Nomad – Vissza a Végál.om..ra (2018)

2018. 07. 14. - 17:53

unnamed

ELŐADÓ: Nomad

ALBUM: Vissza a Végál.om..ra

SZÁRMAZÁS: Magyarország

MEGJELENÉS ÉVE: 2018

STÍLUS: Alternatív rock/metal

HONLAP: http://nomadzenekar.com

ÉRTÉKELÉS: 9/10

 

 

A magam részéről a Nomad zenekarral legelőször előzenekarként egy Leander Kills (vagy még Leander Rising ?) koncerten találkoztam. Már akkor nagyon megfogott a zenéjük, mégsem találtam rájuk úgy igazán egyből, csak mikor valahogyan a semmiből elém került az újjáalakulás utáni nagylemezük, a Hotel Polimer, melyet szinte hónapokig folyamatosan hallgattam. Az az album egy kész slágergyűjtemény, csak úgy, mint a közel úgy sikerült kistestvére, az eddig legutóbbi album, a Márványmenyasszony.

Ugyanakkor legelső albumukat talán még a mai napig nem tudom hova tenni. Persze ez ízlés kérdése is, de a sokkal korábban, teljesen más, mondhatni alternatív szemléletben íródott számok nálam nem ugrották át az újkori Nomad track-ek által felhelyezett lécet. Persze azt simán elismerem, hogy minőségi és rendesen kiművelt számok szerepelnek a Végál.om..on, de engem egyszerűen nem tudtak magukkal vinni. Pont ezért tartottam is egy kicsit a hamarosan érkező új album elé becsúszott dupla CD-s koncertanyagtól, a Vissza a Végál.om..tól, ám szerencsémre/szerencsékre kellemesen csalódtam benne.

A legelső Nomad albumot megidéző új lemez (lemezek) egyáltalán nem csak a debütáló korongra koncentrálnak, hiszen megközelítőleg 1/3 arányban szerepelnek számok az eddigi három albumról, ezzel egyfajta egyensúlyt teremtve. Egy keveset azon is kellett gondolkodnom, hogy miért van arányeltolódás a két lemez dal-mennyisége között (12-9), ugyanakkor itt kellett rájönnöm leginkább, hogy maga a kiadvány neve csalóka lehet egy kicsit. A kiadvány első lemezének második felében hat számot is hallhatunk a Végál.om..ról, ám a másodikon egyet sem, így tematikus elválasztás is történt.

Ha már tematika, ide kapcsolódik, hogy, ha a CD-k tartalmának szempontjából nem is annyira-, a Keytracks Records/ Hear Hungary-nek köszönhető digipack egészen pofás, igényes borítója és belső képei egyértelműen a múltidézés jegyében születtek meg. Az egykori album borítójának újragenerálása abban a bizonyos villamosban, valamint a belső borító kocsiszínben készült képei rettentően jópofák, ráadásul egy pillanatig sem esnek bele a kópia fogalmába; nem csak tiszteletadásként, de önálló entitásként is működnek. Tudjátok, amolyan „Ez már nem az a Nomad de a régit is baromira csipázzuk stílusban.

A legnagyobb meglepetés engem egyértelműen akkor ért, amikor meghallottam, hogy így live-ban mennyire jól működnek a Végál.om.. számai. Az első Nomad album tíz track-jéből hatot hallhatunk, köztük olyanokat, mint a Hova mehetnék?, az Oly csendesen vagy a Flashback bazár. Igazából mindegyik eljátszott régi nóta baromi jól működik ezzel az élő hangzással, ám mégis az előbb felsoroltak okozták számomra is a legnagyobb ülve tombolást. Még ha ezek a számok más szellemben is íródtak, még ha így elmélkedős blokk-szerű módon lettek előadva egymás után, akkor is képesek belesimulni a Hotel Polimer és a Márványmenyasszony számai közé. Az első CD-t egyébként a 35 című nóta zárja, mely leginkább felidézi azt a bizonyos végállomást.

