Amorphis – Under the Red Cloud /Tour Edition/ (2017)

amorphis-under-the-red-cloud_touredition
Előadó
: Amorphis

Album: Under the Red Clud /Tour Edition/

Származás: Finnország

Megjelenés éve: 2017

Stílus: Melodic Death metal/ Heavy metal/ Folk metal

Honlap: http://www.amorphis.net

Értékelés: 10/10

 

 

Jelen recenzió címe kicsit csalóka, hiszen az Amorphis Under the Red Cloud című nagylemeze eredetileg 2015 szeptemberében jelent meg, azonban idén, az elég masszívra sikeredett, tavaszi, amerikai turné miatt, egy kibővített „túr edisönje” is napvilágot látott. A Red Cloud teljes anyaga mellé egy plusz cd-s, kilenc számos élő felvétel került. A kiadványba a közelgő Rockmaratonos koncertjük kapcsán most mi is (újra) belehallgattunk.

Az Amorphis sokak számára a megkerülhetetlen finn zenekarok kategóriájába tartozik, még akkor is, ha megannyi zenebarát szerint a banda újra és újra megírja a legsikeresebb albumjait, csak némi átalakítással. Tény, hogy egy bizonyítottan jól bevált módszer szerint dolgoznak, ám a legtöbb esetben jelen vannak olyan friss és új elemek a számaikban, melyeket, ha valaki meghall, akkor kimondhatóvá válik, hogy nem feltétlenül torkollik önismétlésbe az Amoprhis-muzsika. Hiszen egyértelműen külön fogalomról beszélhetünk; a finn istenek-, bár merítenek több különböző stílusból, mégis kialakították a saját, egyedi világukat, ami miatt nehezen hasonlíthatóak össze bármivel is. És ez független attól, hogy a régi éráról, vagy a Tomi Joutsen csatlakozása óta eltelt 12 évről beszélünk. Bár a kevésbé jól sikerült albumjaik is sokaknak alapvetések, az biztos, hogy bő diszkográfiájuk, zenei elhivatottságuk és különlegességük ellenére egy nem kicsit alul értékelt bandáról beszélhetünk. Egy szó, mint száz, az Under the Red Cloud magasan kiemelkedik az életművükből, sokaknak a 2015-ös év egyik legjobb albumának számít.

Legelsőként anno a „rádióba írt” Sacrificeot ismerhettük meg, ami azóta természetesen alapvetés.  Ilyen slágerekkel kéne beszippantani a mai tucatzenékbe bágyadó kultúr-massza egyedeit is! A Sacrificeot az antislágernek (ha van ilyen kifejezés egyáltalán…) tekinthető Death of a King követte. Mindkettőről bebizonyosodott már, hogy koncerten egységesen hatalmas atmoszférát és őrületet tudnak teremteni, hiszen azóta már kétszer is megnézhettük a bandát kis hazánkban; egyszer 2015 év végén a Nightwish és az Arch Enemy társaságában a Papp László Sportarénában, majd pedig 2016 első felében önálló klubbulin a Barba Negrában.

Azt tudjuk, hogy Tomi Joutsen mind tisztán, mind hörögve kiváló énekes, ugyanakkor kiemelendő, hogy a The Four Wise Onesban még a szokottnál is többet és érdekesebben csillogtatja énektudásának agresszív formáit. Ide köthetőek továbbá a The Skull és a Dark Path dalok is. Ugyanakkor aki Tomi tolmácsolásával a kevésbé durva dallamokat kedveli, az is megtalálhatja a neki tetsző számokat. Ilyen lehet az említett Sacrifice mellett például a címadó, albumkezdő Under the Red Cloud. Ének terén fontos megemlíteni, hogy az azóta eltávozott Aleah Stanbridge gyönyörű, ugyanakkor éteri, de mégis magával ragadó, elbódító énekdallamokkal rakta bele a saját világát néhány nótába. Ilyen számok a The Four Wise Ones (ahol a középrész vízesésen-, de inkább élő világon túli, hangulatos belassításában hallható a hölgy), valamint a Sacrifice mellett az album fő részét záró White Night is. Utóbbi szám talán különösen kilép az Amorphis légkörből, ha csak egy kicsit is, a bandától megszokott, harmonikus átvezetések hiánya, a hirtelen, szinte kapkodónak tűnő váltások miatt. Ez persze a leginkább akkor ütközik ki, ha jó minőségű fülessel/fejessel hallgatja az ember; én személy szerint a mai napig nem tudtam eldönteni, hogy a kedvenc számaim egyike, vagy inkább kellemetlen számomra a meghallgatása. Az biztos, hogy azok a leginkább páratlan számok, amik ezt a kettős érzést képesek megteremteni.

