Miért érdemes egy metalosnak a Fekete Zajra látogatnia?

2018. 08. 14. - 21:59

 

Pár napon belül elstartol a párját ritkító, műfaji határokon átívelő Fekete Zaj fesztivál. Cikkünkben összeszedtük, hogy miért érdemes Sástóra látogatnia egy metalosnak.

A Fekete Zaj 2009-ben került először megrendezésre az ország legmagasabban fekvő tava mellett, a Mátra-béli Sástón. A szervezőgárda mindig is szem előtt tartotta, hogy egyedi, skatulyákba be nem illeszthető fellépőkből álljon a zenei felhozatal, így többek között a Sólstafir, a The Moon and the Nightspirit, az Ulver, a Grimegod és a VHK is megfordult már a Zaj színpadán.

A fesztivál főként anyagi okok miatt 2014-ben elbúcsúzott a közönségétől, azóta pedig alacsonyabb hatásfokon működve Fekete Zaj Osztálykirándulásként zajlott a családias hangulatú sástói fesztivál. A tavalyi év végén Téli Fekete Zaj néven folyt a Dürerben egy egynapos zenei megmozdulás, idén azonban feltámad a Zaj, úgyhogy az augusztus 20-i hosszúhétvégén végre teljes valójában áll elénk ez az igazán sajátos hangulatú esemény.

A fesztivál egyáltalán nem metal-bázisú, mi azonban mégis azt mondjuk, hogy jócskán megéri egy metalosnak is ellátogatnia a Zajra. S hogy miért? Lássuk!

Alcest

Az idei Zaj egyik legnagyobb neve kétségkívül a francia Alcest. A zenekart 1999-ben indította el Stéphane Paut, művésznevén Neige (magyarul hó) a saját black metal projektjeként. Az első demo kiadása után azonban egyre inkább kezdett a post-metal és a shoegaze irányába haladni az Alcest zenei világa, melynek szellemében a kislemezektől és single-öktől eltekintve már öt nagylemez született. A zene sajátos, egyedi hangulata egy másik világba rántja az embert, érdemes tehát élőben átélni az élményt. A spiritualitás és a lágy gitármelódiák nászának gyümölcse ez a zene, mely a post-metal rajongóinak igen erőteljesen ajánlott. A zenekar a fesztivál utolsó napján, augusztus 19-én fog színpadra állni a Fanyűvő színpadon.

Vágtázó Halottkémek

A VHK ugyan nem metal, mégis sok metalos szereti őket, amit én személy szerint abszolút meg tudok érteni, hiszen az 1975-ben alakult zenekar egészen új dimenziókat nyit meg a hallgató előtt. A népzene punkkal és pszichedelikus rockzenével való ötvözése egészen mágikus hatásokkal bír, melyet a színpadi díszlet és a fények csak tovább fokoznak. Tíz lemez, rengeteg esemény és botrány, jó pár tagcsere – Grandpierre Attila zenekara azonban még mindig talpon. Koncertezés terén ugyan kevésbé aktív a csapat, hiszen a nyár egyetlen VHK koncertje a Fekete Zaj fesztiválon lesz, augusztus 18-án, a Lúdvérc színpadon. Ha szeretnéd megtapasztalni, hogy mennyire energikusak a koncertjeik, ne szalaszd el a lehetőséget! Hab a tortán, hogy a fesztiválon szintén fellépő brit Crippled Black Phoenix a Hunok csatája című VHK-dal feldolgozásával is készül, melyet a két zenekar együtt fog előadni.

Shapat Terror

Groove metal, grunge, stoner. A Shapat Terror e három műfajt gyúrja egybe már lassan tíz éve. Az egri trió zenéjében nem állandó a fentebb említett műfajok eloszlása, néha az egyik, néha pedig a másik domborodik ki jobban, legyen szó egy egész dalról, vagy csupán egy riffről. Sohajda Péter éneke sem állandó, van, amikor mélyebb regiszterekben dalol, máskor viszont a magasabb hangját veszi elő, hogy slágeres, fülbemászó énekdallamokkal gazdagítsa a zenét. Tökéletes ellensúlyozása lesz a Shapat Terror koncertje a jó pár post-metal zenekar fellépésének. A shapat csapat a fesztivál első napján fog fellépni az Osztálykirándulás színpadon a naplementével nagyjából egy időben, 20.10-kor.

Perihelion

A hajdani Neokhrome zenekar hamvain jött létre 2014-ben a hazai Perihelion. Vasvári Gyula és Katonka Barna zenekara kísérletezős post-metalt játszik, melyhez költői szintű dalszövegek társulnak. Gyula a saját élményeiből merít a szövegek megalkotásakor, ezek azonban többféleképpen is értelmezhetőek, akárcsak egy jól megírt vers. A zenélés is igen magas szinten zajlik, dacára annak, hogy a Perihelionból senkinek sincsenek zenei előképzettségei. Post-metal lévén nem egy tombolós zene ez, sokkal inkább gyönyörködtető, libabőrt okozó. Jómagam Sástón és Perihelion koncerten is voltam már, úgyhogy bátran ki merem jelenteni, hogy a Perihelion koncertje finoman szólva is nagyon jónak ígérkezik. Augusztus 19, Lúdvérc színpad, 18 óra 10 perc!

