Brutalitás Óbuda szívében, avagy a Dying Fetus újra lecsapott – koncertbeszámoló

DYING FETUS 1

Fellépők: Disentomb, Beyond Creation, Psycroptic, Dying Fetus

Időpont: 2017. október 27.

Helyszín: Supersonic-Blue Hell & KVLT

Fotók: Tancsik Mátyás (TM Concert Photography)

19025242_267839103682345_5631980047636439314_o

Áprilisban érkeztek az első hírek az amerikai Dying Fetus háza tájáról, melyek kivétel nélkül az új lemez ígéretével kecsegtettek. Egy kilátásban levő új anyag híre mindig várakozással, és izgalommal tölti el a rajongótábort, főleg akkor, ha ezt egy hosszabb csend előzi meg lemezfronton, és a kultikus death metal brigádnál ez történt. Öt évvel az utolsó (Reign Supreme) lemez után jött ki idén júniusban a Wrong One to Fuck With címet viselő mestermű. Ugyan egy lemezbemutató turnénak a szaga erősen a levegőben volt, komoly tételben nem mertem volna fogadni, hogy a fiúk minket sem kerülnek ki, ám kellemes meglepetés volt, amikor kiderült, hogy tévedtem, és még nagyobb öröm volt látni, hogy nem egyedül hódítják meg a földkerekség rockklubjait, hanem három, biztatónak tűnő zenekar kíséretében. Mivel Dyingék karrierjének alakulásával kapcsolatban néhány évvel ezelőtt elvesztettem a fonalat, (bár az új lemezzel sikerült képbe kerülnöm, és elégedetten konstatáltam a végeredmény) élőben pedig még egyszer sem keresztezték az útjaink egymásét, mindenképp részese akartam lenni az október végi death metál szeánsznak. A további három zenekar muzsikája is ígéretesnek tűnt, így a jelenlétem aligha lehetett kérdéses.

Kapunyitás előtt nem sokkal már szép tömeg gyűlt össze a klubnál, amire valahol számítani lehetett az előzetes információk alapján, melyek szerint az este nagyon közel lett a sold outhoz. Bejutás után azonnal látszódott, hogy a Disentombnak nem kell minden praktikát bevetni a közönség figyelmének megragadására, lesznek bőven, így minden fennakadás, és késés nélkül bele is csaptak a bemelegítő buliba, pontban fél nyolckor.  Az ausztrál formáció neve nem volt teljesen ismertelen előttem, a három évvel ezelőtti Misery albumuk hozzám is eljutott, majd nem sokkal később a debütáló lemezük nótáit is megismertem. Azt finoman szólva sem mondanám, hogy padlót fogtam volna bármelyik lemezüktől, de tény, hogy zeneileg egy gyilkos massza, pozitív értelemben.

A szűk fél órás játékidőből igyekeztek a lehető legtöbbet kihozni, és bár főként a Misery lemez nótái domináltak, hozzányúltak egy-egy régebbi nótához is, igaz, erre szükség is volt, hiszen túl sok szerzeményt egyelőre nem tudhatnak a magukénak a két kiadott nagylemezzel. Komoly zúzdának lehettünk a részesei a bulijuk alatt, nem is kérdés, hogy a muzsikájuk szinte követeli a színpadot maga alá, akkor jön elő az igazi erő, a lemez talán valahol gátat szab annak a megőrülésnek, ami élőben egyébként jellemző rájuk. Élvezetes, alapozásnak tökéletes bulit villantottak a közönség elé. Nekem ugyan ezzel a bulival sem sikerült jobban megkedvelnem, és a szívembe zárni őket, de ha lesz következő lemez, akkor azt semmiképp nem hagyom figyelmen kívül, mert az irány remek.

