Archaic – How Much Blood Would You Shed To Stay Alive? (2017)

archaic_howmuchbloodwouldyoushedtostayalive_cd_front_01_2400x2400

Előadó: Archaic

Album: How Much Blood Would You Shed To Stay Alive?

Származás: Magyarország

Megjelenés éve: 2017

Stílus: Thrash metal

Honlap: https://www.facebook.com/ArchaicBand/

Értékelés: 8,5/10

 

Az eredetileg még 2004-ben alakult Archaic mintha sportként fogná föl, hogy minél hosszabb neveket adjon a különböző kiadványainak. Ott van például az első nagylemezük, a 2006-ban megjelent Time Has Come To Envy The Dead vagy a tavalyi visszatérő koncert előtt kirakott In The Face Of Pain There Are No Heroes EP, most pedig megkaptuk a How Much Blood Would You Shed To Stey Alive?-ot. Talán valami guinness rekordba is beleférhetne a dolog…

A srácok többször is szerepeltek már a metal.hu-n, a 2017. szeptember 1.-i visszatérő koncertjükről is írtunk, valamint a hét zenekara cikkükből többet is megtudhattok a bandáról, illetve akár a jelen recenzió tárgyát képező lemezről is, melyre ugyan a legutóbbi ’teljes’ album óta rettentően sokat kellett várni, úgy gondolom, megérte.

Külön figyelemre méltó a lemezborító, mely az utánozhatatlan és nagyszerű Sallai Péter munkája. Már a festményszerű megvalósítás is tetszetős, de az egész műalkotás szimbolikáján is eleget lehet gondolkozni zenehallgatás közben. Az egyházi freskókat idéző kép ugyanis számos többértelmű elemet hordoz, itt említhető a központi alak lábát többszörösen átrágó kígyó, a kezéből kihulló véres kard, a bekötött szem, a nyakának és kezének összeláncolása, utóbbiról pedig egy mérleg lóg, egyik felében egy bomba szerű szerkezettel, másikban pedig a kereszténység legfőbb szimbólumával, a keresztre feszített Jézussal. Valamiért az utóbbi bizonyul nehezebbnek… És akkor még nem is említettük a kép aljában a tűzhöz köthető füst mögött fölsejlő, talán égő épületeket. Mindezek megfejtése persze a néző/ hallgató fantáziájára vannak bízva, ám bőven előrevetítik a lemez szövegeiben, mondanivalójában megsejthető, mögöttes, mély és korántsem vidám tartalmat.

Ha a számok, a zene szintjére megyünk, a legtöbb negatív, avagy építő jellegű vélemény a lemez egyértelmű hatásait, valamint a track-ek egyhangúságát méltatja. Ugyan azzal nincsen probléma, ha valami egyveretű(nek tűnik), thrash metal-on belül ott van a Slayer, többé-kevésbé évtizedek óta fogósan pörgős, ám agresszív, darálós nótákra építenek, de ez így van jól. A hasonló hozzáállás az Archaic-ban is érzékelhető, ahogy a Bay Area-s Testament hatása is tetten érhető, ám a banda mégis túl tud emelkedni a dolgon. A tiszteletadó riffelések és szerkezetek ugyan megvannak, ám ezt olyannyira magukra formálják, hogy dinamikusnak, újszerűnek, innovatívnak hat a zenéjük. Ha az ember jól odafülel, akár pár szám után, akár második hallgatásra, de azt fogja mondani, hogy „nem, ez nem egy nagy múltú thrash brigád copy-ja, ez színtiszta Archaic és talán ez a legfontosabb.