Agregator

A tatabányai zenekar 1997-ben alakult meg azzal a céllal, hogy a göteborgi metal vonalát képviseljék itthon magyar nyelvű szövegekkel. A zenekar legutóbbi, ötödik nagylemeze tavaly jelent meg Semmiből, a semmin át címmel, az album pedig az eddig kitaposott úton halad, némi gothic hatással operálva. A dalszövegek passzolnak a kissé borús zenéhez, a fő témák közé tartozik a kilátástalanság, az útkeresés és a hiábavalóság. A szövegeket Mikus Tamás öblös hörgésekkel tolmácsolja a hallgatóság felé, úgyhogy ha valaki ”igazi” metalra vágyik a Zajon, akkor az Agregatort bátran ajánljuk.

Képzelt Város

Post-rock Budapestről öt zenésztől. Négy nagylemez, és két EP. A 2005 óta fennálló Képzelt Város már túl van egyen s máson, a Fekete Zajon is ötödjére fognak fellépni, nyugodtan mondhatjuk tehát, hogy szinte hazajár a zenekar a Zajra. A Képzelt Város muzsikája zeneközpontú, de az ének és a szöveg sincsen elhanyagolva. Az öt tag öt különböző személyiséget jelent, az inspirációk öt különböző helyről származnak, a végén mégis egy olyan elegyet alkotnak, ami hatalmas erővel bír. Szép, kissé szomorkás hangulatú zene ez a hazai undergroundból, mely méltán fog helytállni a fesztivál második napjának utolsó fellépőjeként.

Ygfan

A 2013-ban alakult fővárosi Ygfan a hazai underground színtér egyik legígéretesebb zenekara. Egyedi megoldásokban bővelkedő post-black metal zenekarról beszélünk, egy EP-vel és egy nagylemezzel a háta mögött. A legutóbbi kiadvány Hamvakból… címmel látott napvilágot idén májusban, a lemez pedig méltó utódja a három évvel ezelőtti Köd című kislemeznek. Az Ygfan nem csupán zeneileg, de a dalszövegek terén is erős, Bálint Zsolt elvont sorai tökéletes összhangban vannak az együttes zenéjével. A természetközeliség több ponton is fellelhető az Ygfanban, a zenekarnak ezt a tulajdonságát a Mátra erdőségei pedig csak fokozni fogják.

Divided

Ha modern hangzásra és modern megjelenésre vágysz, akkor a Divided a te zenekarod! A 2014-ben alakult kvartett modern, dallamos metalt játszik, melyet elektronikus effektekkel tarkítanak. Jósa Tamás hol karcos, hol tiszta hangon énekel, a gitárok pedig hol power metal, hol pedig melodeath hatásokat fogadnak magukba. A Divided zenéje persze sok másféle dologból is építkezik, éppen ez adja az egésznek az esszenciáját. A meghökkentő zenekari ”egyenruha” pedig egy újabb pluszt ad az egészhez, a gótikus és futurisztikus elemeket ötvöző ruházat ugyanis igazán egyedi. Hát még az alapkoncepció, amely az egész magyarázatául szolgál…

Svoid

A budapesti duó nem tisztán black metalt játszik, zenéjükben az indie és post-punk elemeken túl sok egyéb dolog is felfedezhető. A Svoid 2009 óta létezik azzal a céllal, hogy zenéjével összekösse a Mindenséget a Semmivel, és ábrázolja az alaktalan Véget. A merengős, borús hangulatú zene eddig egy EP, egy single és két nagylemez formájában öltött testet, a legújabb, Spiral Dance című EP pedig augusztus 16-án fog napvilágot látni. A Svoid augusztus 17-én lép majd fel a fesztivál Osztálykirándulás színpadán, és az új anyagból is biztosan hallunk majd ezt-azt. Akit mélyebben érdekel a zenekar filozófiája és története, az tekintse meg a Headcrusher Underground Music Magazine által készített interjút itt.

Cikkünk szereplői a fesztivál fellépőinek igen kis részét teszik ki, hiszen a Fekete Zajon ötvennél is több előadó fog a három színpad valamelyikére állni. Igyekeztünk a metalhoz legközelebb álló fellépőket bemutatni, de a lista így sem teljes. Nem is lehet, hiszen a műfaji határokat majd’ minden színpadra álló átlépi, a metalt pedig sokuk érinti.

Ajánljuk még a hajdani Folk Rock Maraton rendezvénysorozat gyakori fellépőjét, a hazai The Moon and the Nightspiritet, a francia Igorrrt, mely annyi műfajt olvaszt egybe, hogy felsorolni is hosszú lenne, illetve érdemes lesz a Void ov Voices koncertjére is ellátogatni, mely a Mayhemből és a Tormentorból ismert Csihar Attila elektronikus szólóprojektje.

A zenei paletta tehát igen széles, mindenki fog találni magának fogára valót, legyen az elektronikus zene, világzene, vagy metal. A helyszín pedig biztosan fokozni fogja a hangulatot, hiszen a Mátra egészében is gyönyörű, Sástó környéke viszont igazán egyedülálló. A zenei programokon kívül lesznek workshopok, lesz bábelőadás, filozófiai témájú beszélgetés, aki pedig közelebbről is a természetre vágyik, az számtalan túraútvonal között válogathat.

Zajongjunk együtt!

LEGFRISSEBB CIKKEK

NIRVANA feldolgozással és vonósokkal érkezik az új UADA lemez

NIRVANA feldolgozással és vonósokkal érkezik az új UADA lemez

Jake Superchi az UADA zenekar tagja így nyilatkozott az áprilisban megjelenő új lemezről: „Az Interwoven ötlete – egy akusztikus utazás, amely diszkográfiánk minden fejezetéből egy-egy dalt követ nyomon – először az UADA megalapításának napján, 2014. október 1-jén...

LEGÚJABB TERMÉKEK A WEBSHOPUNKBAN