Az énekesi teljesítményen kívül ne feledkezzünk meg a zenekar többi tagjáról sem. Talán mindenkit lehetne méltatni, ám a billentyűs Santeri Kallio és a gitáros/ vokalista Tomi Koivusaarin kívül a szintén fő dalszerző Esa Holopainen munkáját emelném ki. Utóbbi mester több esetben szinte nem is szólózik, inkább az ember fülébe belkapó és ott kedvesen helyet foglaló harmóniákat játszik egymás után. Jó példa erre a Bad Blood és a szám végi elszállás, vagy a The Skull dallamai, mindkettő gyönyörű zongoramenetekkel kiegészülve, utóbbi középrészének szóló-szerűsége utánozhatatlan finn hangulatot képes árasztani magából. Zenészek esetében nem szabad kihagyni az album négy számában (The Four Wise Ones, Death of a King, Tree of Ages és az egyik bónuszdalban, a Winter’s Sleepben) vendégeskedő Eluveitie főnök, Chrigel Glanzmannt. Fúvós játéka a legtöbbször csak plusz kiegészítésként, színesítő elemként van jelen, hangsúlyos szerepet az Amorphis szempontból is furcsaságnak számító Tree of Agesben kap. A vidám, középkori, majdhogynem táncolható dallamokhoz nagyszerűen illik Glanzmann-mester jellemző furulyajátéka.

Az album különböző kiadásaihoz három bónusz szám is tartozott, a Tour Edtiton-re a Come the Spring, valamint a Winter’s Sleep került föl. Előbbi a szó nemes értelmébe vett pop nóta, igen, az Amorphis ilyet is tud írni, utóbbi pedig az egész album egyik legerősebbje. Nem is értem, hogy hogyan voltak képesek „csak” extra tracknek meghagyni. Egyébként e két szám értelmezés után szinte egy külön történetet mesél el. Érdemes az albumot figyelve, esetleg a kellő adottságok meglétével a szöveget értelmezve is végighallgatni, hiszen úgy különösen sokat tud nyújtani.

Azért nem lehet mondani azt, hogy a finneket elhanyagolnák Amorphisék. Persze a nemzetközi tekintetben is jelentős rajongóbázissal rendelkező bandák esetében sokkal kevesebb a hazai fellépés, ugyanakkor ennél fogva a legtöbben igyekeznek különlegessé tenni egy-egy koncertet a Metal Zene Földjén. Így történt ez tavaly augusztusban is, amikor a Helsinkiben megrendezett Juhlaviikot fesztiválon Amorphisék két szettet toltak egymás után. Egy akusztikusan áthangszerelt blokkot, főleg régebbi számokból összeállítva, valamint közvetlenül utána eredeti hangzással az egész elemzett Under the Red Cloudot letolták, az elejétől a végéig. Utóbbit a cikk végén egy 360°-os videóban is meg lehet tekinteni, előbbi, csendesebb, különlegesebb koncert pedig a hasonló videó mellett hangilag rögzítésre és kiadásra is került.

Tényleg egyedi estéről és felvételről van itt szó. Az alap, hogy a számok nagyrésze akusztikus gitárokkal került eljátszásra a „megszokott” zongorajáték kiegészítésével, ám itt az An evening with friends címből is adódóan baráti és ismerős zenészek segítették ki az Amorphist brácsán, hegedűn, szaxofonon, miegymáson. Alapvetően nem vagyok az élő felvételek híve, ám itt a hangtónusok nem zavarják egymást, nagyon jól kevert az anyag, kellemes a fülnek hallgatás közben a telt, de mégsem túl sok hangzásával.

Már a kezdő Enigma-ban is hallhatunk egy kis rézfúvós szólót, egyszerűen csodálatos ilyen köntösben hallani ezeket a számokat. Talán az egyik leghangulatosabbra sikeredett átirat a Far From the Sun mellett a Silent Waters; utóbbi elejére olyan légkört sikerült teremteni, hogy az ember a legmelegebb nyári napokon is békés, hideg, tóparti ködben mélázva képzeli el magát. Teljesen akusztikusan továbbá a My Kantele hangzott el, ezután egy enyhe váltás történt.

Az ötödik számtól már az akusztikus gitárokat a villanygitárok váltották, ezzel kicsit masszívabb hangzást nyújtva, ugyanakkor az arcletépős hörimörik elmaradtak, a barátok ugyanúgy kiegészítették a zenekart, ám valamivel jobban a háttérbe szorulva. Érdemes meghallgatni a felvétel második felét is, hiszen itt is még olyan Amorphis alapvetéseket hallhatunk, mint a Silver Bride, a The Wanderer vagy az Alone.

Az egész szettbe összesen kilenc nóta fért be, utolsóként pedig a Her Alone-t játszották el, vokál terén pedig egy duett született Anneke van Giersbergen kiegészülésével. Ő később a metalos blokkban is vendégeskedett, ugyanakkor a TomiAnneke Her Alone duett az egész anyag éke, egy őszinte, libabőrt okozó elszállás. Egy nagy baja van ennek a kiadványnak; az, hogy csak hanganyagot kapunk, több kamerás, hivatalos dvd formájában kiadott felvételt nem. Utoljára ilyen 2010-ben érkezett tőlük, így már bőven itt lenne az ideje, no de ezért pontlevonás nem jár.

Bár akusztikus rész feltételezhetően nem lesz és sajnos Anneke sem, azért Under the Red Cloud számokat vélhetően hallhatunk majd bőven az idei Rockmaratonon headliner-ként fellépő Amorphistól, így érdemes lesz eljönni! A banda július 11.-én ad majd koncertet az I. nagyszínpadon 23:40-1:00 között. Mi ott leszünk, találkozzunk az első sorokban!

 

Írta: Vágány Norbert

Tetszett? Oszd meg a barátaiddal \m/