Kevés olyan album az extrém zenék világában, amelyet kiadása óta ennyire nehéz volt a saját helyén kezelni, mint a Reinkaos-t. Amikor 2006-ban megjelent, szinte mindenki automatikusan a The somberlain és a Storm of the light’s bane felől közelített hozzá. Nem is nagyon lehetett másképp, hiszen az a két lemez önálló világot teremtett, és olyan magasra tette a mércét, hogy bármi, ami utánuk következett, eleve összehasonlításra volt ítélve.

Pedig a Reinkaos esetében éppen ezt kellett volna elengedni. Ennek a lemeznek ugyanis zeneileg szinte semmi köze nincs az előző kettőhöz.

Más a megszólalás, mások a riffek, más a tempókezelés, más a hangulat, és mindenekelőtt teljesen más az egész mögött álló gondolkodás. Mire ezek a dalok megszülettek, Jon Nödtveidt már nem ugyanaz az ember volt, aki a kilencvenes évek elején a Dissection élén állt.

A belső borítón ott áll feketén-fehéren: „Written behind prison walls”, vagyis a dalok a börtön falai mögött születtek, illetve ott nyerték el meghatározó formájukat, és ezt nem lehet egyszerű életrajzi adalékként félretenni. Ez a Reinkaos egyik legfontosabb kulcsa. Jon addigra teljesen alárendelte a zenét a személyes meggyőződésének. Az eszmei háttér már nem valamiféle hangulati díszlet volt, hanem maga az alap. A dalokat Jon Nödtveidt és Frater Nemidial jegyzik, a kiadvány pedig külön rögzíti azt is, hogy az ezoterikus formulák és „hatalmi szavak” a 218-as Áramlat tradíciójából származnak.

Itt tehát nem arról van szó, hogy előbb megszülettek a dalok, aztán valaki rájuk húzott egy okkult koncepciót.

A koncepció és a zene együtt létezett. És pontosan ettől az a Reinkaos, ami.

Direkt, fegyelmezett, kimért és szinte rituális. A dallamok már nem úgy működnek, mint a Storm of the light’s bane hideg, „romantikus” világában. Nem sodornak, hanem vezetnek. A riffek nem burjánzanak, hanem célirányosan haladnak előre. Az egész albumon végig ott van valamiféle kontroll, mintha minden hang pontosan kijelölt helyet foglalna el.

Ezért hibás megközelítés azt keresni benne, ami az első két albumon működött.

A „Reinkaos” nem akar azokhoz hasonlítani. Ez egy teljesen másik Dissection.

A Beyond the horizon, a Starless aeon, a Black dragon, a Dark mother divine vagy a God of forbidden light nem a régi korszak visszhangjai, hanem egy másik, új világ építőkövei. A Maha Kali pedig szinte végső, rituális formula az egész után.

Ha innen nézzük, a Reinkaos közel tökéletesen valósítja meg azt, amire létrejött. Nem azért, mert jobb lenne a The somberlain-nél vagy a Storm of the light’s bane-nél. Erről szó sincs. Nem is azért, mert egyáltalán hasonlítana hozzájuk.

Hanem azért, mert Jon akkori filozófiája és az ahhoz megalkotott zene szinte tökéletes egységet alkot.

Ez a lemez nem folytatás. A végpont. Egy alkotói út befejezése.

A Darkness Shall Rise kiadó húszéves jubileumi kiadása pedig ezt a végpontot bontja ki hét nagylemezen keresztül.

Az eredeti Reinkaos mellett helyet kapott a Reinkaos instrumental rehearsal, a kétlemezes Midsummer massacre rehearsal, a The hall recordings, a Maha Kali, valamint a Roughmix 2005 / Starless aeon.

És itt válik igazán érdekessé a dolog.

Az instrumentális próbákon teljesen lecsupaszítva hallani a dalokat. Ének nélkül sokkal jobban előtérbe kerülnek a riffek, a gitárharmóniák és a ritmikai megoldások. Ekkor válik igazán világossá, hogy a Reinkaos látszólagos egyszerűsége nem primitívség. Hanem koncentráció.

A Midsummer massacre rehearsal pedig külön kategória, hiszen a Dissection valaha volt utolsó próbáját őrzi. Egy ilyen történetű zenekar esetében ezt már nehéz egyszerű bónuszanyagként kezelni. Érdekes itt a korábbi albumok dalait hallgatni: ezekben a próbatermi változatokban valami addig nem hallott, szinte túlvilági hangulat telepszik rájuk.

A rough mixek és egyéb próbafelvételek pedig azt mutatják meg, hogyan alakult ki a végleges forma. Mi volt már korán a helyén, mi változott, hogyan szóltak a dalok a végső stúdiómunka előtt.

Pontosan ettől van létjogosultsága egy ilyen doboznak. Nem ugyanazt az albumot adják el hétszer.

Nem mesterségesen felfújt jubileumi csomag. Végképp nem érzem a Dissection-örökség kiárusításának.

Éppen ellenkezőleg. Annak elmélyítése.

A box nem feléli az örökséget, hanem újabb rétegeket tár fel belőle. Nem pusztán újranyomja a kész albumot, hanem mellé teszi a folyamatot is. A kész mű mellé odarakja a próbatermet, a nyers változatokat, a munkafázisokat és mindazt, ami végül a Reinkaos-hoz vezetett. Ettől lesz igazán értékes.

És a fizikai kivitelezés is pontosan ezen a szinten mozog. Már első kézbevételkor látszik, hogy komoly pénzt öltek a megjelenésbe. Nem fukarkodtak sem az anyaghasználattal, sem a nyomdai munkával. A bőrhatású külső doboz, a fóliázott részletek, a bookletek, inzertek, poszterek és art printek mind azt mutatják, hogy itt nem azon gondolkodtak, hol lehet még néhány eurót megfogni.

A nyomdai munka minőségi, a grafikák részletgazdagok, a papíranyagok és a kivitelezés az egész kiadvány súlyához méltók.

Egy ekkora boxnál minden olcsó megoldás azonnal szemet szúrna. Itt viszont éppen az ellenkezője történik.

Minél tovább nézed és forgatod, annál inkább látszik, hogy a részletekre is ugyanannyi figyelmet fordítottak, mint magára a tartalomra.

A fehér vinyl változat pedig különösen jól áll ennek az anyagnak. A fekete, ezüst és fehér vizuális világ tökéletesen illeszkedik a Reinkaos hideg, fegyelmezett karakteréhez. Itt a fehér lemez nem valami öncélú színes-vinyl mutogatás, hanem ténylegesen része az összképnek.

A 2026-os vinyl-kiadás masteringjét Patrick W. Engel készítette a Temple of Disharmonyban, a DSR-kiadás layoutját pedig Kati Storch rendezte át. Minden a helyén van.

Húsz év elteltével végre a Reinkaos is a méltó helyére került. Nem The somberlain. Nem Storm of the light’s bane. Ez a Reinkaos – Jon Nödtveidt utolsó zenei világának megörökítése.

Egy olyan korszak lenyomata, ahol a zene és a mögötte álló filozófia már nem különválasztható egymástól. A Darkness Shall Rise doboza ezt nem próbálja újraértelmezni. Csak mélyebbre ás benne. És ennél többet aligha várhatunk egy ilyen jubileumi kiadványtól. (9,5)

Írta: lez_stygian