Agregator – Semmiből – a semmin át (2017)

22850202_10207896896019409_1140684209_o

22850202_10207896896019409_1140684209_o
Előadó
: Agregator

Album: Semmiből – a semmin át

Származás: Magyarország

Megjelenés éve: 2017

Stílus: Melodikus death metal

Honlap: https://www.agregatorband.com/

Értékelés: 8.0/10

 

“Nézd az ég is milyen szép, szép szürke!”

Öt év telt el albummentesen a göteborgi metal-hagyományból építkező Agregator életében, öt évet kellett várni, hogy végre megtörjék a csendet – már ami a hallgatók hangfalaira vonatkozik, ugyanis a csapat koncert-téren ebben az időben is kimondottan aktív maradt. A sok-sok koncert után már minden bizonnyal mindenki ki volt éhezve egy kis új anyagra, a srácok pedig mindent megtettek azért, hogy elégedettek legyünk produktummal. A dalokat Köteles Leander keverte, aki, mint a zenekar is elmondta, már ismert a merészebb keveréséről, ami a dobot és a basszusgitárt hozza előtérbe, amivel egész egyéni hangzást kreál – ez mind így igaz, az album marha jól szól, az oly tipikus melodeath gitárriffeket kellemes dörömbölés kíséri végig.

Rögtön az első dal, a Vérnász beleránt minket az album hangulatába, szinte már táncolható dinamikusságával, tökéletes nyitány ennek a nagyon súlyos és erőteljes dalcsokornak. A klasszikus, de vidámabb dal után kicsit hangulatot váltunk, a gitárvinnyogtatással igazán metalossá és dühössé teszik a Hol a senki jár c. dalt, és az érdekesen egymásba szövődő sorok a verzében, meg a 2-3 pillanatra megjelenő trappolós ritmus nagyon élvezetesen pörgetik a dalt.

A legelső dal, amivel az albumról megismerkedhettünk, „Az egésztől innen, a mindenen túl” roppant megjegyezhető és tömör dalcímet viseli. A korai megismerés oka az, hogy a dalt iszonyatmód közösségivé tette a zenekar azzal, hogy a refrén eléneklésébe barátaikat, ismerőseiket, rajongóikat is bevonták. Egy tök jó kezdeményezés született, melyben bárki meghallgathatta a demot, és a különféle kijelölt összejöveteleken, próbákon, koncerteken felénekelhette a refrént. Az Agregatorral kapcsolatban mindig megvolt ez a jó kis közösségi élmény, az összetartó rajongói tábornak és persze a magyar nyelvű szövegeknek is köszönhetően, így ez a lépés nem is meglepő. Rengetegen részt vettek a feléneklésben, és a háttérkóruson azért érződik is, hogy sok ember hangja hallható, az egész nagyon jól lett megoldva. Pont ennek az összetartásnak és „egy közösség vagyunk” élménynek köszönhető talán az is, hogy a továbbra is magyar (és nagyszerű, költői, tömör, de mégis sokat mondó) dalszövegekkel azonosulni is tud a hallgató.

Agregator_HiRes_1

Ezek az általában borongós, néha lehúzó szövegek viszont nagyon jól megvalósítottak, nagyon jók az öblös hörgések és a károgások is, azonban két kifogásolnivalót azért találtam: a már említett „közösségi dalban” a női vendégének számomra nem teljesen odaillő. Alapból kicsit stílusidegen az Agregator zenéjében a tiszta ének, már a Romok között-ben is egy kicsit hangulatromboló (pardon) volt számomra a magas ének, és sajnos ugyan ez jön elő itt is – túlságosan elválik a többi elemtől (félre ne értsetek, önmagában semmi baj nincs vele), kicsit kilóg, sokkal könnyedebb lesz így a zene, de lehet, hogy csak az én fülem rossz, és senki nem osztja a véleményemet, akkor most visszavonulok. A másik, ami szerintem nem a legsikeresebb választás, az inkább beszédre hasonlító vokálozás A Styx Folyó Hídján c. dal verzéjében, persze ezt az élményt feledteti is a válaszolgatós refrén az album egyik legkarakteresebb gitárrifjére, és ha mindez nem elég, még a gitárszóló is odapirít.

Essen szó a személyes kedvencemről is: a címadó A semmin át már-már himnikus refrénje elsőre megragadt bennem – igen, ebben a kemény stílusban is nevezhető valami himnikusnak, aki nem hiszi, járjon utána! Úgy érzem, az Agregator erőssége inkább a refrének írása, a verzék általában inkább csak egyfajta bevezetésként, vagy felvezető zúzdahalmazként értelmezhetőek, azokban nem annyira bimbózik még a kreativitás (arra mondjuk ott vannak a már említett nagyon erős dalszövegek), azonban a refréneket órákon át dicsérgethetném, és egymással versenyeztethetném, hogy mégis melyik jobb. Igazi északias gitár csűrés-csavarás, a göteborgi hőskort idéző dallamok… Szerencsére az is elmondható, hogy áthallásosnak abszolút nem áthallásos az album, tehát inkább csak az életérzés van meg, konkrét dallamok lenyúlása nélkül, semmi ismétlés, csak a stílusjegyek és a minőség ugyan az.

Agregator_HiRes_3

Az album lezárása is egy, a Vérnászhoz hangulatában, tempójában és dinamikusságában is hasonló, könnyedebb dal, amely szövegén érződik is (pláne azoknak, akik ismerősek a zenekar szövegvilágában), hogy még egy régebbi érából származik. A lágy intrójú, de elég dühös Zaj az emberi kapcsolatok elértéktelenedéséről, vagy inkább megnehezedéséről szól, és arról, hogyan ne sodródjunk az árral… Ezzel a lezárással azt hiszem, a pusztán 34 perces album nemcsak zenei, hanem szellemi élményt is ad, Mikus Tamás szövegei bőven szolgálnak átgondolnivalóval – de persze az is teljesen érthető döntés, ha valaki az elmerengés helyett inkább újra meghallgatná az albumot – végtére is Magyarország egyik legtehetségesebb és legszerethetőbb underground zenekaráról van szó!

 

Tetszett? Oszd meg a barátaiddal \m/