„Menjek vagy ne menjek?” – nézegettem sóvárogva a nappaliban hol az esti döglésre kiszemelt kanapét, hol pedig a monitoron a Türböwitch tizedik születésnapi buliját beharangozó Facebook-eseményt. Aztán hosszas, majdnem percekig tartó gondolkodással arra a döntésre jutottam, hogy sörözni a kanapén is lehet meg az A38 tetőteraszán is, ez utóbbihoz viszont talpalávalót is adnak… úgyhogy miért is ne, gyorsan vettem egy jegyet, és fél hét körül már padlógázzal robogtam a célterület irányába.
Az eredetileg a Barba Negra Blue Stage-be meghirdetett esemény pár nappal a party előtt rövid átkonfiguráláson nem keresztül: átkerült a némileg kisebb A38-as tetőteraszra, és ezzel együtt egy fellépővel csökkent az esti zenekarok száma. Szerintem amire én beestem, addigra már mindenki ott volt, aki ezen az estén zenét szeretett volna hallgatni – és ennek tükrében az esemény áthelyezése szerintem helyes döntésnek bizonyult. Az A38-as tetőteraszán jól látható volt a közönség, ugyanakkor tumultusnak nyoma sem volt – azaz gyorsan lehetett sörhöz jutni –, így ideális népsűrűségű hallgatóság várta a cseh Malignant Tumöur kezdését.
Vicces konfiguráció volt: a 35 éves születésnapos előzenekar egyik feladata volt bemelegíteni a díszes közönséget a Türböwitch fellépésére. Meglehetősen jó választás volt a Magyarországon még nem látott cseh négyes; zeneileg tökéletesen passzoltak a Türbö stílusához, nagyon kellemes crust punk-os beütésű heavy metal-t húztak az úri közönség fülébe, ugyanakkor kínosan figyeltek arra, hogy ne tolják el az est arányait és súlypontját; a csehek tisztában voltak vele, hogy ez az este csak másodsorban szól róluk. A fellépéseket a legkevésbé sem lehet nehézkesnek mondani: könnyen befogadható, pörgős, bulizós zenét játszottak, ám mindezzel együtt valahogy a hallgatóság nagyon nehezen akarta fölvenni a fordulatszámot: a zenekar előtti ötméteres sávot a fotósok és a videósok lakták be – hárman. 14 szám és 45 perc jutott rájuk (Metal President, Maximum Rock’n’roll, Overdose & Overdrive, The Biggest Band, Fire On The Road, Lovely Girls, We Are The Metal, Critical situation, Walk As We Talk, Infernör, Earthshaker, Clearance Of Century, Saddam Hussein Is RnR, Electric Church), nagy taps… és már a backstageben gyülekezett a Türböwitch tágabban vett legénysége.
Kilencven percesre tervezték a menetrendet. Nem néztem az órámat, saccra nagyjából annyi is volt a játékidő, és ez Türbö három albuma esetén tulajdonképpen azt jelenti, hogy majdnem a full diszkográfiát eljátszották a fiúk és az egy szál hölgy (Intro + Markoláb, Under Haunted Skies, Cult Mastery, Ashbringer, Intro + High on Chaos, Fuck Off In Hell, Nightmare Incarnate, Infernal Beer Demons, SxPxTx, Fullmoon Liquorthropy, Budapest 666, Steamcunts, Fuck All Tribute Bands, Napalm to Posers, Reverence & Glory, Rottenkiller 62, Intro + Single Second, Drunk Back to Life, Beyond the Last Call, Highways of Death, Ultimate Failure of Will, When the World Crumbled, Moshpit at the End of the Day , Satan My Master, Road to Resilience, Pannonian Witchhunt, Narkonaut). A beszámoló hosszának jelentős részét tenné ki a vendégek névsora – nemcsak hogy régebbi zenésztársak (a teljesség igénye nélkül: Dombai László, Hekele Attila) álltak be időnként egy-egy dal erejéig, hanem a műfajt meghatározó, és számos zenekarban vagy koncerten évtizedek óta bizonyító zenészek (csak ötletszerűen: Szokán Tibor, Olt Ákos, Peták Mihály, Mikus Tamás, Erdélyi Péter, Illés Gábor) is egymásnak adtak a hangszereket vagy a mikrofont. Amilyen visszafogott volt a hallgatóság a Malignant Tumöur fellépésén, annyira nagy mozgás támadt a Türböwitch alatt. Igazából a színpadon is hasonlóan pörögtek az események: senki nem lazsált, sőt, mindenki a maximumon túli teljesítményt nyújtott ezen az estén. A setlist a jelenből, az idén megjelent Under Haunted Skies albumtól indult, és így haladtunk az időben visszafelé, megidézve a múltbéli anyagokat is. Egyszerű, de nagyon hatékony megoldást választottak a fiúk, ugyanis a dalokat kisebb-nagyobb, az albumokon is meglévő blokkok formájában játszották, ügyesen segítséget nyújtva ezzel a kevésbé tájékozott hallgatóknak is – aki csak párszor rohanta is végig az anyagokat, az is egészen biztosan vissza tudta kalibrálni, hogy merre is tartunk a számok sorában. Aztán idővel az összes vendég eljátszotta vagy elénekelte a maga részét vagy tételét, és a kötelező Narkonaut-tal véget is ért az esti testgyakorlás. Célfotó, pacsi, ölelkezés, dumálás… mindenkivel csak két mondatot, majd hirtelen arra eszméltem, hogy már terelnek is kifelé a biztonságiak a hajó fedélzetéről.
Nem voltam ott a folytatáson a Blast Beat Bar-ban, de gondolom, csendes, meghitt és visszafogott beszélgetéssel, lelkigyakorlatokkal telt az éjszaka hátralévő része – legalábbis nehezen magyarázható mással, hogy miért is fogyott aznap a Kálvin téri templomban az átlagoshoz képest kiugró mennyiségű szenteltvíz.
Írta és fényképezte: Á