Talán pont az utóbbi track-nél érdemes megemlíteni Juhász Marci kiemelkedő hangját, mely folyamatosan fejlődik és egyre-egyre jobbá válik. Emlékszem, hogy régen azért előfordultak bőven csúszkálások és túlintonálások, ám számomra ezek régebben sem voltak zavarók tőle, mostanra ezek megritkultak, ugyan egy-két koszt fel lehet fedezni, ám az pont kell, pont emiatt lesz kézzel fogható, hús-vér live anyag ez a Vissza a Végál.om..ra. Mára már olyannyira megérett Marci sound-ja, hogy simán ki merem jelenteni, hogy az egyik legjobb hazai hard rock torokká nőtte ki magát. Persze mellette a többieket is érdemes megemlíteni; Mihalik Ábel a múltidézés révén kellő alapot szolgáltat a dobokon, Nagy Levente bőgőjén szintén frappánsan játszik a gitár alá, Cicóról pedig lássuk be, ódákat lehetne zengeni, kevés lenne hozzá a papír, az biztos… Én mindig inkább az a „kétgitáros-arc” voltam, ám olyan ötletesen és egyedien dolgozik a mi Cicónk, hogy egyáltalán nem hiányzik mellé senki.

És ha már a hangszereknél tartunk, külön érdemes pár sort szentelni a hangzásnak. Az élő, koncertfelvételes anyagok általában a közönség szempontjából mindig mostoha gyermekek; sokkal kevesebb figyelmet kapnak, kevesebb eladással és kevesebb hallgatással rendelkeznek. Ha lehetőség van rá, én is inkább a DVD-s, nézhető formátumot preferálom, de sajnos jelen esetben valószínűleg a különböző keretek miatt ez nem volt megoldható. Mindezek ellenére „csak” hallgatva is baromira élvezhető a cucc, ráadásul ritkán hallani ilyen jó keverést live anyagoknál. Mindennek meg van a maga helye, amikor zenét hallunk, a közönség reakcióinak nagy része elhal, de amikor a hallgatóság számít hangsúlyosnak, akkor a zene, az ének kerül háttérbe. Amikor a zenére koncentrál a hangkép, akkor arra nem lehet panasz; a basszust, a gitárt, a dobot, az éneket is egységesen tisztán és élvezhetően lehet hallani. Ugyanakkor pont a fentiekben leírtak miatt néha kicsit sterilnek hat a két CD, sokkal inkább egy stúdiós-, ám egyben, live-ban felvett hangzást kapunk, mintsem koncert-feelinget, emiatt biztos lesz olyan, akinek nem fog bejönni a dolog.

No de ez nem baj, hiszen mi, egy jó páran szívesen elhallgatjuk, olyan, szinte slágerré érett dalokkal együtt, mint a Sajnálom, A tenger meséi, A szerelem ilyen, Az utolsó katona vagy a Mammonország és Az Igazak álma. Utóbbi kettő track témáiban egyébként nagyon erős a banda; a hard rock-os hagyományokat megújítva, olykor már-már death-be hajló zenei témákkal operálnak, melyek mellett a kulturálisan Kelet-Európában ragadt magyar társadalom problémái is felsejlenek. A Mammonország meg egyszerűen a legjobb Nomad nóták egyike, ha nem a legjobb…

Elemezhetném tovább számonként nektek a kiadványt, de inkább hallgassátok meg lejjebb az egészet egyben, tényleg érdemes! Ha valaki bele akar szeretni a Nomad-ba (ez jó lenne egyébként, mert sokkal nagyobb figyelmet érdemelnének), akkor én még mindig a Hotel Polimer-t ajánlanám, ám, ha valaki fenn akarja tartani a tüzet, át akarja tekinteni az egész életművet vagy csak túl akarja élni a remélhetőleg tényleg mihamarabb piacra kerülő negyedik Nomad lemezig, akkor az pörgesse agyon a Vissza a Végál.om..ra lemezeit. Jó cucc, de komolyan!

Írta: Vágány Norbert

Nomad-elérhetőségek:

FacebookYouTubeHonlap

Cicó interjú a new.metal.hu-n!

LEGFRISSEBB CIKKEK

NIRVANA feldolgozással és vonósokkal érkezik az új UADA lemez

NIRVANA feldolgozással és vonósokkal érkezik az új UADA lemez

Jake Superchi az UADA zenekar tagja így nyilatkozott az áprilisban megjelenő új lemezről: „Az Interwoven ötlete – egy akusztikus utazás, amely diszkográfiánk minden fejezetéből egy-egy dalt követ nyomon – először az UADA megalapításának napján, 2014. október 1-jén...

LEGÚJABB TERMÉKEK A WEBSHOPUNKBAN