az elődjeiknél. Összességében egy nagyszerű, kreativitástól és zenei érzéktől hemzsegő album, amire érdemes volt várni!

Írta: Vica

Tetszett? Oszd meg a barátaiddal \m/