Persze bele lehet fáradni egy idő után a lemezbe, főleg, ha az ember nem megfelelő lelkülettel áll neki például az arcot tőből legyaluló Hidden Desire – The Saw – Lifebringer – Don’t Say A Word kezdő négyesnek, ám számokon belül is találunk rendesen érdekes váltásokat, elég csak az utóbbi számra gondolni. A darálógépet egy jó kis nyújtós szóló zárja, majd az azt követő menetelős thrash-t újra a feszültséglevezető zúzda váltja föl. Ugyan a lemez egy jelentős része tényleg a lépcsőzős thrash-re épít, a számok komplexek, archaikusak és legalább annyi energiát adnak, hogy bőven föl tudnánk lépcsőzni a segítségükkel a dubai Burdzs Kalifa tetejére. Kétszer.

Ám ezek mellett akárki, akármit mondd, bőven vannak szemöldökfelhúzósan elismerésre méltó, aarchaic_howmuchbloodwouldyoushedtostayalive_cd_promo_02_2400x2400 változatosságot igencsak megtestesítő számok és megoldások a lemezen. Ott van például a mélyre hangolt akusztikus menetekkel kezdő, majd arra építkező, narrációval ellátott intro, a Setting The Example, a Last Man Standing sejtelmes pengetései, melyet követően is inkább „csak” erősen groove-olós, középtempós marad a szám. Aztán muszáj még megemlíteni az introval rokon módon nyitó, megfontoltan építkező, a The Saw mellett szintén tiszta éneket is fölvonultató Bounded By Leeches-t, emellett pedig nem kerülhető meg a Bulletproof sem. A már-már sludge-ba hajló szám sötét, sörgőzös feelingjére a kezdő kocsmahangok is egyértelműen utalnak.

Aztán pedig ott van az albumot záró páros, a To Wonder… – …After A Kill. Az elsőt inkább átvezetőként, bevezetőként értelmezhetjük, pattogós akusztikus témáira még szimfonikus dallamok is rákúsznak, különleges színfoltja ez a lemeznek. Pattogós témái az …After A Kill első felében térnek vissza masszív zúzdába ágyazva. Itt muszáj megemlíteni Jósa Tamás agresszív, szinte death-be ültetett énekstílusát, mely végig nagyon magasan tartja az adrenalin szintet, ezen utolsó számot a hangja és a kapkodós ritmusok pedig már csaknem Amon Amarth légkörbe varázsolják át. Az …After A Kill-nél azt is muszáj megemlíteni, hogy bár nem találunk How Much Blood Would You Shed To Stay Alive? című számot a hangzóanyagon, az említett track-ben felsejlik az album címadó sora. Ám ez itt is inkább csak visszatérő elem, hiszen a The Saw refrénjeiben is eléneklésre kerül az említett sor. Így a cím szavai a számok szintjén is szinte keretet adnak a lemeznek.

Persze ne menjünk el amellett sem, hogy Jósa Tomi az egyéb bandáiban is hallható hangi adottságait itt is fölvonultatja, még akkor is, ha itt csak kisebb szerepet kapnak. A hangzás kiemelendő, az album nagyon jól kevert, különösen tetszetős, hogy a számok összekötései sem akadnak meg, szinte egybefolyik a dolog (talán emiatt is akadnak meg annyian az egysíkúságon…), ami nem csak a vérmérséklet magas szinten tartása miatt szükséges, de emiatt nem is nagyon engedi el az album a hallgatót. Vagy fordítva. Kiugrik még Szabó Csaba Zoltán rendkívül technikás dobolása, valamint Püski László riff-mesterkedései, csak azt sajnálom, hogy a dob enyhe kiemelése miatt Illisz Ákos bőgőmenetei csak kevésszer hallatszanak ki.

Hogy az Archaic újra definiálta volna a thrash metal-t, azt nem lehet mondani, ám a hagyományos elemeket saját ízlésük szerint formálták egyedivé, valami újat-, a hazai szűk thrash szintéren kiemelkedőt teremtve. Remélhetőleg az eheti külföldi lemezmegjelenés következtében nem csak a magyar határokon belül lesz pozitív visszhangja az albumnak.

Hátha koncertezhetnek majd még a Slayer előtt is…

Írta: Vágány Norbert

Tetszett? Oszd meg a barátaiddal \m/