Alestorm – No Grave But the Sea (2017)

alestormnogravecd

alestormnogravecd

Előadó: Alestorm

Album: No Grave But the Sea

Származás: Egyesült Királyság

Megjelenés éve: 2017

Stílus: Folk (pirate) metal

Honlap: http://www.alestorm.net

Értékelés: 7/10

 

Néha azt érzem, az Alestorm már-már sokkal inkább a poénkodásról szól, mint a zenélésről, de valahogy még senki sem unja a hatalmas gumikacsát a színpadon, a Facebookos, sonka megnyerésére irányuló nyereményjátékot, a Wintersun crowdfundingját kifigurázó ál-kampányvideót, és nem csak, hogy nem unják, a közönség még velük is poénkodik. Meg megveszi a legújabb album mellé kapható kalózgumikacsát. A legújabb album egyébként 10 dalt tartalmaz, meg még tízet a bónusz albumon (No Grave But the Sea For Dogs – igen, ezen kutyavokálok vannak, még nem tudom, melyik verzió jön be jobban), és annyira fele jó – fele meh az album, hogy az kész.

Már hetek óta csepegtetik az új számokat az interneten – elsőnek az Alestorm című dallal ismerkedhettünk meg, rögtön egy klip formájában (ahol szintén a zenekar védjegyének számító törpenövésű emberkék a főszereplők)… Francokat, a Mexico című popdalukat már elég régóta játsszák élőben is ahhoz, hogy annak is millió lenyomatát láthassuk az interneten. Szóval a Mexico és az Alestorm volt a két dal, ami alapján örülhettünk annak, hogy jön egy popos diszkós album! Na, most ez általában szitokszó szokott lenni egy metal albumnál, de basszus, az Alestormnak jól áll! A Mexico annyira popos és annyira butus, hogy már szerethető emiatt (yo-ho mexico, tényleg? :D). Természetesen ezeknél a daloknál sem marad el sem a hörgés, sem a gitártépés, egyszerűen csak gyors a tempó, szándékosan katasztrofálisan fülbemászó a dallam, és táncra hív a dinamikus dob. Elliot Vernon hörgése az Alestorm-ban újdonságként hathat, ugyanis soha ekkora szerepet nem kapott még a szintis, de szerintem érdekes pontja a dalnak, nekem tetszik a screamje, bár a dal dinamikáját kicsit megtörik ezek a részek. A diszkós dalok részletezése még nem ért véget, hasonló a címadó No Grave But The Sea, ami elég hamar kedvencemmé vált. A Mexico és az Alestorm lehet kicsit túl sablonos, túl egyszerű, konkrétan első hallgatás után tudtam énekelni. A címadó és albumot nyitó tétel a verzében kicsit inkább a kalózháborús hangulatra megy rá (hiszen hogy máshogy lehetne egyetlen sírunk a tenger?), és pont ezért nagyon hatásos az erős váltás és ellentét a refrénbe való váltással – a cintányér itt is adja a dizsibenugrálós hangulatot. A dal utolsó harmadában meg, csak hogy minél több zenei hatás meglegyen, még kiállásként egy kis ír táncdallamot is hallhatunk, ó de szép az a hegedűhatású szinti!

Természetesen nem egy táncdalfesztivál a teljes album, a To The End of the World az előző album 1741-ét követően ez a dal is olyan Turisas-osra sikerült. Tipikus csatametálos dallamvezetés a szintin, a főéneket kiegészítő kórusos “beleéneklések”, a refrénben pedig fordítva, énekbe “közbevágó” hörgés, majd ennek a kettőnek együttese. Minden van itt, ami kell egy igazi “epic” dalhoz, mintha csak képlet alapján lenne megírva: fontos dolgokról szóló szavalások, sejtelmes dallamok a háttérben, tényleg a finneket idéző rézfúvós(szinti) kíséret. Sajnos az 1741  dal szintjét nem üti meg, de egy szerethető dal.

17629987_10155244165343054_7677760580032035503_n

Az album többi tételéről ennyi szót nem szeretnék ejteni, de ott van még ugye a teljes önkópia Bar und Imbiss. A cím és a dalszöveg együttese okán (sausages and cold beer is quite a lovely treat) van okom azt gondolni, hogy a dal ötlete valamikor a Wenches and Mead német verziójának, a Weiber und Wein megírásának után született meg: ‘Oké, de most írjunk egy dalt, ami tényleg Németországról szól’. A refrén zeneileg egyébként egy az egyben Nancy the Tavern Wench. Látjátok az összefüggéseket? Az album viccdala (ilyen volt korábban a Rumpelkombo, mondjuk) a Fuck You With an Anchor, az anchor-wanker rímpár “felfedezése” után nem is kívánok mást hozzátenni a dologhoz. A Pegleg Potion olyan, mint egy kezdő íres hatású metal zenekar próbálkozása, pakolják egymás mögé a kötelező darabokat, de sajnos nem működik, egyszerűen nincsen benne érzés, és az album levezetése is sajnos 3 középszerű dal, talán valamennyire megmenti a Treasure Island szintiszólója és a kóruséneklős, ünnepélyes hangvételű lezárása. Azért szerencse, hogy  utána rögtön áttérhetünk a kutyás verzióra!

Összességében tehát egy élvezhető album, kiemelkedő és átlag alatti dalokkal egyaránt. Ami jó lett, az nagyon jó lett, és tuti kajálni fogja a közönség az együtténekelhető dalokat, de a klasszikus Alestorm dalok nem sikerültek annyira jól – szerencsére kárpótol más!

Tetszett? Oszd meg a barátaiddal \m/