Csekély negyed órás átszerelés után következett ismét fél órában a Beyond Creation bulija. A kanadai négyes rendhagyó módon duplázott a mi házunk táján idén, ugyanis júniusban egy önálló program keretében már tiszteletüket tették a Dürerben, így aki akkor lemaradt, most pótolhatta, bár lényegesen karcsúbb programmal. Zenéjüket tekintve ők is a death metal színtér harcosai, de a nótáikban mesterien ötvözik a különböző gitártechnikákat, és a progresszív elemeket a stílus egyébként is sajátos vonásaival.  A júniusi találkozásunkkor engem a legszorosabb értelemben lenyűgöztek, a két megjelent lemezük azóta is nagy kedvenc, ha technikás death metalra vágyom, az pedig, hogy ismét láthattam őket, az elégedettség magasfoka volt, főleg, hogy minden tekintetben jól sikerült a bulijuk.

Az este üde színfoltja voltak a hét-nyolc húros hangszereikkel, és a már-már death metal és progresszivitás határmezsgyéjén mozgó zenéjükkel. Nem csak hallgatni, hanem nézni is elképesztő volt, ahogy másodpercek alatt több tucat hangot szólaltatnak meg a hangszeren, mindezt nem egyszerű riffelgetéssel, hanem tappinggal, és más technikákkal együtt kivitelezve. Mindez persze csak megspékelése volt az amúgy kíméletlen, rendesen odatett zúzdának, ami javarészt az utolsó, három évvel ezelőtt megjelent Earthborn Evolution lemez nótáiból szemezgetett, ha maradt is bennem hiányérzet, akkor az nem az ő hibájukból, hanem az idő rövidségéből származott. Ennek tükrében egy virtuális 9 pontot adnék neki, továbbá mindenkit csak buzdítani tudok, hogy ismerkedjenek meg velük. Nem gondolnám, hogy a turné végeztével egyből stúdióba vonulnának, de bízom benne, hogy hamarosan megtörik a három éve tartó csendet, hiszen biztosra veszem, hogy korántsem fogytak ki az ötletekből, valamint az eddigi nóták önmagukért beszélnek, amik nem feltétlenül egyszerű alkotások, de az első hangtól az utolsóig rendben vannak. Ha újra felénk járnak (remélhetőleg egy új lemezbemutató miatt), akkor én biztosan ott leszek harmadjára is!

Nincsenek egyedül azok, akik számára ismeretlenül cseng az estén harmadikként fellépő Psycroptic neve, holott tizennyolc éve annak, hogy felbukkantak, és a mai napig a felszínen is maradtak. Ezalatt az idő alatt két lemezük is elkészült a Nuclear Blast gondozásában, és sikert sikerre halmoznak. A nevükkel lépten-nyomon találkoztam, de a zenéjük hatalmas ívben került ki, azonban az estén, nem tudtam (na persze nem is akartam) elmenekülni előlük, így minden adott volt egy új ismeretség megkötéséhez.

A pontos kezdéssel most sem volt baj, negyed tízkor ismét elkapott minket rendesen a daráló. Ha jelzőt kellene találnom az aznap esti bulijukra, az csakis a látványos lehetne. Nem egyedi színpadtechnikára, hatalmas molinóra, vagy fényárra gondolok ez alatt, hanem egy olyan frontember személyére, aki egymaga is kapásból elvinne egy egész estét, és saját testi mivoltát felhasználva csinálja a showt, ugrál, szinte megőrül a színpadon, ahogy azt már egy vérbeli death metalos arctól, és zenekarától elvárjuk. Eszméletlen volt látni ezt az ereje teljében lévő figurát, ahogy szinte a közönségbe ugrik, és két szám között brutális moshpitre biztatja a közönséget az amúgy finoman szólva sem túl nagy térben. Gyanítom, hogyha a hely adottságai lehetővé tették volna, ezek mellett akár fejest is ugrott volna a felhevült közönség közé, de ez most kimaradt. Ezek után kijelenthetem, hogy a leglátványosabb produkció kategóriában nálam abszolút befutók voltak az estén.

