A legjobb Helloween feldolgozások

2018. 07. 3. - 13:38

Generációkat inspirált a 2018-as FEZEN-re is elérkező, a Pumpkins United Tour keretében a hőskort felidéző Helloween, ez nem is vitás. A Székesfehérváron több, korrábbi énekessel – mondhatni a Helloween legnagyobbjaival, a fő arcokkal fellépő csapat egyértelműen többévtizedes hagyatéka újra és újra feléledni látszik – először is a temérdek cover dalban, másodszor pedig abban, hogy a zenekar hajlandó volt a régi ellentéteket félretenni egy páréves reunion turné érdekében. A tökfejűek a nagy összeborulás emlékére egy új dalt is kihoztak, és bár most nem erről szeretnék beszélni, de vétek lenne kihagyni:

Az nem is kérdés, hogy a Helloween zenéit mindannyian orrvérzésig tudjuk hallgatni, Kiske/Deris/Hansen fémjelezte dalokat (akiket remélhetőleg mind hallhatunk a FEZEN-en!) most nem is fogom bemutatni, hanem inkább térjünk át cikkünk fő témájára, a legjobb Helloween coverekre.

Nem tudom, mennyire randa dolog Gamma Ray-jel kezdeni a listázást, mert azt nevezhetjük covernek is, meg nem is, elvégre a csapatból kiváló Kai Hansen alapította a bandát, tehát azt is kinyilatkoztathatnánk, hogy a saját dalait is adta ki új néven. Jogi viták helyett azonban állapodjunk meg inkább abban, hogy a Gamma Ray-es verzió is kimondottan élvezhető, és mintha a koncerteken is az ilyesféle medley-ket várná a legjobban a közönség:

A Dr.Stein-ről később még viccesebb formában is szó lesz, de kezdésnek még ne ugorjunk a mély vízbe, hallgassuk csak meg a német „happy metal”-os kollégák Dr.Stein feldolgozását. Csak a hangulat változik, a német akcentus marad!

Maradjunk egyelőre a nagyobb zenekaroknál – Alessandro Conti nevét két helyen is érdemes megemlíteni. Az olasz aranytorok a nemzetközi ismertséget akkor szerezte meg, amikor a különváló Rhapsody (miért szappanoperáznak ennyit ezek a power metal bandák?!) utódjaként megalakuló Luca Turilli’s Rhapsody-ba Luca Turilli őt vette be énekesnek. Conti korábban a Trick or Treat tagja volt (mármint akkor még csak az, máig a zenekarban van), amely – nevéből ki lehet találni – eredetileg Helloween cover zenekar volt, majd elkezdte saját dalait is gyártani.

https://www.youtube.com/watch?v=tVfDF9nYJQY

Sajnos túl sok jó felvétel nincs a Trick or Treates coverekből, úgyhogy Alle hangjának megcsodálására, meg mert persze a ToT egy alulértékelt zenekar, álljon itt inkább egy saját szerzeményük:

Lehet, hogy ezért most meg fogtok kövezni, de meg merem kockáztatni, hogy ez a feldolgozás még az eredetire is ráver. Ez történik, ha a zseni Luca Turilli, és a már említett Alessandro Conti hozzányúl a March of Time-hoz. Kapaszkodjatok valamibe.

Haladjunk tovább – mint minden „valamit érő” metalbandának, a Helloweennek is kijött egy coveralbuma, amin az ő dalaikat dolgozzák fel más zenekarok. Szóljon tehát pár dal a Keepers of Jericho-ról!

Elsőként a finn műfajtestvér Sonata Arcticát emelném ki – nem vették túl lazán a feldolgozás feladatát, nagyon hasonló művet hoztak össze az eredeti I Want Out-hoz, Tony Kakko hangja viszont így is különlegessé teszi az amúgy profi zeneművet.

Ilyen pedig, amikor Luca Turilli Olaf Hayer-re áll össze egy zenélés erejére, egyszerre Rhapsodys és Helloweenes:

A Keepers of Jericho-ra végül az Arwen-féle March of Time került fel, de valószínűleg csak azért, mert akkor a LT Rhapsody verzió még nem létezett, de azért önmagában persze ez is értékes:

Ne feledkezzünk meg természetesen a címadóról sem, a Halloween dal sem maradhatott ki a coverelésből.

https://www.youtube.com/watch?v=qJT4_6asEjY

A teljes albumon nem szeretnénk végigmenni, de aki nem ismerte, bátran hallgassa meg, ha ismerkedne más megközelítésű Helloween nótákkal is! 🙂

A 2010-es évek közepének talán legfontosabb power-metal üdvöskéje a Twilight Force, akik persze előrukkoltak saját Helloween coverükkel, itt még a szintén nagyon jó hangú Christian Eriksonnal, azóta már új énekesük van… aaaaa.. dobpergééés…. Alessandro Conti (én mondtam, hogy szappanopera). De most halljuk a dalt!

+Reméljük nem hittétek, hogy az „öncovertől” megmenekültök: bár Youtubeon nincs fent, azért az internet nem felejti el a Dr.Stein és az I Want Out eme csodás változatát sem:

Várjátok már? 😉

Napijegyek és FEZEN-bérletek itt kaphatók: http://www.fezen.hu/jegyek

LEGFRISSEBB CIKKEK

NIRVANA feldolgozással és vonósokkal érkezik az új UADA lemez

NIRVANA feldolgozással és vonósokkal érkezik az új UADA lemez

Jake Superchi az UADA zenekar tagja így nyilatkozott az áprilisban megjelenő új lemezről: „Az Interwoven ötlete – egy akusztikus utazás, amely diszkográfiánk minden fejezetéből egy-egy dalt követ nyomon – először az UADA megalapításának napján, 2014. október 1-jén...

LEGÚJABB TERMÉKEK A WEBSHOPUNKBAN