Utolsóként lépett a színpadra a Dying Fetus. Személy szerint vártam volna valamiféle felvezetőt, introt, de ennek nyoma sem volt, csupán felkapták a hangszereket, és a dolgok közepébe vágtak. A helyükben bizonyára kreáltam volna egy néhány perces instrumentális felvezetőt, csupán a stílusos belépő miatt, de ez legyen a legnagyobb baj ugyebár…

Az első nóta akkordjaiban a From Womb to Waste-re ismerhettünk, a Reign Supreme lemezről, amire természetesen egyből elindult a pokoli darálás, mondhatni, mészárszékké változott a terem, ez bizony kőkemény zene a javából. Nem kellett sokat várni, egy új nóta beemelésére sem, másodikként a Fixated On Devastation következett. Talán slágerszámnak is mondhatnánk némi elfogultsággal, de élőben hatalmasat üt, nem is csoda, hogy a koncertek egyik alaptételévé avanzsálódott a megjelenése óta. Ezek után a Grotesque Impalement csendült fel, amivel visszakanyarodhattunk egészen 2000-ig.

A további három nótában (Induce Terror, Your Treachery Will Die With You, One Shot One Kill) ízelítőt kaptunk mind az új, mind az előző lemezről, és a Descend Depravityt is megidézhettük egy nóta erejéig.

A setlista egyébként tizenegy számot rejtett, a további szerzemények, mint a Subjected To a Beating, Invert the Idols szintén a legutóbbi lemez gyermekei. Nem is lenne ezzel különösebb baj, azonban valahol értetlenkedve állok a dolog előtt. Egy nagyon bitang új anyagot alkottak a fiúk idén is, tele olyan tételekkel, amelyek kikívánkoznak a színpadra, szinte szétszednek, mégis, alig nyúltak hozzá a buli során. Erősen dolgozik bennem az az érzés, mely szerint a Reign In Supremeben nagyobb bizalmuk van, talán a közönség is jobban megemésztette már (volt is rá öt évük), és még nem biztosak az újban. Ha csalódott vagyok, akkor az csakis emiatt lehet, szerettem volna, ha az új nóták dominálnak az este folyamán, kíváncsi lettem volna többre is élőben.

A három zárótétel között megint találkozhattunk a Reign Supreme In The Trenches klasszikusával, majd a buli megkoronázásaként az új lemez címadó dalára, a Wrong One To Fuck hangjaira robbantották fel a termet, amit csak egy szóval tudok jellemezni: zseniális! Valahol ennél a pontnál kezdett tudatosulni bennem, mekkora erőtartalék van ebben a trióban, John Gallagher robosztus alkata is-ha úgy tetszik-egymaga tekintélyt parancsoló, melyhez erőteljes hang párosul, egyszóval remek színpadi figura. Trey Williams dobok mögötti teljesítménye is megér egy mondatot, ugyanis amit a dobokkal művelt, az minden, csak nem gyenge. Pontos, és feszes játékát talán többet is figyeltem, mint egyébként szoktam dobosok esetében, de lenyűgözött. Eme zenekar pályafutása sem volt mentes a tagcseréktől, dobos fronton is szép számmal voltak kihullások. Trey a tudását a 2007 utáni lemezeken mind megcsillogtathatta, örültem, hogy élőben is láthattam a kimagasló tudását.

Természetesen nem is igazi koncert a koncert visszatapsolás, és egy ráadás szám nélkül, ez az esetükben a Praise The Lord lett, amit régebben sem, és az este sem éreztem egy akkora nótának, ami mindenképpen koncertre született, de persze ahogy mondani szoktuk, ízlések és pofonok.

Minőségben, és dinamikában semmi baj nem volt, egy emlékezetes este részesei lehettünk. A már leírtak miatt van bennem csalódottság a Dying miatt, de egyébként ezt részben sikerült kompenzálnia annak, hogy legalább láthattam őket. Bízom benne, hogy a jövőben bátrabban nyúlnak hozzá az új lemezhez, mert nincs szégyenkezni valójuk vele. Meglátjuk!

Írta: Tancsik Mátyás

Tetszett? Oszd meg a barátaiddal \m/